2017. december 30. szombat

dec. 30
19:51
83 évesen is tele energiával: Bodrogi Gyula elárulta titkát! (Blikk)
Hiába töltötte be a 83. évét, Bodrogi Gyula még a két ünnep közt is minden este színpadra áll. Teszi ezt ráadásul olyan energiával és lendülettel, amelyet huszon- vagy harmincévesek is megirigyelhetnének.
dec. 30
19:51
Megható: ló hátán gyógyulnak a beteg gyerekek – fotók (Blikk)
A görögök már az ókorban használták a fogyatékkal élő személyek rehabilitációjára a lovakat. Az Egyesült Államokban az 1960-as években ismerték fel a lovaglás jótékony hatásait.
dec. 30
19:54
Élet krónikus obstruktív légúti betegséggel (WebBeteg)
Együtt élni a COPD-vel nehéz feladat. Előfordulhat, hogy bizonyos tevékenységeket, amelyeket korábban élvezett, egészsége érdekében abba kell hagynia.
dec. 30
19:57
Gyász: elhunyt az olimpiai bronzérmes vívónő (Sport365)
Atlantában, párbajtőr egyéniben lett harmadik.
dec. 30
20:00
Kemény üzenetet küldött Ronaldo (Infostart)
Komoly kritikával illette egykori klubját, a Barcelonát a kétszeres világbajnok Ronaldo.
dec. 30
20:06
Két csecsemő is elkapta a szamárköhögést Budapesten (ATV)
Két, Budapesten született csecsemőn is szamárköhögés betegséget diagnosztizáltak az Index értesülései szerint. A portál úgy tudja, mindkét kisbaba egy magánklinikán született. A fertőzést valószínűleg azonban nem ott, hanem a családtagjaiktól kaphatták el a picik. A betegség ellen ugyan kötelező a védőoltás, ám az csak két hónapos kor után adható.
dec. 30
20:09
Csoda, hogy túlélte: ezt tette a 12 éves kislánnyal a beteg pedofil (Blikk)
Csodával határos módon, élve találtak rá arra a tinédzserlányra, akit egy férfi elrabolt, megerőszakolt, majd egy autó csomagtartójába zárt. A gyerek a helyieknek köszönheti az életét, akik több ezren indultak a keresésére.
dec. 30
20:09
Telitalálat az ötös lottón! Lássuk, ki kezdheti milliomosként az új évet (Blikk)
- Volt ötös a lottón szombaton: a televízióban közvetített számsorsolás után kiderült, hogy egyetlen telitalálatos szelvény akadt a héten.
dec. 30
20:09
Riasztották a Gripeneket a magyar légtérben (Adózóna)
Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit szombat délelőtt, miután egy Boeing 748 típusú utasszállító repülőgép Magyarország légteréhez közeledve nem létesített kapcsolatot időben a polgári légi irányítással.
dec. 30
20:12
Több megyében ónos esőre figyelmeztetnek (Háziállat)
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton. Az előrejelzés szerint vasárnap, szilveszter napján ismét enyhe idő várható.
dec. 30
20:15
Lejár a 10 millió dolláros jutalom a világ egyik legnagyobb műkincsrablásában (Infostart)
Az év utolsó napján éjfélkor lejár a 10 millió dolláros nyomravezetői díj minden idők egyik legnagyobb műkincsrablási ügyében. 1990. március 18-án ismeretlen tettesek csaknem félmilliárd dollár értékben loptak el festményeket a bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeumból, az alkotásokat, köztük Rembrandt egyetlen ismert tengeri képét a mai napig nem
dec. 30
20:24
Több megyére figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton. Az előrejelzés szerint vasárnap, szilveszter napján ismét enyhe idő várható.
dec. 30
20:27
Figyelem! Ezekre a megyékre adtak ki riasztást az ónos eső miatt (Blikk)
- Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton. Az előrejelzés szerint vasárnap, szilveszter napján ismét enyhe idő várható.
dec. 30
20:30
Robog a világ gazdasága - De merre? (Alternatív Energia)
Boldogan rohanunk egy fekete lyuk felé – figyelmeztet több elemző.
