Az Európai Unió egyre keményebben lép fel Kínával szemben, hogy visszaszorítsa a túlzott állami támogatással és dömpingáron kínált távol-keleti termékeket.
Egy nyelvész szakértő megfejtette, mi lehet a Csillagok háborúja filmekben feltűnt Yoda mester igazi anyanyelve. A kis zöld Jedi valóban rendkívül furcsán beszélt az eredeti trilógiában, amely sok találgatásra adott okot.
A svéd háztetőknek el kell bírniuk, amint Mikulás ajándékokkal teli szánjával landol rajtuk karácsony este, hacsak nem próbál meg túlságosan sok ajándékot vinni - számolták ki az észak-európai ország mérnökei.
Egy 58 éves nőnek a Honvéd Kórház sürgősségi osztályán több órát kellett várakoznia, mire orvoshoz került, de akkor már nem tudták megmenteni az életét. A nő lányai szerint minősíthetetlenül beszéltek velük a sürgősségin, amikor ők csak azt akarták, hogy a fájdalmakkal küzdő édesanyjukra ránézzen valaki.
A boltok és a vásárlók is az utolsó nagy rohamra készülnek szombaton. Vannak, akik csak az utolsó dolgokat veszik meg, vannak, akik az egész ünnepi készülődést egy napba sűrítik, és persze, akadnak olyanok is, akik egy-egy elfelejtett dologért szaladnak ilyenkor el. Erről kérdezzük olvasóinkat.
Az InfoRádióban hallható lesz többek között Saly Noémi, Kálmán Peregrin ferences rendi szerzetes, Bagdy Emőke, Böjte Csaba, Csányi Vilmos és Tordy Géza is.
Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban helyi idő szerint pénteken délelőtt aláírta a kongresszus által a héten elfogadott adótörvényt, amely a republikánus párti elnök legnagyobb törvényhozási győzelme elnöksége első évében.
Összesen 35 millió forint értékben maradtak műtárgyak a Virág Judit Galéria nagyszabású téli aukciójáról, amelynek teljes forgalma több mint 1 milliárd forint volt a Kongresszusi Központban december 17-én. A műtárgyakat kikiáltási áron most bárki megvásárolhatja.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megközelítőleg 1,5 tonna hamis terméket, dohánycsomagoló tasakot és belga adójegyet rejtő küldeményt foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – írja honlapján a NAV.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken elfogadta az újabb szankciókat Észak-Korea ellen, melyek akár a diktatúra gazdaságának összeomlásához is vezethetnek. A testület ráadásul egyhangúan 15:0 arányban szavazott a lépésekre. A japán...
Hagyományos és intelligens megoldásokra épülő támogatási rendszert vezetett be a mobil parkolás megkönnyítésére a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a budapesti Tisztviselőtelepen és a József Attila lakótelepen.
Az idén sokat emlegetett munkaerőhiány egyik nem várt hatása, hogy egyre nehezebb karácsony és szilveszter között munkára ösztönözni a munkavállalókat. Van, aki inkább felmond, hogy elmehessen a szilveszteri buliba. Mit tehetnek a cégek, mielőtt a helyzet kritikussá válik?