2017. december 30. szombat

dec. 30
14:48
Török katonaszökevénynek adott menedéket Görögország (ATV)
Menedéket kapott Görögországban egy török katonaszökevény, aki a tavaly nyári puccskísérlet után menekült Görögországba - jelentette szombaton a Szkai görög televízió.
dec. 30
14:51
A kormány 700 millió forintot ad a dubajozásra (Privátbankár)
A kormány 700 millió forintot biztosít a jövő évi költségvetésben a 2020-as dubaji világkiállításon való magyar részvétel előkészítésére - derült ki a Magyar Közlönyből. Új buszokat vehetnek a Volánok.
dec. 30
14:54
Megmutatta örök szerelmét Rubint Réka (Blikk)
Egy sármos barna srác a szíve csücske.
dec. 30
14:54
Akik több pénzt kapnak januártól (Adózóna)
Januártól nő a rendőrök illetménye, továbbá átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére is.
dec. 30
14:54
26,5 milliárd forintot keresett az Apple vezére 2017-ben (HR Portál)
Az októberben lezárult üzleti év igen sikeres volt az iPhone gyártójának, ezért kapott hatalmas gázsit a csúcsvezetés - írja az Origo a Bloomberg alapján.
dec. 30
14:54
Zsiday: hatalmas erőt adnak a magyar gazdaságnak az EU-pénzek (Portfolio)
A napokban Orbán Viktor és Kovács Árpád is azt mondta, hogy az EU-pénzeknek nincs is olyan nagy hatása a gazdaságra, amire jó példa, hogy 2016-ban, amikor jelentősen visszaestek az EU-s támogatások, akkor sem lett belőle baj, ment tovább...
dec. 30
14:57
Ebben a 16 városban épül először lőtér (Infostart)
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Honvédelmi Sportközpontok fejlesztése, és az is megvan, hogy első körben, mely városokban épülhetnek lőterek.
dec. 30
15:00
A Diákparlament szerint megalázzák a tanulókat egy tatabányai iskolában (Kripto Akadémia)
Szégyenfalra kerülnek ki a rendetlenek.
dec. 30
15:03
Minden óvodának és iskolának fel kell készülnie a terrortámadásra jövőre (Menedzsment Fórum)
Terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány az óvodáktól és az iskoláktól - írja az abcug.hu.
dec. 30
15:03
Kíváncsi vagy, mi lesz veled 2018-ban? Nézd meg nagy egészséghoroszkópunkat! (Blikk)
Legyünk jók magunkhoz!
dec. 30
15:06
Fejlesztésre kerülhet a magyar orvostechnológiai ipar (ProfitLine)
Fejleszteni szeretné a magyarországi orvostechnológiai ipart a kormány - derült ki a Magyar Közlönyből.
dec. 30
15:06
10 legjobb Insta-poszt az év utolsó hetében! (Glamour)
Ezeket látnod kell!
dec. 30
15:09
Megfagyunk-e Szilveszterkor? Bárhol jöhet valami csúnya csapadék (Privátbankár)
Melegfront hozza a csapadékot, ezért köd, fagy, eső, hó, ónos szitálás, minden lehet éjszaka és reggel, csak persze nem egy helyen. Fagyok viszont nem mindenütt fognak kialakulni, a hó csak a hegyekben maradhat meg.
dec. 30
15:12
Nettó 62 milliárdért újul meg a Rákos–Gödöllő vasúti szakasz (HírTV)
A beruházást a Strabag Vasútépítő Kft. és egy másik cég közösen nyerte.
dec. 30
15:12
Lencseleves - Ahogyan a nagymamánk készíti (Femcafe)
A mi családunk minden évben a szüleimnél egyesül egy nagy újévi levesezéshez, mert mindenki tudja, hogy édesanyám lencselevese egyszerűen legyőzhetetlen. Idén pedig végre arra is sikerült rávennem őt, hogy árulja el a receptjét, hogy ti is kipróbálhassátok!
dec. 30
15:15
Orbán Viktor levelet kapott Vlagyimir Putyintól (Infostart)
Az orosz elnök számít a produktív közös munka folytatására, ami mindkét ország és az európai kontinens javát is szolgálja.
