2017. december 24. vasárnap

dec. 24
9:36
NFL: Ha tudni akarod, kire nem szabad hétvégén fogadni, segítünk! (Agroinform)
Már csak két hét van hátra az alapszakszból, egyre kevesebb a kiélezett mérkőzés, ám azok tétje egyre nagyobb.
dec. 24
9:36
Többmilliárdos sportberuházás indul Szegeden (HírTV)
A városi uszoda kivitelezésére már kiírták a pályázatot, a felhívás az unió hivatalos értesítőjében jelent meg.
dec. 24
9:39
Erdő: Jézus születése az egész életet értelmező örömhír (Gondola)
Jézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad - mondta Erdő Péter bíboros, prímás az MTI-nek karácsony alkalmából
dec. 24
9:39
Egy örök kedvenc, amit nem lehet megunni: ezt ajánljuk szentestére (Blikk)
A Legyetek jók, ha tudtok című olasz film vasárnap este 20.35-től látható a Dunán!
dec. 24
9:41
Szembenálló nézetek, távoli utak -Ferenc pápa ötödik éve (Gondola)
A keresztényellenes merényletektől sújtott Egyiptomba látogatott el tavasszal Ferenc pápa, aki 2017 végén Mianmarban és Bangladesben a muzulmán rohingja kisebbséget vette védelmébe
dec. 24
9:43
Phenjan megint fenyegetőzésbe kezdett (Gondola)
Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag megszavazta a Washington által javasolt új szankciókat a legutóbbi észak-koreai rakétateszt miatt, a phenjani külügyminisztérium vasárnap fenyegetőzésbe kezdett
dec. 24
9:48
Elárulta: Valójában ezzel a nővel tölti a karácsonyt Hajdú Péter (Blikk)
Nem titok!
dec. 24
9:48
Újabb tisztogatás Törökországban (Adózóna)
A török hatóságok újabb több mint 2700 katonát, tanárt és állami tisztviselőt bocsátottak el különböző minisztériumokból és közintézményekből terrorszervezetekhez fűződő kapcsolataik miatt a kormányzati közlönyben vasárnap megjelent törvényerejű rendelet értelmében.
dec. 24
9:48
Erre jobban oda kell figyelnie minden szülőnek az ünnepek alatt (ATV)
Az iskolai szünetek alatt a gyerekek az átlagosnál is több időt töltenek az interneten, a szülők fele szerint a gyerekeket célzó kibertámadások száma folyamatosan nő - derül ki a Kaspersky Lab globális kiberbiztonsági vállalat legfrissebb felméréséből.
dec. 24
9:51
A Juventus megint legyőzte a Romát (Infostart)
A címvédő Juventus hazai pályán 1-0-ra győzött az AS Roma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának utolsó összecsapásán.
dec. 24
9:54
Megvan az első körrekordja az új M5-ös BMW-nek (Autónavigátor)
A szériagyártású négyajtós limuzinok kategóriájában több mint 5 másodpercet vert az eddigi csúcstartóra Bruno Spengler a vadonatúj, BMW M5-tel. A
dec. 24
9:54
Már két éve, hogy nem válaszol a kormánypárt (HírTV)
Karácsonykor is tartják magukat a Hír TV két éve tartó bojkottjához a kormánypárti politikusok.
dec. 24
9:57
Fővárosiak, figyelem: ne megszokásból akarják használni a BKK-járatokat szenteste – Íme a legfontosabb változások (Blikk)
Csak délután 4 óráig közlekednek ma a i Közlekedési Központ (BKK) nappali járatai, utána az éjszakai járatok szállítják az utasokat hétfő hajnalig.
dec. 24
9:57
Karácsony - éjjel-nappal hívható a telefonos lelkisegély (Gondola)
Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a 116-123-as számon a telefonos lelkisegély-szolgálat - hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában
dec. 24
9:57
Észak-Korea komolyan fenyegetőzik (Alternatív Energia)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken szavazta meg az új szankciókat.
dec. 24
9:59
Idén még fontosabb a karácsony (Gondola)
A szimbólumokról folytatott vita egész Európa jelene és jövője szempontjából sorsdöntővé vált.
dec. 24
9:59
Sokan meghaltak egy plázatűzben a Fülöp-szigeteken (Alternatív Energia)
Egy műanyag- és faárukat értékesítő üzlet égett.
dec. 24
10:00
Ruhához a kabátot: Így válassz dzsekit a partidresszedhez (Femcafe)
Nehéz egyszerre csinosan és melegen öltözni. Most segítünk, hogy sikerüljön.