dec. 30
20:30
Pazar 2017: ilyen volt a magyar sport éve - videó! (Sport365)
Remek összeállítás az esztendő legnagyobb pillanatairól.
dec. 30
20:30
Bírálták a női biztonsági övezet létrehozását Németországban (USAracing)
A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen – írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap.
dec. 30
20:30
Volt telitalálatos szelvény az ötös lottón (Infostart)
Volt ötös a lottón szombaton: a televízióban közvetített számsorsolás után kiderült, hogy egyetlen telitalálatos szelvény akadt a héten.
dec. 30
20:32
Több megyében ónos esőre figyelmeztetnek (Alternatív Energia)
Pest megyében is számítani kell rá szombat estétől.
dec. 30
20:34
Két halott a fának csapódott, rommá tört autóban (fotók) (Alternatív Energia)
Se a sofőr se az utas nem élte túl.
dec. 30
20:36
Az Iszlám Állam követte el a keresztények elleni támadást Egyiptomban: 10 halott (ATV)
Az Iszlám Állam vállalta magára azt a terrortámadást, amelyet egy keresztény templom ellen követtek el Egyiptomban pénteken. A támadásban legalább tízen életüket vesztették, köztük több kopt keresztény és rendőrök is.
dec. 30
20:36
Ezek voltak az év legnépszerűbb cikkei nálunk (Autónavigátor)
Lassan vége a 2017-es esztendőnek is, még két munkanapot kell kihúzni, hogy aztán egy három munkanapos hétvégével átlépjünk 2018-ba. Nézzük,
dec. 30
20:42
Valaki elvitte az ötös lottót (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
dec. 30
20:45
Putyin pragmatikus együttműködést kért Trumptól (Gondola)
Vlagyimir Putyin orosz elnök „a hosszú távú perspektívát lehetővé tevő, az egyenlőségen és a kölcsönös tiszteleten alapuló pragmatikus együttműködést” kért Donald Trump amerikai elnöktől újévi üdvözletében – közölte szombaton a Kreml
dec. 30
20:47
Elvitték végre az ötöst (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 8 (nyolc) 17 (tizenhét) 50 (ötven) 77 (hetvenhét) Nyeremények: 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye: 687
dec. 30
20:48
Nagy veszélyre figyelmeztetnek (Infostart)
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton. Az előrejelzés szerint vasárnap, szilveszter napján ismét enyhe idő várható.
dec. 30
20:54
Pogba megmentette a győzelemtől a Manchester Unitedet (444.hu)
100 millió eurós játékostól ritkán látni ekkora madárkodást.
dec. 30
20:54
A legvidámabb sport, ami ráadásul fogyaszt is - Ez a kangoo! (Femcafe)
Elmondjuk, mit kell tudnod róla.
dec. 30
21:00
Elhunyt Szalay Gyöngyi olimpiai bronzérmes vívó (HírTV)
A sportoló egy tapolcai díjátadón lett rosszul.
dec. 30
21:03
Ünnepi lesz a 40. Dakar: 5 magyar indul a jubileumi terepraliversenyen (Blikk)
Jubileumhoz érkezett a világ leghíresebb, leghosszabb és legnehezebb terepraliversenye.
dec. 30
21:03
Módosul az M2 csatorna adáskezdése januártól (Gondola)
Módosul január elsejétől az M2 gyerekcsatorna adáskezdése - közölte az M2 szombaton az MTI-vel
dec. 30
21:03
Kézilabda: megvan a férfi válogatott bő kerete az Eb-re! (Sport365)
Jelen helyzetben a lehető legerősebb csapat állt össze.
dec. 30
21:05
Továbbra is a lengyel kormánypárt a legnépszerűbb (Gondola)
A szavazatok 45,7 százalékát kapná a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), ha december végén parlamenti választásokat tartanának - írta a DoRzeczy
dec. 30
21:05
Ez az angol sztárklub csaphat le a Barca kiválóságára (Sport365)
Nagyon meglepő átigazolás készülőben?
