Négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön – jelentette az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Egyre több helyen használják a termálvizet a fűtéshez, ám a megújuló energia továbbra is csekély mértékben tudja segíteni a távhőszolgáltatást – amely egyébként továbbra is csak a háztartások ötödénél elérhető.
Kevés új járgány akad egy autós újságíró életében, ami minőségre olyan gyengécske, hogy az maradandó nyomot hagyna benne – a kipróbált Crossland X-re azonban emlékszem…
Négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön - jelentette az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Négy további, észak-koreai zászló alatt hajózó, a gyanú szerint a nemzetközi közösség szankciói által tiltott árut Észak-Koreába fuvarozó teherszállítót tiltott ki a világ kikötőiből az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön – jelentette az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva
Iszlamisták által kihelyezett útszéli pokolgép végzett csütörtökön egy egyiptomi ezredessel és öt katonájával a Sínai-félszigeten, a robbanószerkezet járművük közelében lépett működésbe – közölték egészségügyi és a biztonsági szervek tisztségviselői
A magyar autóipart is komolyan sújtja a munkaerőhiány, a hazánkban jelenlévő gyártók között is kiélezett verseny a munkavállalókért. A Continental 5 divízióval végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarország több városában, hat gyárral, és egy gumiabroncs logisztikai és kereskedelmi központtal van jelen, ami összesen k
Az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása Magyarországra vezet, ahol Orbán Viktorral tárgyal majd. A látogatás január 3-án lesz - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke
A személyi hitelek teljes piaca az idén az előzetes becsléseknél nagyobb mértékben nőhet, és elérheti a 300 milliárd forintos határt. Ez több mint 40 százalékos bővülést jelentene.
Polt Péter legfőbb ügyész utasítására hamis tanúzás miatt indított nyomozást a Németországban élő, a 90-es években bombagyárosként elhíresült Dietmar Clodo ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a "24. órában vagyunk, hogy megerősítsük az Európai Unió határőrizeti rendszerét" a tömeges illegális bevándorlás távoltartására, az európai emberek biztonságának garantálására
Az év utolsó napján egyelőre nem láhatunk nagyobb elmozdulásokat a tőzsdéken, míg a nyersanyagpiacon az olaj ára 2015 óta nem látott magasságokba emelkedett.Komolyan gondolták: megcsinálta saját bitcoinját a csődben lévő ország 2017.12.29...
A korábban becsült 72,7 százalékról 72,4 százalékra módosította az MNB a harmadik negyedév végi GDP-arányos adósságrátát - derül ki a péntek reggel publikált pénzügyi számlákból. Így egyre biztosabbra vehető, hogy az év végére...
A beruházások felpörgését, bővülő fogyasztást és kedvező exportpiaci lehetőségeket lát 2018-ra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezért tartja jövőre is a 4 százalékot meghaladó növekedési előrejelzését - nyilatkozta a Magyar...
Egy átlagos amerikai mintegy másfél évvel kevesebb ideig él, mint egy, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamokban élő átlagos állampolgár, miután az elmúlt években aggasztó ütemben nőtt a különbség....
Tizenkét ember, köztük egy csecsemő halt meg egy lakóépületben kigyulladt tűzben a New York-i Bronxban csütörtökön – közölte a város polgármestere, Bill de Blasio
A beruházások felpörgését, bővülő fogyasztást és kedvező exportpiaci lehetőségeket lát 2018-ra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezért tartja jövőre is a 4 százalékot meghaladó növekedési előrejelzését – nyilatkozta a Magyar Időknek Banai Péter Benő. A tárca államháztartásért felelős államtitkára szerint a mostani kedvező gazdasági feltételek f
Romániában a rendszerváltás utáni legnagyobb tüntetések és a Bukarestben egyébként megszokott kisebb-nagyobb kormányválságok jegyében telt el a 2017-es esztendő, miközben az ország az európai uniós szinten kiugró gazdasági növekedésének hozadékát nem beruházásokra, hanem a bérek emelésére fordította
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román-magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve
Mécsesek gyúltak azelőtt az illatszerüzlet előtt, ahol szerdán egy 15 éves lányt gyilkolt meg egy vele egykorú afgán fiú a délnyugat-németországi Kandelben
Kína bankfelügyeleti hatósága jövőre is folytatja kemény fellépését az árnyékbank-szektor ellen, jövőre a trust-piac kerül majd elsősorban a felügyelet célkeresztjébe. A Reuters forrásai szerint a kínai bankfelügyelet (CBRC) arra...