Kyna Hamill ugyan semmi mást nem állított, a Breitbart és más rasszista lapok már úgy állították be, mintha be akarná tiltatni a népszerű karácsonyi éneket.
Eddig az volt a szabály a "Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása" című gazdaságfejlesztési kombinált hiteles EU-pályázatnál, hogy legalább annyi hitelt kell kérni, mint amennyi vissza nem térítendő támogatást...
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pénteken kijelentette, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában.
A Minnesotai Egyetem dékánja felhívta a diákokat, hogy ne használjanak vallási (ez esetben: karácsonyi) szimbólumokat az ünnepi meghívókon, sőt, ha lehet a karácsonyi (bocs, év végi) összejöveteleken ne készítsenek a karácsonyra utaló étkeket.
Az MNB 2017 második felében átfogó felmérést végzett a FinTech innovációkkal kapcsolatos vélemények megismerése céljából mind a piaci szereplők, mind a fogyasztók körében. A felmérés eredményei, a nemzetközi legjobb gyakorlatok...
A sportoló élete többnyire irigylésre méltó, de most nem biztos, hogy cserélnénk a ZF-Eger és a Szolnoki Dózsa vízilabdázóival. Szerdán még vérre menő Bajnokok Ligája-meccset vívtak Berlinben, illetve a hollandiai Alphenben, ma este hattól pedig már a Komjádi uszodában ütköznek meg a magyar Szuperkupáért. Ráadásul a hevesiek még a Spandautól elszen
Időjárási szempontból inkább tavaszias, mintsem télies állapotok uralkodnak, egyre enyhébb idő várható, így idén nem lesz fehér a karácsony - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Agresszívnak minősítette az amerikai nemzetbiztonsági stratégiát az orosz elnök pénteken. Donald Trump Moszkvát és Pekinget nevezete hazája legfőbb riválisának.
Pikírt Facebook-posztban szólt be Vágó István azoknak a politikai újságíróknak, politológusoknak és elemzőknek, akik gyakran kritizálják Gyurcsány Ferencet.
Az illetékes belga fellebbviteli bíróság pénteken megerősítette az ügyben eljáró büntetőbíróság korábbi ítéletét, amely egy belga dzsihadista csoport két tagját jogerős szabadságvesztésre ítélte - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.
Az idei 0,8 százalékról jövőre csaknem 1 százalékra emelkedhet az építőipar hozzájárulása a gazdasági növekedéshez – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Egyéni törvényjavaslatként iktatta a bukaresti képviselőházban Székelyföld autonómiatervezetét pénteken Kulcsár-Terza József háromszéki parlamenti képviselő.
A választók jövőre eldönthetik, az "ellenségképek, társadalmi konfliktusok élezése" helyett Magyarországnak legyen-e "szelíd, halk szavú kormánya", amely azért "robotol", hogy megjavítsa az életüket - mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd, az MSZP és a Liberálisok közös miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Magyarországon továbbra is erős a kereslet a jelzáloghitelek iránt, amelyek között – részben a CSOK-nak köszönhetően – 98 százalék a lakáshitelek aránya – derült ki a K&H Bank közleményéből.
Megszületett a Rómer Flóris-terv nyílt felhívásának eredménye, a 45 millió forintos keretet tizenhat veszélyeztetett állapotú, határon túli magyar vonatkozású műemlék megmentésére fordítják – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
Az illetékes belga fellebbviteli bíróság pénteken megerősítette az ügyben eljáró büntetőbíróság korábbi ítéletét, amely egy belga dzsihadista csoport két tagját jogerős szabadságvesztésre ítélte - közölte a La Libre Belgique című belga napilap.
A tavalyi 0,9 százalékos zsugorodás után idén 1,9 százalékos bővülést produkált a kubai gazdaság a szigetország gazdasági miniszterének bejelentése szerint.
A depresszió számos és sokszor komoly változásokkal jár mind a páciens, mind a hozzátartozók életében. Előfordulhat, hogy a korábban aktív, életvidám ember hirtelen levert lesz, bűntudatot érez és reményvesztetté válik.
A Takarékbank viszi tovább az FHB Bank befektetési szolgáltatásait, a várható változásokról beszélgettünk Farkas Róberttel, a Takarékbank Pénz- és Tőkepiaci Üzletágának igazgatójával. Szó volt arról is, milyen folyamatok zajlanak...
A karácsonyi ajándékozás az év végi ünneplés egyik csúcspontja. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül a fa alá. A legfontosabb, hogy olyan ajándékokat vegyünk szeretteinknek, amik hasznosak a számukra. Slágerajándéknak...
Az őszi-téli időszakban egyre gyakoribbak a megfázások, megbetegedések, így nem ritka, hogy akár 1-2 órát is kell várakoznunk a háziorvosnál. A helyzet még súlyosabb komolyabb vizsgálatok, műtétek esetében, ahol egyes esetekben hosszú várólistákra kell feliratkoznunk. Sokan nincsenek megelégedve az egészségügyi szolgáltatásokkal, ráadásul szakértők
Katy Perry keményen dolgozik. Ezúttal néhány avantgard darabot öltött magára. Katy Perry jó ideje a saját divatmárkáját építi, ehhez kapcsolódóan tartották most ezt a kissé pikáns fotózást is. Nézzék meg fenti galériánkat.
Amundi Alapkezelő: "Az amerikai részvénypiac esetében egy esetleges, már 2018-ban életbe lépő vállalati adócsökkentési reform véleményünk szerint csak átmenetileg segítheti majd a vállalatok eredményességét és egy esetleges ciklikus...