Szlovákia lakosainak nagy része pozitívan értékeli a 2017-es évet, derült ki a GfK közvéleménykutató-intézet felméréséből. A megkérdezettek 77 százaléka úgy véli, van miért hálát adnia.
A spanyol miniszterelnök azt javasolja, hogy január 17-én tartsa meg alakuló ülését az új katalán parlament, ugyanakkor figyelmeztette a leendő katalán kormányt, hogy ne tegye ismét próbára a törvény hatalmát.
Egy kisebb cégnél dolgozom nagyjából 2 hónapja, és így év vége felé szembesülnöm kellett azzal a problémával, hogy a folyamatos munkarendben dolgozó alkalmazottak közül még jó párnak 15 nap vagy több szabadsága nincs kiadva. A jelentős munkaerőhiány miatt azonban nem megoldható, hogy mindenkinek kiadják az őt megillető szabadságot idén. A kérdésem
Milyen tünetei vannak az ételallergiának? Milyen tünetei vannak a lisztérzékenységnek? Töltse ki tudástesztünket. Vajon hány kérdésre tud helyesen válaszolni?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,51 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 39 377,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Elhunyt Littomeritzky Mária (képünkön) egykori úszó, aki az 1952-es, Helsinkiben rendezett olimpián a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként aranyérmet szerzett.
Idén is Kína volt a világ legnagyobb zöldkötvény-kibocsátója: becslések szerint november végéig összesen 24,9 milliárd dollár értékben bocsátott ki az állam kötvényeket környezetbarát beruházások finanszírozása érdekében. Már tavaly is a távol-keleti állam vitte a prímet e téren: 33,2 milliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényeket, ami a glob
A tavalyi amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vizsgálatok rossz fényt vetnek az Egyesült Államokra - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a The New York Times című újságban pénteken megjelent interjúban.
Hatalmas elismerés érte Michelisz Norbertet (képünkön), őt választotta ugyanis a 2017-es év legjobb túraautó-versenyzőjének a touringcartimes.com elismert internetes szaklap.
Visszaélések miatt visszavonta a Miniszterelnökség "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázati felhívását az EMVA Irányító Hatóság.
Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.
Exkluzív interjú a Napi aktuálisban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával. Georges Leekens szereti a kihívásokat és úgy véli, a magyar csapat irányítása márpedig az. Számos példát említett, amiben változtatni kell, azonban vannak minták, amiket ezután is követni fognak. A játékosoktól azt fogja kérni, amit tudnak és azt, hogy gondol
New York polgármestere, Bill de Blasio közlése szerint a tucatnyi emberéletet követelő csütörtök esti bronxi lakástüzet az okozta, hogy egy kisgyermek a tűzhellyel játszott.
Nehéz időszakon megy át Hosszú Katinka és edzője, egyben férje Shane Tusup magánéletbeli kapcsolata – ezt a pár az úszónő hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben erősítette meg.
Az OPEC optimista, az IEA pesszimista a kitermeléskorlátozás 2018-as hatásaival kapcsolatban. A visszafogást várhatóan fokozatosan csökkentik majd az együttműködő országok.
A minap rebbent fel a hír, miszerint Nádai Anikó és Aurelio néhány hétnyi szerelem után szakítottak. Ezt arra alapozták a sokat tudók, hogy a pár jó ideje nem töltött fel közös fotót.
Sarkvidéki hideg árasztotta el Nagy-Britannia jelentős részét, emiatt akadozik a légi és közúti közlekedés, és áramkimaradásokra is számítani kell. Az Egyesült Államok keleti részén pedig még másfél hétig tarthat a rendkívüli hideg. Újévkor ez lesz a világon a leghidegebb terület.
Elégtételt kaphatnak a Miss America szépségverseny korábbi győztesei, miután a rendezvény szervezői e-mail-üzenetekben pocskondiázták őket. Amerikai sajtóforrások szerint ezentúl maguk a szépségek is beleszólhatnak majd a rangos esemény vezetőségének összetételébe, és a 14 tagú testület több tagja is az ő ajánlásukkal foglalhatja el a székét.
Már biztos, hogy nem kezdődhet el a tanítás a téli szünet után abban a polgárdi iskolában, amelynek a tetejét megrongálta a vihar. A sportcsarnok teljesen használhatatlanná vált azt követően, hogy a tetejét letépte a szél és a törmelék egy részét az iskola épületre szórta. A csarnok elázott, de a közelben a villanyvezetékeket is leszaggatta a szél,
Mindez azt vonja maga után, hogy a törlesztőrészlet is közel 40%-kal emelkedhet meg az induláshoz képest- írta elemzésében a Bankmonitor.hu.Most érdemes hosszabb távra rögzíteni a hitel kamatait, mert elszállhatnak a költségek.A jegybanki példában azt vizsgálták meg, hogy mi történik, ha egy 5 millió forintos hitelt 20 évre változó kamatozással ves
Csaknem másfél milliárd forintra pályázhatnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) szakmai pályázatain január végéig – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
Egy összetettebb problémával állok szemben, amire nem találok konkrét választ. Havi rendszeres megbízással foglalkoztatunk egy dolgozót, aki jelenleg betegsége miatt képtelen ellátni munkáját. Az illető emellett öregségi teljes nyugdíjra jogosult. Elmehet-e az érintett fél ebben az esetben táppénzre a megbízásos jogviszonyban?