dec. 30
21:07
Ifj. Vidnyánszky Attila kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt (Gondola)
A társulat titkos szavazása alapján ifj. Vidnyánszky Attila vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínházban szombaton
dec. 30
21:09
Több megyében ónos esőre figyelmeztetnek (Gondola)
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton
dec. 30
21:11
Elhunyt Szalay Gyöngyi világbajnok párbajtőröző (Gondola)
Negyvenkilenc éves korában elhunyt szombaton Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó
dec. 30
21:12
Büntethetővé tennék a"villámválás" gyakorlatát (Adózóna)
Az indiai parlament alsóháza elfogadott egy törvénytervezetet, amely lehetővé tenné azoknak a muszlim férfiaknak a büntethetőségét, akik az úgynevezett "villámválással" elhagyják feleségüket.
dec. 30
21:21
Kínos baki: a gép hibája miatt több százan nyertek a lottón! (Blikk)
Egy gép meghibásodása miatt több százan nyertek a lottón Amerikában. A lottóhivatal belső vizsgálatot rendelt el.
dec. 30
21:21
Bírálták a női biztonsági övezetet Németországban (Gondola)
A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen – írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap
dec. 30
21:30
Ezt kéri Istentől Justin Bieber – Vajon összejön a dolog? (Blikk)
Los Angeles – Égi segítséget kér Justin Bieber (23), hogy megtarthassa Selena Gomezt (25)! A két énekes csillag nemrégiben újra találkozgatni­ kez­dett, miután kapcsolataik tönkrementek.
dec. 30
21:36
A Luxoron is volt szerencsés nyertes (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők:
dec. 30
21:42
Fotókon a legszebb 2018-as esküvői ruha trendek (Femcafe)
Nagyon szerencsés lesz, aki jövőre mondja ki a boldogító igent.
dec. 30
21:48
Meghalt egy magyar síelő Ausztriában (Infostart)
Holtan találtak egy 51 éves magyart szombaton délután négy óra körül Flachau im Pongau egyik sípályáján Ausztriában - írta az APA osztrák hírügynökség.
dec. 30
21:57
Mi vár a sztársportolókra? Ezeken a versenyeken kell bizonyítaniuk 2018-ban (Blikk)
‒ Vajon milyen esztendő vár a sztársportolókra 2018-ban? Számtalan nagy verseny, mérkőzés előtt állnak.
dec. 30
22:00
Áll a bál Teherán utcáin (HírTV)
Ismét ezrek követelték a legfőbb vallási vezető lemondását a perzsa államban.
dec. 30
22:03
Egy beteg lélek ámokfutása: Oscart ért a csúf gyilkos szerepe (Blikk)
Közönségsiker lett A Viszkis, enne­k kap­csán vesszük számba a filmsikeres törvényszegőket a Va­sárnapi Blikk új sorozatában.
dec. 30
22:12
Szisztémás sclerosis (scleroderma) - A betegség és tünetei (WebBeteg)
Bár a betegségre elsősorban a jellegzetes bőrelváltozások utalnak, mégis a gyomor-bélrendszer, a tüdők, a szív, valamint a vesék érintettsége az, amely a beteg életét kezeletlen esetben fenyegetheti.
dec. 30
22:33
Holtan találtak egy magyar síelőt Ausztriában (Gondola)
Holtan találtak egy 51 éves magyart szombaton délután négy óra körül Flachau im Pongau egyik sípályáján Ausztriában - írta az APA osztrák hírügynökség
dec. 30
22:42
Így alakul a munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
foglalkoztatottak száma, munkanélküliek száma a munkanélküliségi ráta alakulása
dec. 30
22:51
A migráció volt 2017 legfontosabb kérdése (Gondola)
Sötét képet festettek 2017-ről még az év elején az Európai Unióban. Akkor ugyanis úgy vélték Brüsszelben, hogy 2017 lehet az az év, amikor szétesik az Európai Unió a megosztó kérdések miatt, mint a migráció, a Brexit vagy az eurozóna kérdése

Keresés