dec. 24
10:01
Erdő Péter: Jézus születése az egész életet értelmező örömhír (Alternatív Energia)
A karácsonyi örömhír ugyanakkor nemcsak ajándék, hanem feladat is.
dec. 24
10:06
Autósok, figyelem: mindenkit óriási veszély fenyeget a csúszós utakon (Pénzcentrum)
Százból tizenkét autón nyári abroncsok vannak fent december közepén, derült ki egy felmérésből, mely szerint az átlagnál rosszabb a helyzet a kisteherautók és mikrobuszok esetében. Közel 2000 járművet - köztük személyautót...
dec. 24
10:06
Fotók: Európa legszebbje lehet a miskolci villamos, amin még kandalló is van (ATV)
Kovácsoltvas, kandalló – évről évre megújul a miskolci csodavillamos, ami most akár Európa legszebbje is lehet.
dec. 24
10:06
Még ki sem nyitottak, már tömegek várták az ingyenételt (HírTV)
Már reggel hatkor kígyózott a sor a délelőtt kezdődő ételosztásnál a Blaha Lujza téren. A Krisna-hívők karácsony idején naponta 1600 adag ebéddel várják a rászorulókat.
dec. 24
10:06
Hagyd, hogy fantáziád és álmaid inspiráljanak - Egymondatos horoszkóp: December 24. (Glamour)
Mi vár rád ma?
dec. 24
10:09
Három világrekord dőlt meg egyszerre – videó (Infostart)
Három világrekordot is megdönt az a kötélvasút, amely a csütöröki átadó után péntektől utasokat is szállít Németország legmagasabban fekvő sítelepére.
dec. 24
10:12
Egy amerikai tini lemészárolta a barátnője szüleit, mert neonácinak hitték, és el akarták választani a lánytól (444.hu)
Karácsony előtt lőtte agyon a szülőket.
dec. 24
10:15
Ő lesz az új műsorvezető a TV2-n. Ekkor láthatod (Blikk)
Már ismered...
dec. 24
10:18
Százezreknek jutott cipősdoboz (HírTV)
Több százezer karácsonyi csomagot osztottak ki a civil szervezetek önkéntesei a nélkülöző családoknak.
dec. 24
10:21
Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a telefonos lelkisegély (ProfitLine)
Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a 116-123-as számon a telefonos lelkisegély-szolgálat - hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
dec. 24
10:30
Kora reggel óta sorakoznak ételért (Alternatív Energia)
A magyar lakosság 32 százalékát sújtja anyagi és szociális nélkülözés.
dec. 24
10:30
Ezt üzente Gyurcsány karácsony alkalmából (ATV)
A DK elnöke egy Facebook-videóban üzeni: gondoljunk azokra, akik nélkülöznek az ünnepek alatt.
dec. 24
10:33
Fotók a buliról: díszes társaságban ünnepelte születésnapját Dzsudzsák Balázs (Blikk)
Szombaton ünnepelte 31. születésnapját a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs.
dec. 24
10:33
Így ünnepelnek Európában (HírTV)
Finnországban megújuló rénszarvasokkal, Fehéroroszországban traktoros Mikulás-felvonulással, Németországban pedig szurkolói énekkel hangoltak a karácsonyra.
dec. 24
10:36
Kiutasítanák Venezuelából a kanadai és a brazil nagykövetet (ATV)
A legfőbb venezuelai végrehajtó hatalom vezetője nemkívánatos személyeknek nyilvánította szombaton Kanada és Brazília legmagasabb rangú diplomáciai képviselőjét, mert azzal vádolja őket, hogy beleavatkoznak az ország belügyeibe.
dec. 24
10:42
Pontosan ennyit kellene aludnod az életkorod szerint (Femcafe)
Az, hogy mennyi alvásra van szükségünk, nemcsak az életkorunktól, hanem életkörülményeinktől is nagyban függ. De sokan így is abba a hibába esünk, hogy túl sokat, vagy túl keveset szundítunk. Vajon neked mennyit kellene aludnod, hogy megőrizd az egészségedet?
dec. 24
10:45
Délután 4-ig közlekednek ma a nappali BKK-járatok (ProfitLine)
Csak délután 4 óráig közlekednek ma a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nappali járatai, utána az éjszakai járatok szállítják az utasokat hétfő hajnalig.