dec. 30
15:18
Botrány a királyi családban: Harry durván megsértette menyasszonya családját (ATV)
Még össze sem házasodtak, a hercegnek máris sikerült valami olyat mondania, amivel igencsak megsértette menyasszonya családját.
dec. 30
15:21
Terrortámadástól kell tartani? Ez történik most Rómában - fotó (Blikk)
Róma - Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére - jelentette szombaton az APA osztrák hírügynökség.
dec. 30
15:21
Ismét a Duna közvetíti a híres bécsi újévi koncertet (Gondola)
Beengedték az M1 stábját a híres bécsi újévi koncert próbájára. Ezúttal egy olasz vendég-karmestert kértek fel a szervezők, így az olasz zeneművészet is komoly hangsúlyt kap majd az osztrák mellett
dec. 30
15:23
Szétmarcangolták fiatal gazdájukat – Épp a nő testéből ettek, amikor megtalálták a kutyákat – fotó (Blikk)
Virginia - Az erdőben találtak rá arra a két kutyára, amik épp gazdájuk mellkasából ettek, miután szétmarcangolták őt az otthonuktól nem messze.
dec. 30
15:23
Magyarország megerősödött (Gondola)
Orbán: A népvándorlást meg lehet állítani, a globalizációt meg lehet fékezni, Brüsszelt meg lehet zabolázni, Soros tervét meg lehet lékelni.
dec. 30
15:30
A pápának és Orbánnak is üzent Putyin (ATV)
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését - írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett újévi üdvözletében.
dec. 30
15:30
Megy a ködösítés a kísérő nélküli menekült gyerekek költöztetéséről (HírTV)
Bár Kubatov tagadta, úgy fest, a kormány mégsem mondott le egy aszódi gyermekotthon létrehozásáról.
dec. 30
15:33
Két játékost hozhat el a bajnoktól a Mezőkövesd (Sport365)
Kuttor Attila célja a csapat élvonalban tartása.
dec. 30
15:35
Felemás mérkőzéssel búcsúztatta az évet az AC Milan (Sport365)
Firenzében lépett pályára Gattuso együttese.
dec. 30
15:36
Támogatás a termeléshez (AQUA)
A Nemzetgazdasági Minisztérium meghirdette a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató felhívást, a mintegy 4,5 milliárd forintos keretű pályázatra január utolsó napjától nyújthatók be a támogatási kérelmek. A vállalkozások a Magyar Államkincstár honlapjára tölthetik fel a szükséges dokumentumokat.
dec. 30
15:36
Győztek a megújulók a szén felett Nagy-Britanniában (NRGreport)
Megújuló energiaforrásokból háromszor több áramot állítottak elő az Egyesült Királyságban idén, mint amennyit a szénerőművek termeltek.
dec. 30
15:39
Terrorhelyzetre kell felkészülniük a hazai óvodáknak és iskoláknak (Infostart)
Az intézményeknek júniusig kell összeírniuk, hogy vészhelyzet esetén milyen intézkedéseket hoznának. Az iskoláknak kiküldött levél szerint a potenciális terrorveszély miatt van rá szükség.
dec. 30
15:39
Orbán Viktor üzenetet kapott egy befolyásos politikai vezetőtől (Blikk)
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését - írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett újévi üdvözletében.
dec. 30
15:39
Így győzd le a másnaposságot: 3 gyógyító trükk, amit mindenkinek ismernie kell (Blikk)
Nyakunkon a szilveszter...
dec. 30
15:41
Ezt látnia kell: karácsonyi giccsruhákba bújtak Gyurcsányék – fotó (Blikk)
A karácsonyi ünnepek elteltével vicces fotót posztolt Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalára. A képen gyermekei állnak a fa előtt, közülük ketten - lánya és egyik nagyfia - meglehetősen mókás, karácsonyi mintás ruházatban.
dec. 30
15:51
Lopás miatt kirúgtak két mentőst (Infostart)
Az Országos Mentőszolgálat a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a kínos esetet.
dec. 30
15:54
Saját lakásában égett halálra az ózdi férfi (ATV)
Lakástűzben életét vesztette egy férfi Ózdon szombaton délután - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
dec. 30
15:57
Nagyon nem mindegy, hogy kiviszed-e a szemetet, eszel-e lencsét és ezt a vizet iszod-e?! (Blikk)
Ezt kevesen tudták eddig.
