2017. december 21. csütörtök

dec. 21
7:24
Összefirkálták a TEK páncélosát a Vörösmarty téren – fotó (Blikk)
Ismeretlen elkövető becstelenítette meg a Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélosát a Vörösmarty téren: a karácsonyi vásár védelmére hivatott járművet ugyanis valaki egyszerűen összefirkálta.
dec. 21
7:24
Egy sima, egy szoros vereség (Azenpenzem)
A férfivízilabda Bajnokok Ligája alapszakaszának 5. fordulójában az OSC az „örökös” görög bajnok Olimpiakoszt fogadta, amely – csekélység – 120 meccs óta nem kapott ki hazájában. A pireusziak vezetik az A csoportot, az újbudaiak ötödikek, a szinte a teljes görög válogatottat kiegészítő három horvát légióst – Josip Pavicot, Paulo Obradovicot és Andr
dec. 21
7:30
Kanadaiak segítenek a földgázkút oltásában (NRGreport)
A Szatmár megyei tűzoltók és a földgázkitermelést végző cég kanadai szakemberek bevonásával próbálja eloltani azt a heves tüzet, amely hétfő hajnalban lobbant fel a magyar-román államhatártól mintegy tíz kilométerre, egy nagymajtényi földgázkútnál - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
dec. 21
7:32
A UPS is vásárol Tesla kamionokat (NRGreport)
Az eddigi legnagyobb rendelést adta le a csomagküldő társaság.
dec. 21
7:33
Válása miatt jön haza karácsonykor Hujber Feri (Blikk)
Nem csak felesége, ő is megtalálta a boldogságot más oldalán.
dec. 21
7:34
Szerbia is csatlakozhat a Török Áramlathoz (NRGreport)
Moszkva és Belgrád tárgyalásokat folytat arról, hogy Szerbia csatlakozzon a Török Áramlat gázvezeték építéséhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerb hivatali partnerével, Aleksandar Vuciccsal folytatott keddi moszkvai tárgyalásokat követően tartott sajtótájékoztatón.
dec. 21
7:36
Zsíros munkát kapott Mészáros vejének zöldfülű cége, de az apóst sem hagyták ki (Menedzsment Fórum)
Mészáros veje tavaly novemberben alapította a vasútépítéssel foglalkozó Homlok Építő Zrt.-t és máris beszállhatott egy 5,5 milliárdos bevétellel kecsegtető munkába.
dec. 21
7:36
Folytatódik a kemény tél: a mínuszok után több helyen már havazhat is az országban (Blikk)
Bár csütörtökön északnyugat felől melegfront felhőzete borítja be hazánkat, egyre többfelé fordulhat elő havazás, amelyet később a Dunántúlon nyugat felől havas eső, eső válthat fel.
dec. 21
7:36
Egy éve határozta el a kormány, hogy Nemzeti Emlékparkot épít Recsken, azóta sem történt semmi (444.hu)
Pedig 280 milliót is elkülönítettek a célra.
dec. 21
7:36
Összeférhetetlenség: egy magánszigetén nyaralt a kanadai miniszterelnök (ATV)
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor tavaly karácsonykor egy francia-brit milliárdos magánszigetén nyaralt a Bahamákon - állapította meg szerdán Mary Dawson, Kanada szövetségi etikai biztosa.
dec. 21
7:36
Folytatódik a jelentős bérfelzárkózás (AQUA)
Októberben 295 800 forintra emelkedett a bruttó átlagkereset, az összeg 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Elemzők arra számítanak, hogy folytatódnak a munkaerőpiacon megfigyelt kedvező tendenciák. Habár jövőre kisebb mértékben, de továbbra is jelentősen emelkednek a keresetek.
dec. 21
7:38
Harminckétmilliárd jutott a mellrákosokra (Menedzsment Fórum)
Tavaly 32 milliárd forintot költött a rosszindulatú emlődaganatos betegek gyógyítására az egészségbiztosító, 7 milliárddal többet, mint 2015-ben - írja a csütörtöki Világgazdaság a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataira hivatkozva.
dec. 21
7:42
Te hogy fogod a telefonod? Vigyázz, megmutatja a valódi személyiséged (Blikk)
Tudtad, hogy számos dologra lehet következtetni abból, ahogyan a telefonod tartod?
dec. 21
7:42
Nagy tervet jelentett be a Wizz Air (Infostart)
Csak jövőre közel 300 új pilótát kívánnak felvenni, de van más nagy dobásuk is.
dec. 21
7:42
Olyan nagy köd volt, hogy egy észak-koreai katona simán átsétált Dél-Koreába a határon (Blikk)
Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába csütörtökön a két országot elválasztó demilitarizált övezeten keresztül.