dec. 24
10:48
Gera Zoltán és Gesztesi Károly jótékonykodással kezdte a napot (ATV)
Karácsony napján az Almássy téren osztott ki 400 élelmiszercsomagot a Hit Gyülekezete szeretetszolgálata, a HISZ. A rászoruló családoknak készített adományokban tartós élelmiszerek: burgonya, étolaj, liszt, cukor, stb. található. Egy-egy csomag értéke nagyjából 12-13 ezer forint. Az adományosztásba Gesztesi Károly színész, és a Ferencváros labdarúg
dec. 24
10:51
Rá sem ismerni a TV2 sztárjára! Ezt művelte vele a fodrász... (Blikk)
Te felismered?
dec. 24
10:51
Újabb Beatles-legendát üthet lovaggá a királynő (Blikk)
Bejárta a hír a brit sajtót, miszerint a királynő lovaggá üti a Beatles egykori legendás zenészét Ringo Starrt.
dec. 24
10:54
Törökországban újabb több mint 2700 állami alkalmazottat bocsátottak el (USAracing)
A török hatóságok újabb több mint 2700 katonát, tanárt és állami tisztviselőt bocsátottak el különböző minisztériumokból és közintézményekből terrorszervezetekhez fűződő kapcsolataik miatt a kormányzati közlönyben vasárnap megjelent törvényerejű rendelet értelmében.
dec. 24
11:00
Török foci: A magyarok még karácsonykor is fogadnak - 1.34-et ér a nap tutija (Agroinform)
Tízből nyolc magyar sportfogadó szerint a Galatasaray biztosan behúzza vasárnapi bajnokiját.
dec. 24
11:00
Ringo Starrt is lovaggá üti a királynő (ATV)
Paul McCartney szólt pár jó szót Ringo Starr érdekében.
dec. 24
11:00
Líbiából tízezer menekültet fogad be Európa jövőre (USAracing)
A Líbiával kialakított humanitárius folyosókon keresztül 10 ezer menekült érkezik Európába jövőre – nyilatkozta Marco Minniti olasz belügyminiszter vasárnap a La Repubblica olasz napilapnak adott évzáró interjújában.
dec. 24
11:09
Bagdy Emőke: a szülők felelősségvállalása akár vissza is üthet (Infostart)
A karácsony jó lehetőség a családtagok közötti összhang kialakítására, de még szerencsésebb, ha az eleve megvan, és az ünnep csak megkoronázza a szeretetkapcsolatokat - fejtette ki Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 24
11:09
Kilenc gyerkőc ül a karácsonyfa alatt Joóbéknál (Blikk)
Nem elég a Joób családban egy csomag szaloncukor karácsonyra! Marciéknál összesen kilenc gyerkőc várja a Jézuskát: Gréta, Martin, Noel, Kevin, Doroti, Golda, Melodi, Molli, és Lotti.
dec. 24
11:12
Kamerák előtt borult ki a Viszkis, inzultálták a csatorna stábját (ATV)
Pécsi Ildikó az ATV-ből üzente, hogy nem békül, kameránk előtte sodorta el a jeges ár az éjjeliőrt, MSZP-Fidesz vita. Íme, 2017 legnézettebb és legérdekesebb videói az atv.hu-n.
dec. 24
11:12
Enyhe, de szeles karácsonyunk lesz (Háziállat)
Karácsony első napján északkeleten tartósan párás, borús, míg az ország nagy részén gyengén felhős, napos idő várható. Eső nem lesz. A déli szél megélénkül, reggel -2 és +5, délután 4 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.
dec. 24
11:12
Még tarolnak a hagyományos sütemények (AQUA)
A tojás és a tejtermékek drasztikus drágulása a sütemények árát is felfelé hajtja. A karácsony előtti időszakban csak néhány hazai cukrászda emelte az árait, ám a jövő év elejétől várhatóan több helyen is a korábbinál drágábban vásárolhatók majd meg az édességek. Az alapanyagok mellett a szakemberhiány is nehezíti az ágazat helyzetét.
dec. 24
11:18
Szexuális zaklatásról, fogdosásról és kéretlen ajánlatokról számolnak be a Vice női dolgozói (444.hu)
Az egész amerikai média meglepődött, hogy a fiatalos cégnél is ilyen problémákkal küzdenek.
dec. 24
11:18
Chrissy Teigen bebizonyítja, hogy a legjobb fegyver egy blézer minden helyzetben (Glamour)
Még várandósan is
dec. 24
11:21
Tízezer menekültet fogad be Európa jövőre (Privátbankár)
A Líbiával kialakított humanitárius folyosókon keresztül 10 ezer menekült érkezik Európába jövőre - nyilatkozta Marco Minniti olasz belügyminiszter vasárnap a La Repubblica olasz napilapnak adott évzáró interjújában.

Keresés