2017. december 4. hétfő

dec. 4
15:21
Kiszelly: Gyurcsány ledarálná a balliberális pártokat (hirado.hu)
Elmaradt a hétvégi MSZP-kongresszus, ám azt bejelentették, hogy az MSZP programja erős, aki pedig azt képviselni fogja, az Kunhalmi Ágnes. Erről, valamint az MSZP–DK-kapcsolatról, Gyurcsány Ferenc terveiről beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kiszelly Zoltán politológus.
dec. 4
15:23
Brutális, mit tettek a 19 éves meleg fiúval (Blikk)
London - A rendőrség hajtóvadászatot indított két férfi ellen, akik bántalmazták áldozatukat, és arra kényszerítették, hogy kérjen elnézést a szexuális hovatartozása miatt.
dec. 4
15:23
LMP: Növelni kell az önkormányzati dolgozók bérét (hirado.hu)
Az önkormányzati dolgozók illetményalapjának emelése érdekében nyújt be törvénymódosító javaslatot az LMP.
dec. 4
15:24
Együtt díszít a dán királyi család – hagyományos karácsonyfájuk lélegzetelállító (hirado.hu)
Hagyomány és letisztultság, ez az ő receptjük.
dec. 4
15:24
Seehofer távozik 2018 első negyedévében (hirado.hu)
A bajor miniszterelnök ezt személyesen jelentette be hétfőn Münchenben.
dec. 4
15:24
A digitális világ gyerekei is érteni fogják az újszerű Diótörő-előadást (hirado.hu)
Újszerű Diótörő-produkciót láthat a közönség a Győri Balett előadásában karácsonykor, a Papp László Sportarénában.
dec. 4
15:24
Háborút lát az USA (USAracing)
Nem lát sok mozgásteret az Észak-Koreával folytatott versenyfutásban az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Moszkvában ezzel szemben úgy vélik, a tűzzel játszik, aki háborút emleget, mert a konfliktust békésen kell rendezni. Az ENSZ BT tagjainak külügyminiszterei a jövő héten Japánban ülnek össze.
dec. 4
15:25
Új arculatot kap Miskolc (hirado.hu)
A zöld- és okosváros koncepciójára tervezték az új szín és formavilágot, amelyben letisztult vonalak, kék és zöld színek lesznek.
dec. 4
15:27
Idegen nyelvű rejtvényfejtő versenyt rendeztek Debrecenben (hirado.hu)
A nyelvtudásukról adtak számot különleges formában hajdú-bihari általános iskolás diákok.
dec. 4
15:30
NATO: Nem foglalkozunk pletykákkal! (hirado.hu)
A szövetség e heti külügyminiszteri találkozójának résztvevői nem foglalkoznak az amerikai diplomácia vezetőjének, Rex Tillersonnak esetleges távozásáról szóló spekulációkkal és pletykákkal.
dec. 4
15:30
Tavaly 27,6 milliárd forint bányajáradék gyarapította az államkasszát (AQUA)
Tavaly mintegy 27,6 milliárd forint bányajáradékot fizetett be az államkasszába a Magyarországon működő 859 bányavállalkozó – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
dec. 4
15:30
Napirend előtt Szél Bernadettnek: „Ön sosem képes befogni a száját” (HírTV)
Ezzel a mondattal válaszolt az LMP miniszterelnök-jelöltjének a belügyminiszter államtitkára.
dec. 4
15:33
Richter: nincs összefüggés az Esmya és a májkárosodás között (Menedzsment Fórum)
A gyógyszergyártó szerint más készítmények együttes hatása vagy vírusfertőzés okozhatta a bajt.
dec. 4
15:36
Richter: Negatív hír is hozhat vételi lehetőséget (ProfitLine)
Hatalmas eséssel reagált ma reggel a Richter árfolyama arra a hírre, hogy az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (EMA) vizsgálatot kezdeményezett az Esmya kapcsán, mivel négy páciensnél, akiket a készítménnyel kezeltek, súlyos májkárosodás lépett fel. A ma reggeli esés során az árfolyam érintette korábbi vételi ajánlásunk stop szintjét is. Azonban úgy lá
dec. 4
15:36
Angol foci: David de Gea is bizonyítja Sir Alex Ferguson zsenialitását (Agroinform)
A legendás mester anno a United meccsét is kihagyta, hogy megnézze magának az ifjú tehetséget.
