A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen – írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap.
Az Iszlám Állam vállalta magára azt a terrortámadást, amelyet egy keresztény templom ellen követtek el Egyiptomban pénteken. A támadásban legalább tízen életüket vesztették, köztük több kopt keresztény és rendőrök is.
Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton. Az előrejelzés szerint vasárnap, szilveszter napján ismét enyhe idő várható.
Holtan találtak egy 51 éves magyart szombaton délután négy óra körül Flachau im Pongau egyik sípályáján Ausztriában - írta az APA osztrák hírügynökség.
Az indiai parlament alsóháza elfogadott egy törvénytervezetet, amely lehetővé tenné azoknak a muszlim férfiaknak a büntethetőségét, akik az úgynevezett "villámválással" elhagyják feleségüket.
A terrorszervezet az egyiptomi keresztényeket már nem csupán "hitetleneknek", de a nyugati hívőkkel együttműködő ellenségnek tartja. Allah pedig parancsot adott kiirtásukra...
Los Angeles – Égi segítséget kér Justin Bieber (23), hogy megtarthassa Selena Gomezt (25)! A két énekes csillag nemrégiben újra találkozgatni kezdett, miután kapcsolataik tönkrementek.
Holtan találtak egy 51 éves magyart szombaton délután négy óra körül Flachau im Pongau egyik sípályáján Ausztriában - írta az APA osztrák hírügynökség.
Bár a betegségre elsősorban a jellegzetes bőrelváltozások utalnak, mégis a gyomor-bélrendszer, a tüdők, a szív, valamint a vesék érintettsége az, amely a beteg életét kezeletlen esetben fenyegetheti.
Donald Trump amerikai elnök szombaton Twitter-üzenetében újra figyelmeztette az iráni vezetést, azt írva, hogy "az elnyomó rezsimek sohasem tartanak örökké".
Egy évzáró buli után másnap sokszor lüktető fejfájással ébredünk, mintha elcsapott volna minket a vonat. Kétségbeesésre azonban semmi ok, a kínzó migrén néhány trükkel megszüntethető.
Az őt feljelentő hivatali igazgató szerint ez a kérdés politikailag inkorrekt volt és súlyosan sértette a bevándorlókat. Mint cseppben a tenger, ebből is látszik, hogy bőven lesz dolga az új osztrák kormánynak.
A távhőszolgáltatás névleges hőtermelése csaknem 7 százalékkal emelkedett 2016-ban az országban, amiben nagy szerepet játszottak a termálvíz alapú technológiák.