2017. december 6. szerda

dec. 6
20:09
Minden kisgyerek örülne, ha ilyen szörnyet találna az ágya alatt (Kreatív Online)
A John Lewis reklámja idén is megolvasztja bárki szívét!
dec. 6
20:09
Kiszámolták, mennyit repülünk majd jövőre (Portfolio)
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet...
dec. 6
20:11
Rózsa György elárulta: kezdetben mindenkit kiakasztott ezzel (Blikk)
Fehér zakó fekete inggel és az elmaradhatatlan vízivás – ezek alapján az idősebb generáció azonnal rávágja, bizony Rózsa Györgyről (70) és a Kapcsoltam című műsorról van szó.
dec. 6
20:15
Így reagált a nemzetközi közösség Trump bejelentésére (ATV)
Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának - jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Mint mondta, a bejelentés már régóta esedékes volt. Reagált a nemzetközi közösség is.
dec. 6
20:21
Az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának (HírTV)
Az amerikai elnök egyúttal közölte, hogy terveik szerint Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetik az amerikai nagykövetséget.
dec. 6
20:27
Trump-képeket égetnek: hatalmas balhé lett az elnök bejelentéséből (Blikk)
Tovább élezte a közel-keleti feszültséget Donald Trump!
dec. 6
20:27
Durva dologra szánták rá magukat ismeretlenek a győri lakótelepen (ATV)
15 autó kerekét szúrták ki ismeretlenek egy győri lakótelepen. A rongáló annyira nyugodtan végezte dolgát, hogy volt olyan parkoló, ahol egymás mellett hat autó gumiját is tönkretette. Az autók gazdáit komoly kár érte, hiszen ilyenkor nem elég egy kereket megcsináltatni, ugyanis a gumikat minimum párban kell cserélni. További részletek a videóban.
dec. 6
20:27
Haverok, bulik, pia: egy magyar focista vallomása (Sport365)
Sokba kerül a tékozló életmód.
dec. 6
20:30
Reakciók: Párizs, Ankara, az ENSZ és a Hámász is elítélte Trump bejelentését Jeruzsálemről (444.hu)
A Hámász szerint az amerikai elnök kitárta a pokol kapuját.
dec. 6
20:30
Itt vannak a legszebb vörös rúzsok az ünnepekre 8 ezer forint alatt (Femcafe)
Ezek garantálják a vonzó megjelenést.
dec. 6
20:33
Pénteken csökken a gázolaj ára (ProfitLine)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásból szerdán.
dec. 6
20:33
Leszámolás az M5-ösön: fegyveres rendőrök őrzik a túlélőt (ATV)
Szeged egyik kórházának traumatológiai osztályán ápolják a csengelei lövöldözés túlélőjét, fokozott rendőri védelem mellett. Az életmentő műtéten átesett áldozat ma kikerült az intenzív osztályról, kórterme előtt állig felfegyverzett rendőrök óvják életét - írja a Csongradhir.hu.
dec. 6
20:42
Volner: Nincs semmilyen bizonyíték (HírTV)
A Fidesz az Állami Számvevőszéket használja arra, hogy eltüntesse a Jobbikot a palettáról – nyilatkozta az Egyenesenben a párt frakcióvezetője.
dec. 6
20:45
Nem adja fel magát: tovább harcol a kijevi vezetéssel az egykori grúz elnök (Blikk)
Tovább dacol az ukrán hatóságokkal Miheil Szaa­kasvili volt odesszai kormányzó és egykori grúz elnök, akit szerdán akartak őrizetbe venni Kijevben, de hívei kiszabadították a rendőrségi kisbuszból.
dec. 6
20:48
"Szembemegy a nemzetközi joggal" Trump Jeruzsálemre vonatkozó döntése (Infostart)
Sajnálatosnak nevezte Emmanuel Macron francia államfő Donald Trump amerikai elnök szerdai bejelentését Jeruzsálem elismeréséről Izrael fővárosának. Irán és Egyiptom határozottan elítéli az Egyesült Államok döntését, Varsó Tel-Avivot tekinti Izrael fővárosának.
dec. 6
20:48
Kihúzták a Skandináv lottó 49. heti nyerőszámait (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 48. heti nyerőszámait. A jövő héten 40 millió forintért izgulhatunk. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6; 9; 12; 15; 17; 22; 24A kézi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
dec. 6
20:48
Propagálni kell a fenntartható lakások előnyeit (NRGreport)
Az ismeretterjesztés, az energiahatékonyság mindennapi gyakorlatainak oktatása és az új rendszerek bemutatása is kulcs a fenntartható lakások iránti kereslet növekedéséhez.
dec. 6
20:51
Z. Kárpát: a mai volt az elmúlt 27 év legvéresebb napja (ATV)
A Jobbik országgyűlési képviselője szerint „ocsmány, alantas, koncepciós eljárást folytatnak pártja ellen”.