dec. 21
7:42
Elképesztő: ennyi pénz gyűlt össze a hajdúszoboszlói félárva hármas ikreknek (Blikk)
Hajdúszoboszló - Egy emberként fogott össze az ország a hajdúszoboszlói ikrekért, Lénáért, Miráért, Milánért és apjukért, Fábián Tamásért (29).
dec. 21
7:44
Figyelem! Árvízveszély a Tiszán (Blikk)
Záhony - 550 kilométer hosszúságában van árvízvédelmi készültség a Tiszánál!
dec. 21
7:54
Elindult a Wizz Air nyíregyházi pilótaakadémiája (Menedzsment Fórum)
Megkezdte működését a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság nyíregyházi pilótaakadémiája, ahol előzetes repülési tapasztalat nélkül szerezhető meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély.
dec. 21
7:56
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla (Menedzsment Fórum)
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla, a berendezés egyszerre 4 Tesla-akkumulátor töltésére alkalmas - közölte az OMV szerdán az MTI-vel.
dec. 21
7:57
Egyetemi sportolói ösztöndíj-program indul Budapesten (Infostart)
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a hallgatói sporttevékenység népszerűsítésére és az élsportolók felsőfokú képzésének előmozdítására egészségmegőrző és sportolói ösztöndíj programot indít az UVSE Vízilabda Sportegyesülettel közösen - közölte az egyetem az MTI-vel.
dec. 21
8:03
Az új osztrák kormány várhatóan nem fog konfrontálódni Magyarországgal (HírTV)
A két ország vezetése közeledhet egymáshoz – mondta Molnár Tamás Levente Ausztria-szakértő a köztévében.
dec. 21
8:03
Lemondott Theresa May helyettese (ProfitLine)
Lemondott szerda este Damian Green, aki a miniszterelnök-helyettesnek megfelelő első kabinettitkári tisztséget töltötte be Theresa May brit miniszterelnök kormányában. Green lemondásának közvetlen oka az, hogy - mint az utóbbi hetekben kiderült - a politikus alsóházi hivatali számítógépén egy rendőrségi vizsgálat még 2008-ban pornográf tartalmakat
dec. 21
8:03
Kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás (WebBeteg)
A bárányhimlő elleni vakcinákat várhatóan két részletben, 15 és 18 hónaposan, egy másik kötelező oltással egy időben kapnák meg a gyerekek - írja az mno.hu
dec. 21
8:03
A korábban lesajnált kerületek belehúztak (Portfolio)
Bár a mélyponthoz képest Budapest belvárosának drágulása kiugró, úgy tűnik, hogy a lakásárak emelkedése némileg vesztett a lendületéből ebben a lokációban, legalábbis több korábban rosszabbul teljesítő kerületnek sikerült felvennie...
dec. 21
8:03
A csütörtöki sportprogram és élő televíziós közvetítések (Sport365)
Lesz mit nézni!
dec. 21
8:06
Fordulat: ügyvédeik békítenék Pécsi Ildikót a menyével (Blikk)
- Hosszú évek óta húzódik Pécsi Ildikó és volt menye, Pártos Csilla jogi csatározása. Egykor az ország leghíresebb és legtöbbet irigyelt anyós-meny párosa voltak, idén pedig már úgy sétáltak egymás mellett a bíróság folyosóján, mint két idegen.
dec. 21
8:12
Összeférhetetlenül pihent a kanadai miniszterelnök (Infostart)
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor tavaly karácsonykor egy francia-brit milliárdos magánszigetén nyaralt a Bahamákon - állapította meg szerdán Mary Dawson, Kanada szövetségi etikai biztosa.
dec. 21
8:12
Újabb ellenzéki pártokat büntetett meg az ÁSZ (ATV)
Újabb pártokat büntetett meg az Állami Számvevőszék - tudta meg a Mérce.hu.
dec. 21
8:12
Kína jüanban fogja jegyezni a kőolajat (NRGreport)
Kína azt tervezi, hogy már a napokban elindítja a kőolaj jüanban történő határidős jegyzését a sanghaji tőzsdén.
dec. 21
8:15
Akik nem számítanak az "emberbarát" kormánynak (Grill Receptek)
Legfeljebb a szavak szintjén - Drámai a szakemberhiány a szociális ellátórendszerben.
dec. 21
8:18
A nő olyan kisfiút fogad örökbe, aki senkinek sem kell. 28 évvel később azonban kiderül a félelmetes igazság… (Blikk)
Arra, ami történt, egyikük sem volt felkészülve.
dec. 21
8:18
Értékeket elrakni: ma szabadul Repülős Gizi (Blikk)
Pálhalma - Figyelem, értékekre vigyázni! 71 nap után szabadul Repülős Gizi, azaz K. Sándorné a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet gyengélkedőjéről!
