Ezúttal Magyarország legmodernebb biomassza-üzeme kerül a felcsúti polgármester érdekeltségébe - az eladók közt Csányi Sándor, Nagy György és Kedves Ferenc is ott van.
A karácsonyi bevásárlás utolsó hetében különösen nagy kockázatot jelentenek a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó termékek megjelenése, ezért különösen körültekintően érdemes vásárolnia a fogyasztóknak, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
A bakonyi síterepen csütörtökön, 10:00-kor kezdődik meg a 2017/2018-as síszezon. A kedvező időjárásnak köszönhetően, az elmúlt napokban és éjszaka is sikerült annyi havat gyártani, hogy az A1-es pályát és a T1-es tanulópályát meg tudják nyitni a nagyközönség számára!
Krulik Zoltán, a hatalmas népszerűség és szakmai elismerés övezte Makám világzenei együttes vezetője hat évvel ezelőtt jelentette meg első verseskötetét.
Az év végéig több mint 6 ezer kisvállalati adót (kiva) fizető vállalkozás kap levélben tájékoztatást a 2017-es elszámoló bevallásban érvényesíthető egyszeri kedvezményről, a számítás levezetéséről - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Ezúttal nem holmi találgatásról, pletykáról, vagy ‘kacsahírről’ van szó, hanem maga a BMW Group jelentette be egy gyári sajtóanyag keretében, hogy a rövidesen érkező BMW X7 luxusterepes első példányai legördültek az amerikai, Spartanburgben működő gyártósorról.
Nagyjából másfél évvel az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése után, 2020. december 31-én zárná le a javasolt átmeneti időszakot az Európai Bizottság - jelentette ki Michel Barnier, a brüsszeli testület Brexit-ügyi főtárgyalója...
A miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ülésén a Nemzeti Egyszeregyről, a Magyar Gazdaság Három Kincséről, és arról is beszélt, hogy a kormány birtokpolitikája nem a nagybirtokosoknak kedvez.
Az év végéig több mint 6 ezer kisvállalati adót (kiva) fizető vállalkozás kap levélben tájékoztatást a 2017-es elszámoló bevallásban érvényesíthető egyszeri kedvezményről, a számítás levezetéséről - közölte a Nemzeti Adó-...
Az NHL-ben szereplő Vancouver Canucks kiválósága, Brock Boeser balszerencsés mozdulatot követően sérült meg csapata Calgary Flames elleni mérkőzése (1-6) során. Nem lehetett kellemes élmény...
Legkevesebb 17 civil vesztette életét egy feltehetően orosz légitámadásban az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban – közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet.
Az irodapiaci konjunktúra hatására tömegével indultak el beruházások, a fejlesztők helyzetét azonban több tényező is nehezíti. A már sokat emlegetett munkaerőhiány, a lakásáfa kérdésének továbbra is bizonytalan helyzete, valamint...
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a legtöbb helyen ilyenkor összegyűlnek a családok. A közös templomlátogatás, az ajándékok beszerzése a szeretteinknek ugyanolyan fontos, mint az, hogy milyen fogások kerülnek a tányérra.
Ismét tárgyalóasztalhoz ült a BKV Zrt. vezetése a szakszervezetekkel, a 2018-as bérfejlesztés ügyében. A közlekedési vállalat szerint szakszervezetek nagy része számára a bérmegállapodás tervezete elfogadható. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) azonban megalázóan kevésnek tartja béremelési ajánlatot.
Több száz taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét szerdán a román kormány épülete előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva
Több tízmillió forint gyűlt össze a Tündérkör Alapítvány számláján. Azután indítottak gyűjtést a hajdúszoboszlói hármas ikreknek, hogy édesanyjuk a születésük után meghalt.
A Győr melletti, M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán található Arrabona OMV töltőállomáson telepítették Magyarország első Tesla Superchargerét, amely a Bécs–Budapest, illetve Pozsony–Budapest útvonalak kiszolgálását célozza. A Tesla hazánkban is egyre népszerűbb elektromos autóinak gyorstöltését biztosító négyállásos létesítményhez az OMV kínálta fel a területet, az együttműködés…
A karácsonyi bevásárlás utolsó hetében különösen nagy kockázatot jelentenek a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó termékek megjelenése, ezért különösen körültekintően érdemes vásárolnia a fogyasztóknak, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Vegyes a kép ma a tőzsdék annak ellenére, hogy tegnap este az amerikai kongresszus megszavazta Donald Trump adóreformjának végleges változatát.Nagyot ralizik a Richter 2017.12.20 12:51A nap második felében nem látni nagyobb mozgásokat a tőzsdéken...
Súlyos higiéniai problémákkal és élelmiszerbiztonsági mulasztásokkal szembesültek az ellenőrök egy fővárosi piacon működő, húskészítményeket forgalmazó kereskedelmi egységben egy múlt hét eleji ellenőrzés során. A hatóság...
Pekingben idejétmúltnak, míg Moszkvában imperialista természetűnek nevezték kedden Donald Trump amerikai elnök előző nap ismertetett új nemzetbiztonsági stratégiáját, amely Kínát és Oroszországot nevezte meg az Egyesült Államok fő riválisaiként. Egy demokrata párti szenátor azt kifogásolta, hogy Trump nem fektetett hangsúlyt a demokráciára és az em