dec. 6
20:54
Nemzeti korcsolyázóközpont (Alternatív Energia)
dec. 6
20:54
Olyat reklámoztak, amit amúgy is kötelezettségük garantálni – tízmilliókat kell fizetniük (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Autocentrum AAA AUTO Kft. (AAA) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, hiszen úgy jelenítette meg a fogyasztók törvényes jogait reklámjaiban, mintha azok az AAA ajánlatának sajátosságai lennének. A GVH a jogsértésért mintegy 30 millió forint bírságot szabott ki az AAA-ra, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását. A GVH…
dec. 6
20:57
Kiesett a Napoli, gólfesztivállal jutott tovább a Liverpool (Infostart)
Nyolc mérkőzéssel zárul a Bajnokok Ligája 2017-es csoportköre. A nyolcaddöntőben még négy hely kiadó.
dec. 6
20:57
Nem viszik el a szemetet a kispesti lomtalanításról, mert nincs, aki vezesse a kukásautókat (444.hu)
Átszervezéssel talán hétvégéig megoldják valahogy.
dec. 6
21:00
Ettől függ a magyar válogatott jövő évi programja (Sport365)
Sok csapat szemében vonzó ellenfelek vagyunk.
dec. 6
21:03
Szorítja a határidő az új lakásokat (ProfitLine)
Egyre közelebb kerül az új lakások piaca a 2019 végi határidőhöz, amikor lejár a kedvezményes 5 százalékos áfa. Ha nem hosszabbítják meg a kedvezményt, akkor 2020-tól 21 százalékkal drágábbak lehetnek a lakások, ami a keresletet is visszavetheti. A bizonytalanság miatt érdemes időben dönteni: egyre több beköltözhető új lakás jelenik meg a piacon,
dec. 6
21:06
Fellélegezhet Győzike: egyelőre megmaradhat a vagyona (Pénzcentrum)
Nehéz időszakon van túl Gáspár Győző, de most egy időre fellélegezhet. A Kúria kimondta, hogy a NAV megsértette a sztár jogait, így elmarad a december 7-re tervezett árverés is, melyen a lánya nevére írt ház berendezési tárgyai kerültek...
dec. 6
21:06
FM: Magyarország elkötelezett a természeti erőforrások és értékek megőrzésében (AQUA)
Magyarország környezetpolitikájának célja, hogy az ország gazdasági fejlődése a természeti erőforrások és értékek megőrzése, valamint fenntartható hasznosítása mellett menjen végbe – mondta felszólalásában Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az ENSZ harmadik környezetvédelmi közgyűlésén (UNEA3) a szaktárca közle
dec. 6
21:09
25% hozamot akarsz jövőre? Ezekből a papírokból érdemes bezsákolni (Portfolio)
Összeszedte a MarketWatch, hogy melyek a Wall Street elemzőinek a kedvenc részvényei, melyektől hatalmas, legalább 25%-os árfolyamemelkedést várnak jövőre. A tavalyi jóslatok megvalósulási arányából kiindulva persze érdemes inkább érdekességképpen...
dec. 6
21:12
NYSE: a Brent drágul, a WTI ára esik (NRGreport)
Vegyesen nyitottak, de azonnal emelkedésre váltottak a New York-i tőzsde vezető indexei kedden; továbbra is az adócsökkentéseket előirányzó törvény életbe lépésének egyre nagyobb valószínűsége növeli a befektetők kockázatvállalási kedvét. A két irányadó olajtípus ára egymással ellentétesen mozog.
dec. 6
21:15
25% hozamot akarsz jövőre? Ezekből a papírokból érdemes válogatni (Portfolio)
Összeszedte a MarketWatch, hogy melyek a Wall Street elemzőinek a kedvenc részvényei, melyektől hatalmas, legalább 25%-os árfolyamemelkedést várnak jövőre. A tavalyi jóslatok megvalósulási arányából kiindulva persze érdemes inkább érdekességképpen...
dec. 6
21:15
Extrém helyen rögtönzött koncertet a U2 (ATV)
Koncertet rögtönzött szerdán a berlini metrón a U2 ír rockbanda az után, hogy a német főváros metrójának kettes vonalán utaztak - közölte a berlini közlekedési társaság, a BVG.
dec. 6
21:18
Abbász: Jeruzsálem a palesztin állam örök fővárosa (444.hu)
Egymás után érkeznek az elítélő nyilatkozatok a térségből: aggódik Irán, Jordánia, Libanon és Egyiptom is.
dec. 6
21:21
Gyengült szerda estére a forint (Gondola)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán
dec. 6
21:24
Biztosító ösztönzi a Tesla Autopilot használatát (NRGreport)
A legnagyobb brit autóbiztosító támogatja a Tesla Autopilot használatát. A Direct-Line biztosító 5 százalékot elenged a biztosítási díjból, ha a Tesla tulajdonos ügyfél átáll az önvezető üzemmódra.
