2017. december 23. szombat

dec. 23
10:51
A történelem megbünteti a hagyománytagadókat (Gondola)
Az igazi veszély az az ideológia, amely a nemzetek létjogosultságát semmibe veszi és támadja.
dec. 23
10:51
Törőcsik Mari a kórházban tölti a karácsonyt (Alternatív Energia)
Kisebb-nagyobb megszakításokkal év eleje óta kórházban van.
dec. 23
10:51
Órákat kell várni a röszkei határátkelőnél (hirado.hu)
A rendőrség honlapja alapján akár két órát is várakozhatnak azok, akik Szerbia irányába hagynák el az országot.
dec. 23
10:54
A külföldön élő nyugdíjasoknak is elküldi a kormány a tízezer forintos utalványt (444.hu)
Amit ők aztán végképp semmire se tudnak majd használni, mert ezt a pénzhelyettesítő eszközt csak Magyarországon fogadják el. Már ahol, és már amiért.
dec. 23
11:00
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla (NRGreport)
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla, a berendezés egyszerre 4 Tesla-akkumulátor töltésére alkalmas - közölte az OMV.
dec. 23
11:03
Orbán Viktor: az európai élet alapjai támadás alatt állnak (Infostart)
Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét".
dec. 23
11:03
Trump adókönnyebbséget adott a gazdagoknak (HírTV)
A legszegényebb rétegek nem sokat nyernek az új adótörvénnyel.
dec. 23
11:03
Helyreállították a régi városfal egy szakaszát Egerben (ProfitLine)
Megújult a régi városfal egy szakasza Egerben a vár állagmegóvó rekonstrukciójához kapcsolódóan - jelentette be pénteken a sajtótájékoztatón a megyeszékhely polgármestere.
dec. 23
11:03
A migrén tönkreteheti az ünnepet (WebBeteg)
Sokak számára a karácsony amennyire csak lehet, visszafogott lesz: óvatos étkezések, semmi alkohol, és minimális izgalom. Egy ilyen karácsony talán unalmasnak hangzik, de a migréntől szenvedők számára fontos, hogy csendes legyen az ünnep, hiszen csak így tudják elkerülni a rohamokat.
dec. 23
11:06
Egyre többet vásárolunk hitelből karácsonykor (ATV)
A fogyasztási hitelek piaca jelentősen nőtt az idén, a karácsony újabb lendületet adott az áruhitelek, a személyi kölcsönök és a folyószámlahitelek iránti keresletnek, egyben a hitelkártya-használat is bővült - derül ki a kereskedelni bankoknak az MTI kérdéseire adott válaszaiból.
dec. 23
11:06
Pop-, rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig (hirado.hu)
Mások mellett az Omega, a Quimby, Fenyő Miklós, a Hooligans, a Vad Fruttik, a Muzsikás, a Kaláka, a VHK, a Magashegyi Underground, a Péterfy Bori & Love Band, a Tankcsapda, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, Demjén Ferenc és Charlie is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten.
dec. 23
11:06
Robban a járulékbomba: brutális, mennyit húznak le a magyarok fizetéséből (Pénzcentrum)
A hivatalos átlagfizetést alapul véve Norvégiában, Luxemburgban, Finnországban és Svédországban a legmagasabb a járulékok levonása után a munkavállalók zsebében maradó nettó bér összege. Az előző évhez képest idén a legtöbb vizsgált...
dec. 23
11:06
Tömeg a bevásárlóhelyeken (AQUA)
Tumultus van az élelmiszerboltokban, és aranyvasárnap hétvégéjén az ajándéknak szánt iparcikkek üzleteiben is tömegre lehet számítani. Minden termékkörben jóval több árut értékesítenek a kereskedők, mint egy évvel ezelőtt, és a fogyasztás más területein is látható, hogy a lakosságnak megnőtt a szabadon elkölthető jövedelme – közölte lapunkkal az Or
dec. 23
11:06
Jennifer Lawrence újra együtt a volt pasijával? (Glamour)
Vajon tényleg újrakezdik?
dec. 23
11:12
Orbán Viktor Mészáros Lőrinc összes lapján át szólt nemzetéhez (444.hu)
A karácsonyról támadtak gondolatai a miniszterelnök úrnak, aki most a "háború a karácsony ellen" motívumát próbálja kikölcsönözni az amerikai keresztény jobboldaltól.