dec. 30
15:57
Baltával roncsolta szét felesége kezeit a féltékeny férj, a nő mégis ezt tette (Blikk)
Oroszország - Egy fiatal édesanya kezeit brutálisan felvagdalta féltékeny férje, aki tévesen azt hitte, hogy Margaritának viszonya van valakivel.
dec. 30
15:57
Mi történt? Riasztották a magyar Gripeneket (Blikk)
Riasztották a honvédség Gripen vadászgépeit szombat délelőtt, miután egy Boeing 748 típusú utasszállító repülőgép Magyarország légteréhez közeledve nem létesített kapcsolatot időben a polgári légi irányítással.
dec. 30
15:57
Megtalálta a lánya vibrátorát. Amikor kérdőre vonja, olyan választ kap, hogy a mi állunk is leesett (Blikk)
Amúgy sem kéne turkálni a gyerekünk holmija között!
dec. 30
15:57
700 millió forint a dubaji világkiállításon való részvétel előkészítésére (Adózóna)
A kormány 700 millió forintot biztosít a jövő évi költségvetésben a 2020-as dubaji világkiállításon való magyar részvétel előkészítésére – derült ki a Magyar Közlönyből.
dec. 30
15:59
Ez a hétféle lelki alkat létezik! Te melyikbe tartozol? (Blikk)
Milyen típusú lelki alkat vagy?
dec. 30
16:00
Ezt teszi elhunyt nagyszüleivel Horváth Éva (Blikk)
Karácsonykor nem csak az élő családtagokkal ünnepelt.
dec. 30
16:00
8 milliárdot ad a kormány a veszteséges makói termálfürdő fejlesztésére (444.hu)
Amit 2012-ben fejeztek be 4 milliárdból.
dec. 30
16:06
Újabb halálos lakástűz - Ezúttal Ózdon vesztette életét egy ember (Kripto Akadémia)
A borsodi városban a Susa úton gyulladt ki egy családi ház.
dec. 30
16:06
Oroszország felkészült Putyin következő elnöki ciklusára (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin negyedik elnöki ciklusának előkészítése, a politikai rendszer eszmei alapjainak továbberősítése jellemezte az évet Oroszországban, amit alapvetően meghatározott az Egyesült Államokkal való konfrontáció, így a Nyugattól való részleges elszigetelődés is. Moszkva Keleten elért sikerekkel és a szankciók ellenére is megindult enyhe, ám
dec. 30
16:06
Haláli: hógolyócsata a skót bajnokin - videó (Sport365)
A vendégek edzője, László Csaba nem lehetett boldog.
dec. 30
16:08
Meglophatták a beteget - Eljárás indult két mentő ellen (Kripto Akadémia)
"Tettükkel a 7800 becsületes mentődolgozónak is súlyos erkölcsi kárt okoztak."
dec. 30
16:12
Geert Wildersnél Orbán Viktor az év embere (444.hu)
2017 nagy vesztese pedig Juncker lett.
dec. 30
16:15
Gyerekeket is fogva tart: túszokat ejtett egy pokolgépes támadó Ukrajnában (Blikk)
Kijev - Túszokat ejtett egy harkivi postahivatalban, Ukrajnában egy férfi, akinél a rendőrség szerint pokolgép van - jelentette szombaton a 112 nevű ukrán hírcsatorna a rendőrségre hivatkozva.
dec. 30
16:21
A válság vége óta a legjobb évüket zárják a világ tőzsdéi (Privátbankár)
A globális pénzügyi válság óta nem mért jó teljesítményt nyújtottak idén a világ tőzsdéi a gyorsuló világgazdasági növekedés közepette. Ha jövőre is megmarad a jó hangulat, akár 220 éves történelmi rekordok is megdőlhetnek. Az eufória éve jön?
dec. 30
16:30
Berlin külön biztonsági övezetet hoz létre a nőknek szilveszterkor (ATV)
A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen - írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap.
dec. 30
16:33
Kiakadtak: Vérig sértette menyasszonya családját Harry herceg (Blikk)
Ez nem volt szép!

Keresés