dec. 4
15:36
Tavaszra kész az esztergomi vasút villamosítása (AQUA)
Már feszültség alá helyezték a felsővezetéket, felújítottak több vasúti megállót, megépült 12 kilométernyi vasúti pálya, és őszre elkészülnek az intermodális közlekedési csomópontok is az esztergomi vasútvonalon – tudtuk meg iparági forrásból.
dec. 4
15:36
Súlyos döntést hozott Brad Pitt, ez sokat árthat a karrierjének (Femcafe)
Drasztikus lépésre szánta el magát.
dec. 4
15:36
Küszöbön az áttörés a Brexit-tárgyalásokon? (vg.hu)
Közelebb került az áttörés az Egyesült Királyság uniós kiválásának feltételeiről szóló tárgyalásokon – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután telefonon egyeztetett Leo Varadkar ír kormányfővel.
dec. 4
15:36
Natalie Portmant egy producer csalta fel a magángépére (Glamour)
Előtörtek az emlékek!
dec. 4
15:39
Cinthya Dictator új frizurájára nincsenek szavak. Neked mi jut róla eszedbe elsőként? (Blikk)
Elsőre kicsit furcsa, de aztán...
dec. 4
15:39
Tucatszám mossa partra a halott cápákat a víz, rejtély, hogy mitől pusztulhattak el – Videó (Blikk)
Több tucat halott cápát mosott partra a tenger az Észak-Queensland-i partoknál, és senki sem tudja, hogyan haltak meg.
dec. 4
15:39
Rejtélyes májkárosodás: vírus okozhatta a betegséget, nem a gyógyszer (Blikk)
Nincs összefüggés a vizsgálatok szerint az Esmya nevű gyógyszer és a májkárosodás között.
dec. 4
15:39
Ennyit fog ülni a Loki-szurkolók halálért felelős lengyel kamionos – Megszületett a jogerős ítélet (Blikk)
Akár már egy év után kiengedhetik a fogházból azt a lengyel férfit, aki még 2016 februárjában okozott három Debrecen-szurkoló életét követelő balesetet.
dec. 4
15:39
Újra megszólalt Baukó Éva. Ezt mondja a zaklatásról (Blikk)
Konkretizálta a vádat.
dec. 4
15:39
Középpályást és pénzt adna a Real a Juve csatáráért (Sport365)
Komolyan gondolják az argentin támadó megszerzését.
dec. 4
15:41
Sokkoló: savat öntött a 14 éves fiú arcába a drogdíller (Blikk)
Anglia - Börtönbe került az a drogdíler, aki savat öntött egy 14 éves fiú arcába.
dec. 4
15:41
Felborult egy autó Budapesten, lezárásra kell számítani (Blikk)
Felborult egy autó, lezárták a Szigetcsép utcát a Becske utca és Ököl utca között XVII. kerületében
dec. 4
15:42
Elítéltnek is jár a nyugdíj? (HR Portál)
Ha valaki börtönben van, annak is jár nyugdíj?
dec. 4
15:42
Elképesztő ötlettel menekülne meg a csődtől a világ legszegényebb országa (Portfolio)
Nehéz a helyzet Venezuelában, a nagy hitelminősítők részleges csőd kategóriába sorolták az országot, fizetőeszköze pedig szabadesésben van, a túltolt pénznyomtatás következtében az év eleje óta a bolivár 3000%-ot gyengül a dollárral...
dec. 4
15:42
Nem férnek be az új kocsiszínbe a villamosok (HírTV)
Kijavítja a hibát – ígéri a kivitelező.
dec. 4
15:44
Kína komolyan tervez az elektromos autókkal (Portfolio)
Kína azt tervezi, hogy meghosszabbítja az elektromos autók vásárlása után járó adókedvezményt, tudta meg bennfentesektől a Bloomberg. Az alternatív hajtásláncú autók vásárlása után jelenleg nem kell megfizetni a 10 százalékos forgalmi...
dec. 4
15:45
Zsebünkre megy: hosszútávú programot kap egy pénzügyi cél (Infostart)
Jövőre indul a kormány pénzügyi tudatosságot erősítő stratégia végrehajtása - közölte Hornug Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár.