dec. 23
11:12
Olasz foci: Elgondolkodtató a vendégsiker masszív oddszuhanása (Agroinform)
A jó formában lévő csapatok eddig verték a Milant, most az Atalantán a sor.
dec. 23
11:12
Rénszarvas zserbó: Varázsolj ünnepi hangulatot az asztalra (Femcafe)
Ha az asztalon is szeretnétek megjeleníteni az igazi karácsonyi hangulatot, ne hagyjátok ki ezt a finomságot! Most a gyerekeknek kedveskedek ezzel a rénszarvas köntösbe bújt zserbó ízű sütinyalókával. Garantált lesz a siker!
dec. 23
11:24
45 évesen vállal gyereket Cameron Diaz (Blikk)
Hamarosan örökbefogad egy gyereket a világhírű amerikai színésző, Cameron Diaz és férje, Benji Madden.
dec. 23
11:24
90 éves az első magyar villanyrendőr (Alternatív Energia)
A közlekedési lámpa története régebbi, mint az automobiloké.
dec. 23
11:24
Orbán: Nem akarjuk a karácsonyt behúzott függönyök mögött ünnepelni (ATV)
Az idei év történelmi feladat elé állította az európai országokat, meg kell védeni a keresztény kultúrát - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Idők szombati számában megjelent írásában, amelyben azt is hangsúlyozta: "nem akarjuk, hogy a szentestét csak behúzott függönyök mögött ünnepelhessük, nehogy megsértsük mások érzékenységét".
dec. 23
11:24
Eldőlt, Ronaldo játszhat-e a Barca elleni szuperrangadón (Sport365)
A portugál sztár állapotáról új információk láttak napvilágot.
dec. 23
11:24
Új értelmezést kapnak a keresztény kultúrkörhöz tartozó szimbólumok Németországban (hirado.hu)
Szivárványszínű Mikulás vagy éppen mecset alakú adventi naptár – egyre több, eredetileg a keresztény kultúrkörhöz tartozó szimbólum kap új értelmezést Németországban.
dec. 23
11:24
Milliárdokat ad a kormány az atlétikai stadionra (HírTV)
Orbán Viktor ősszel már lobbizott, hogy a világbajnokságot 2023-ban Magyarországon rendezzék.
dec. 23
11:24
A full kigyúrt Mark Wahlberg annyira szexi, hogy az már nevetséges (Glamour)
Őrület!
dec. 23
11:27
Titkos akták kerültek el a Tienanmen téri vérengzésről (Infostart)
A Tienanmen téri mészárlásnak legalább tízezer halottja volt egy brit archív dokumentum szerint, amelyet most hoztak nyilvánosságra, és amely rémálomba illő beszámolót ad arról, hogy taposta el a kínai hadsereg 1989-ben a demokráciát követelő tüntetőket.
dec. 23
11:27
Rendőrök mentették meg egy idős férfi életét Törökszentmiklóson (Blikk)
Már nem adott életjeleket az idős férfi Törökszentmiklóson, amikor a járőrök kiérkeztek a helyszínre és megmentették az életét.
dec. 23
11:27
Száguldó legenda: Kotán Péter 1987 óta megszakítás nélkül ralikrosszozik (Blikk)
A hazai ralikrossz története összeforr a nevével. Az első magyar bajnokságot 1986-ban rendezték, Kotán Péter (50) pedig 1987 óta áll rajthoz a viadalokon. Megszakítás nélkül, harminc esztendeje tagja a mezőnynek – az egyetlen, aki az akkoriak közül nyomja a gázpedált.
dec. 23
11:29
Ilyen karácsonyi tavaszra senki sem számított - idén már fagy sem lesz (Blikk)
Tavaszt hoz a Jézuska, el lehet felejteni a kesztyűket.
dec. 23
11:33
Merre tartott a világ 2017-ben? (HírTV)
Mintha felgyorsult volna a földgolyó forgása 2017-ben, politikai értelemben legalábbis.
dec. 23
11:39
Bukottakból hízik egyre nagyobbra és nagyobbra a Lufthansa-birodalom (Portfolio)
Szépen lassan maguk köré gyűjtik a kisebbeket és a gyengébbeket a nagy európai légitársaságok. Idén különösen látványos volt a konszolidációs folyamat, ahogy a második legnagyobb német légitársaság csődbe ment. Úgy tűnik, hogy...
dec. 23
11:42
Moszkva kiakadt, hogy Amerika fegyvereket adott Ukrajnának (ATV)
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek.
