Ha visszatekintünk a 2017-es évre, az elsők között juthat eszünkbe a nyári vizes vb, aminek köszönhetően sportnemzet lett hazánk. Az örömöt azonban volt, ami beárnyékolja.
Hagyományos óévi és újévi koncerttel készülnek a Virtuózok. Különleges tematikára épül a hangverseny, a Visegrádi Négyek országaihoz kapcsolódva: bemutatják a szlovák, a cseh, a lengyel és a magyar komolyzenei élet nagyjait
Az északnyugat-európai ciklon előoldalán enyhe, kissé szárazabb, majd ismét nedves, hidegebb léghullámok érkeznek térségünk fölé - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A manhattani Aquavit séfje, Emma Bengtsson az északi konyhából merít ihletet, és biztosan jól csinálja, ugyanis az étterme két Michelin-csillagot birtokol.
A Kongói Demokratikus Köztársaság kormánya szombaton utasította a telekommunikációs vállalatokat, hogy függesszék fel SMS és mobilinternetes szolgáltatásaikat a vasárnapra tervezett kormányellenes megmozdulások miatt
A múltidéző felvételek tanúsága szerint az óév-búcsúztatás legfontosabb funkciója az öröm, a jókedv. Alaposan fel is kell töltekezni, hogy legyen belőle tartalék a ridegebb napokra.
Szilveszter éjjelén lelkesen tűzünk ki új célokat, megfogadjuk, hogy az előző évben hagyjuk rossz szokásainkat. Legnépszerűbb fogadalmaink az egészséges életmóddal, káros szenvedélyekről való leszokással kapcsolatosak, de fogadalmaink...
Az eddigi legaktívabb és sok szempontból legsikeresebb évének nevezte 2017-et az Országos Mentőszolgálat 69 éves történetében Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója vasárnap Budapesten. A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet a szilveszterhez kötődő veszélyekre.