dec. 4
15:48
Felborult egy autó Budapesten, útlezárás nehezíti a forgalmat (ATV)
Felborult egy autó Budapesten a Szigetcsép utcánál a Becske utca és Ököl utca között. Az érintett szakaszt lezárták - írja a police.hu
dec. 4
15:48
Hitler kedvenc szobrászművészének férfiaktja kelt el (hirado.hu)
A monumentális, 2,36 magas pucér férfi bronz szobrát egy magángyűjtő vette meg.
dec. 4
15:48
Továbbra is Teszári Zoltán a leggazdagabb romániai magyar (444.hu)
A harmadik leggazdagabb romániai vállalkozó 175 milliárd forintos vagyonával Magyarországon csak a negyedik lenne.
dec. 4
15:48
Force India: A kritikusok visszaszívhatják a szavaikat! (m4sport.hu)
Újra megcsinálták! Negyedikek lettek a gyártók bajnokságában.
dec. 4
15:48
Nantes is az ABB busztöltőjét választotta (NRGreport)
Az ABB által szállított, világ leggyorsabb villámtöltési csatlakoztató technológiájával töltik majd a 24 méter hosszú, teljesen elektromos üzemű buszokat a franciaországi Nantes-ban.
dec. 4
15:54
Csúnya baleset: fejre állt egy autó, sávlezárás az M3-ason (Infostart)
A tetejére borult egy gépkocsi az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 124-es kilométernél, Mezőszemere térségében.
dec. 4
15:54
Erősödik a magyar gazdasági jelenlét Iránban (hirado.hu)
A perzsa állam vezetése számít a magyar cégek szaktudására.
dec. 4
15:54
Erősödik a magyar gazdasági jelenlét Iránban (hirado.hu)
A perzsa állam vezetése számít a magyar cégek szaktudására.
dec. 4
15:54
Így kell modernizálni egy 20. század eleji barcelonai lakást (Player)
A Mesura építészstúdió szakemberei ezúttal egy 20. század elején felhúzott barcelonai lakás modernizálásának láttak neki. És milyen jól tették.
dec. 4
15:54
Milliárdok mennek a sportklubokhoz (HírTV)
Több milliárd forintnyi taotámogatást adtak a látványsportoknak a közbeszerzéseken jól teljesítő cégek.
dec. 4
15:54
Melyik számot látod a legjobban? Meglepődsz, mi derül ki rólad (Femcafe)
Nagyon izgalmas teszt.
dec. 4
15:56
Modernizálták ezt a 20. század eleji barcelonai házat, és valami gyönyörű lett (Player)
A Mesura építészstúdió szakemberei ezúttal egy 20. század elején felhúzott barcelonai ház modernizálásának láttak neki. És milyen jól tették.
dec. 4
15:57
Durva ügy: illegális mobilszolgáltatóról terrorizálták az oroszokat? (Privátbankár)
Mintha kezdene fény derülni arra, hogy mi van az orosz bombariadók hátterében.
dec. 4
15:57
A kamion rakterében bujkáltak, lecsaptak rájuk a rendőrök Röszkénél (Blikk)
Törvénytelenül próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
dec. 4
16:00
Kilép az LMP-ből a ferencvárosi képviselő Jancsó Andrea (444.hu)
Szerinte nem ehhez az ellenzéki párthoz csatlakozott korábban.
dec. 4
16:06
Autonómia-törekvések: Korzika is bejelentkezett (Infostart)
A korzikai regionális parlamenti választások első fordulójában legtöbb szavazatot elért, magát nacionalistáknak nevező pártszövetség hétfőn kezdeményezte a tárgyalások megnyitását a francia kormánnyal a nagyobb autonómiáról, de kizárta, hogy elszakadásra törekedne.
dec. 4
16:06
Magyar légiforgalmi irányítók fejlesztik a világ legjobb repülőterét (ProfitLine)
Smart Remote Tower, azaz a repülőtéri légi forgalom intelligens távirányításának megvalósításában nyújt segítséget a HungaroControl a sorozatban ötször a világ legjobb címét elnyerő szingapúri Changi repülőtér fejlesztéséhez. A nemzetközi mércével is kimagasló innováció olyan élenjáró technológiát képvisel, amelynek révén a repülőtér egyszerre lesz
dec. 4
16:06
Savval öntötte le egy 14 éves fiú arcát a drogdíler (ATV)
A férfi három év négy hónapot kapott tettéért.

Keresés