dec. 21
8:18
Rátaláltak egy I. világháborúban eltűnt tengeralattjáró roncsrára (Blikk)
103 év után bukkantak rá egy, az I. világháborúban elsüllyedt tengeralattjáróra. A világháborús roncs a Duke of York-szigeteknél, mintegy 300 méter mélységben fekszik.
dec. 21
8:18
Jelenits István: Nem szívderítő látni, hogy a parlamenti többséghez a leegyszerűsített üzenetekre fogékony tömegek szavazatát kell megnyerni (444.hu)
Végiggondolta a kérdéseket, és visszaküldte a nemzeti konzultációt a piarista szerzetes.
dec. 21
8:21
Egy "zsinórmester" kapta idén a Bujtor-emlékgyűrűt (Alternatív Energia)
A színész-rendező özvegye által alapított díjjal a színházi háttérdolgozók munkáját ismerik el Veszprémben.
dec. 21
8:23
Ismét gyengült a forint (Alternatív Energia)
Fél hétkor 312,80 forinton állt az euró.
dec. 21
8:24
Olyat hozott a Tesla Magyarországra, amilyen eddig nem volt (Privátbankár)
Győrben helyeztek üzembe gyorstöltőket, 4 Teslát lehet rákötni a „kútra”.
dec. 21
8:24
Idén sem javult a téli gumira váltók aránya (Autónavigátor)
Nem csak készítünk 2012 óta minden évben a nonstopgumival, hanem Téli- és Nyárigumi Kommandót is. Utóbbi azt jelenti, hogy néhány
dec. 21
8:24
Az erdélyi magyar gyerekek anyanyelvükön élvezhetik a filmeket (HírTV)
Már magyar szinkronnal vagy felirattal is játszhatják a filmeket a romániai mozik. Lapszemle.
dec. 21
8:27
Képernyőn a Real Madrid - sport a tévében (Infostart)
Nemcsak focit, hanem minőségi jégkorongot, kosárlabdát és lósportot is láthatnak azok, akik már unják a karácsonyi plázázást.
dec. 21
8:27
Már csak az aláírásra vár az új amerikai adótörvény (Adózóna)
Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen méltatta szerdán az adóreform megszavazását.
dec. 21
8:30
Újabb kínos ügy May kormányában – pornóba bukott bele egy fontos embere (Privátbankár)
Pornót találtak a gépén és szexuálisan zaklatott egy nőt.
dec. 21
8:30
A jövő évi amerikai olajtermelés közel 50 éves csúcsra nőhet (ATV)
Közel 50 éves csúcsra nőhet az amerikai olajtermelés jövőre.
dec. 21
8:30
Orbán Viktor: Nem leszünk más ország előkertje (AQUA)
A magyar kézben lévő föld a magyar jövő záloga, ezért a mindenkori kormányok kötelessége, hogy megakadályozzák a külföldiek földszerzését – hangoztatta szerdán Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alakuló küldöttgyűlésén.
dec. 21
8:30
Családunkból jelentjük: szakadunk a nevetéstől! (Femcafe)
Nem olyan fából faragtak bennünket, hogy mi csak úgy elkenődjünk valamin. Jó-jó, időnként azért vannak kevésbé vidám pillanataink, de valahogy úgy vagyunk ezzel a szomorúság dologgal, hogy nem a mi műfajunk. Inkább nevetünk, kacagunk, röhögünk – magunkon, egymáson és együtt, mikor hogy…
dec. 21
8:30
Hivatalos bejelentés: pocakos fotóval mutatta meg Khloe Kardashian, hogy babát vár! (Joy)
Szinte hihetetlen, hogy végre ő maga jelentette be!
dec. 21
8:33
NGM: még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot (HR Portál)
Még idén elérheti a bruttó átlagkereset a 300 ezer forintot, januárban pedig a 310 ezer forintot is meghaladhatja - írja az MTI.
dec. 21
8:36
A pap összeadja az ifjú párt, majd döbbenetes dolgot tesz. A pár hátat is fordít neki (Blikk)
A násznép elhűlten bámulja őket.
dec. 21
8:36
Fehér furgon hajtott a tömegbe Melbourne-ben: több a sérült – fotók (Blikk)
Az ausztrál rendőrség letartóztatott egy sofőrt, miután egy autó a tömegbe hajtott Melbourne-ben.
dec. 21
8:36
Újra gyermeke született a kisfiát fejbe lövő oldi apukának (Blikk)
Old - M. Dánielre (22), aki légpuskával lőtte homlokon a kisfiát, most ismét rátalált a boldogság: a férfi újra édesapa lett.

Keresés