dec. 6
21:27
Drámai a helyzet? A magyar honvédség állapota is szóba került a bizottságban (ATV)
Hogyha Ukrajnának fontos, hogy helyreálljon a NATO-Ukrajna együttműködés, akkor vonja vissza az oktatási törvényt. Ezt Szijjártó Péter mondta arra a tiltakozó levélre reagálva, amit 11 NATO tagország írt a NATO-Ukrajna tanácsülés magyar bojkottja miatt. Eközben a Honvédelmi Bizottság ma hallgatta meg Simicskó István éves beszámolóját a Magyar Honvé
dec. 6
21:30
Harmadszor sem sikerült leváltani a szlovák belügyminisztert (Infostart)
Maratoni, 13 órás ülésen próbálta meg leváltani a parlamenti ellenzék Robert Kaliňák szlovák belügyminisztert – sikertelenül. Az ellenzék a belügyi tárcánál történt botrányok sorával és Kaliňáknak egy adócsalással gyanúsított nagyvállalkozóhoz fűződő közeli kapcsolatával, valamint maffia-módszerek alkalmazásával indokolta a tárcavezető menesztését.
dec. 6
21:30
Megalakult a Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó (NRGreport)
Az új korridor létrejöttén túl a tagállami szakminisztérium vezetők tudomásul vették az elért előrehaladásról szóló jelentést a fuvarozók külföldi munkavégzését nagyban befolyásoló szabályozási tervekről, és politikai vitát folytattak az útdíj-rendszerek átalakításának, egységesítésének lehetséges irányairól a Közlekedési Tanács ülésén Brüsszelben.
dec. 6
21:33
Jó évet zártak a magyar öttusázók (ProfitLine)
Világbajnoki aranyéremmel megkoronázott, sikeres idényt zártak a magyar öttusázók - hangzott el a hazai szövetségnek (MÖSZ) a legjobbakat jutalmazó, évzáró ünnepségén.
dec. 6
21:33
Nyomozás a Közszolgálati Egyetem ellen (ATV)
Költségvetési csalás gyanújával nyomoz az adóhatóság a Nemzeti Közszolgálati Egyetem uniós pályázataival kapcsolatban. A két, összesen 30 milliárd forintos pályázat miatt az LMP társelnöke tett feljelentést, miután az Európai Unió ellenőrei is furcsának találtak néhány kifizetést. Az egyetem szerint viszont minden a szabályoknak megfelelően zajlott
dec. 6
21:33
Visszavonult az egyik legnagyobb brazil spíler (Sport365)
Harminchét évesen végleg szögre akasztotta a stoplist.
dec. 6
21:35
A Real Madrid vinné a Chelsea motorját (Sport365)
A Londonban töltött 5 éve alatt most futja a legjobb szezont.
dec. 6
21:39
Egy éve várnak hiába a veronai busztragédia áldozatainak hozzátartozói – most nyílt levelet írtak (Blikk)
Még mindig nem kért bocsánatot a sofőr, aki a veronai busztragédia idején dolgozott.
dec. 6
21:39
Soros-kötés: több szálon kapcsolódik az LMP (Gondola)
Szél Bernadett, az ökopárt miniszterelnök-jelöltje több olyan uniós biztossal is találkozott, akik gondolkozás nélkül hajtják végre a Soros-tervet
dec. 6
21:39
Kiáll a számvevőszék által fenyített Jobbik mellett az MSZP képviselője (444.hu)
Ujhelyi István semmiben nem ért egyet Vona Gáborral, de szerinte amit a Jobbikkal művel a Fidesz az "putyini-erdogani diktatórikus tempó".
dec. 6
21:41
Spöttle: Több ezer euróhoz is hozzájuthatnak a migránsok (Gondola)
Továbbra is mágnesként vonzza a menekülteket Németország – írja a Die Welt
dec. 6
21:42
Munkaerőhiány léphet fel a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításánál (HírTV)
A szakértő szerint a kormánynak előbb vissza kellene hoznia Nyugat-Európából az építőiparban dolgozókat.
dec. 6
21:51
Polt Péter leváltotta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét (ATV)
Indoklás nélkül leváltotta Polt Péter a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjét.
dec. 6
21:54
Meghallgatást tartanak a jogállamiság magyarországi helyzetéről az Európai Parlamentben (Infostart)
Meghallgatást tartanak Magyarországról csütörtök délelőtt az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságában (LIBE), a magyar kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni az ülésen.
dec. 6
21:54
Óvatosságra inti a berlini és londoni nagykövetség az amerikai állampolgárokat (444.hu)
Demonstrációkra és agresszióra számítanak európai nagyvárosokban is.
dec. 6
21:57
György herceg lehet az Iszlám Állam legújabb célpontja? - ezt üzente a terrorista (Blikk)
Iskolájában támadták volna meg a kis György herceget a terroristák.
dec. 6
22:00
Több, munkaviszonnyal rendelkező nyugdíjasnál maradt el az emelés (HírTV)
Ez az a többlet, amelyet korábban kérvényeznie kellett azoknak az idős embereknek, akik munkavállalók maradtak nyugdíj után is.

Keresés