dec. 23
11:42
Az örökösödési illeték miatt házasodott össze két hetero férfi Írországban (444.hu)
A 83 éves Matt Murphy gondozójára, Michael O'Sullivanra akarta hagyni a házát, de nem akarta ötvenezer eurós adóval terhelni.
dec. 23
11:42
Harden két napja ötven pont fölött dobál (m4sport.hu)
Ez sem segít csapatán.
dec. 23
11:42
Földmutyi, zöldbárók, állami földek, Kishantos (HírTV)
Kik jártak jól a földprivatizációval és a területalapú támogatásokkal?
dec. 23
11:45
Ezt üzente Orbán Viktor karácsony alkalmából (Blikk)
Antall Józsefet idézte üzenetében a magyar kormányfő.
dec. 23
11:45
Rock-, dzsessz- és folkkoncertek karácsonytól az újévig (Gondola)
Mások mellett az Omega, a Quimby, Fenyő Miklós, a Hooligans, a Vad Fruttik, a Muzsikás, a Kaláka, a VHK, a Magashegyi Underground, a Péterfy Bori & Love Band, a Tankcsapda, a Budapest Bár, a Csík Zenekar, Demjén Ferenc és Charlie is koncertet ad az év utolsó napjaiban Budapesten
dec. 23
11:45
Különös égi jelenség volt Amerikában: az emberek azt hitték, UFO-t látnak - videó (Blikk)
Egy különös égi jelenség miatt rémültek meg az Amerikai Egyesült Államokban az emberek.
dec. 23
11:46
Félelmetes, mit műveltek Polyák Lilla arcával - fotó (Ripost)
A gyönyörű színésznő teljesen felismerhetetlen!
dec. 23
11:46
Dzsudzsák máris ünnepel, elhalmozták ajándékokkal - fotók (Ripost)
Új szakasz kezdődött az életében. Már karácsony előtt is bőven van oka az örömre.
dec. 23
11:46
Megszólaltak az orvosok: így gyógyít a nagyi igazi húslevese (Ripost)
A kutatók most a hagyományos tyúkhúslevest vették górcső alá. Vajon sikerült-e tudományos módon igazolni, hogy az évszázadok óta gyógylevesként felkínált étel valóban rendelkezik ilyen hatással?
dec. 23
11:47
Órákat kell várni a röszkei határátkelőnél (Gondola)
A rendőrség honlapja alapján akár két órát is várakozhatnak azok, akik Szerbia irányába hagynák el az országot
dec. 23
11:48
Moszkva szerint az amerikai fegyvereladás a kijevi háborús törekvéseket támogatja (hirado.hu)
Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek. Ezzel egyidőben Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pedig a minszki megállapodá
dec. 23
11:48
Érdemes odafigyelni, milyen izzósort veszünk (HírTV)
A hibás fényfüzérek tűzveszélyesek, és áramütést is okozhatnak.
dec. 23
11:48
Váratlan tragédia - elhunyt az X-Faktor fiatal felfedezettje! (Ripost)
Tóth Gabi próbált segíteni.
dec. 23
11:48
Óriási! Eljegyzést hozott a karácsony a Beckham családba? (Glamour)
Az Instagram felrobbant Brooklyn Beckhamék újabb posztjaitól
dec. 23
11:49
Húsz éve nem volt ilyen véres év Mexikóban (Gondola)
2017 volt a legvéresebb az elmúlt 20 évben Mexikóban: hivatalos adatok szerint novemberig 23 101 emberölést jegyeztek fel
dec. 23
11:54
Hónapokra eltűnik a magyar zenész, ezt kell tennie az egészségéért (ATV)
Bódi Guszti imádja az ünnepeket, ilyenkor roskadozik a rengeteg finomságtól az ünnepi asztal, és ennek képtelen ellenállni. Ugyanakkor muszáj foglalkoznia az egészségével és ezt a felesége, Margó meg is követeli. Azt is elmondták, január elején mi vár rájuk.
dec. 23
11:54
Alyssa Milano nagyon kibukott Matt Damonra (hirado.hu)
Szerinte nem állt ki megfelelően a molesztált nőkért.
dec. 23
11:57
Hagyományos finomságok szentestére Fásy Ádámtól (Blikk)
Kedves Olvasó!
dec. 23
11:57
Nem tér le útjáról Ferenc pápa (Alternatív Energia)
A kérdés az, képes-e az egyház rugalmasabbá válni, s igazodni a modernebb világhoz.

Keresés