Kormánydöntés értelében kéthavi pluszfinanszírozást kapnak még az idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, mely támogatás körülbelül egymilliárd forintnak felel meg.
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte az Altera részvényfelosztását, melynek során a társaság 339 344 000 forint össznévértékű, 339 344 darab, egyenként 1000 forint névértékű, "C" sorozatú törzsrészvénye a névérték...
Összesen 645 millió forintnyi jogdíj és mintegy 65 ezer magyar zenemű keresi gazdáját az Artisjusnál. Az úgynevezett függő számlán maradt, azonosítatlan művek után járó jogdíjak három év elteltével a közös kasszába kerülnének.
Petro Porosenko ukrán elnök azon meggyőződésének adott hangot szerdán, hogy Moszkva áll Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök támogatói, illetve az általuk Kijevben rendezett demonstrációk mögött.
Több mint 600 ember érkezett az Európai parlamentbe (EP) különböző uniós tagállamból, hogy képviselőkkel vitassák meg az őket érintő legfontosabb ügyeket a „semmit rólunk, nélkülünk!” alapelv jegyében.
A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Észak-Korea jelenleg az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély Terry Branstad, az Egyesült Államok kínai nagykövete szerint - mondta el a CNBC-nek. Úgy véli, Kim Dzsongunt és kormányát csak akkor lehet megállítani, ha a nagyhatalmak vezetésével...
A fővárosi, VI. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen: a videón szereplő férfi egy vásárló által a pulton hagyott pénztárcát tulajdonított el.
Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Romániában december 14-re, 15-re és 16-ra az ország utolsó, a trónról 1947-ben elűzött uralkodója, I. Mihály halála miatt. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a román kormány.
Soros emberei meghallgatják Soros embereit és aztán közösen jól elítélik Magyarországot - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A külügyminiszterek brüsszeli ülésükön megegyeztek, hogy erősítik a szövetség szerepét és képzésekkel segítik a partnerorszságokat a béke megtartása és a stabilitás érdekében.
Töretlenül hódít az aprócska ruhadarab és a divattervezők is kizárólag vele együtt tervezik a jövő évi trendet! Szerencsére minden évszakra jut egy-egy tökéletes darab, mutatjuk a változatos kombinációkat!
Miközben folyamatosan zuhan a Jobbik és vele együtt Vona Gábor népszerűségi indexe, az utóbbi időben botrányok egész sora rázkódtatja meg a pártot. Az ÁSZ jelentése szerint a párt az idei év első felében 331 millió 660 ezer forint összegben tiltott támogatást fogadott el.
Túlment a határon az anyuka, aki egy alapvető szülői feladatra háztartási alkalmazottat akart felvenni. A hirdetés alatt valóságos lincshangulat alakult ki, a kommentelők eszméletlenül felháborodtak. Te kinek adsz igazat?
Nyilván akad már egy csomó dolog, amit tökéletesen jól tudsz a fehérjefogyasztással kapcsolatban (elvégre mára a testépítés is olyanná vált, mint a foci - mindenki ért hozzá), ám az alábbi pontokat most mégis kiemelnénk.
Jogsértő reklám miatt 30 millió forint bírságot rótt ki az Autocentrum AAA Auto Kft.-re (AAA) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a fogyasztók törvényes jogait úgy jelenítette meg reklámjaiban, mintha azok az AAA ajánlatának sajátosságai lennének - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
Az Opus Global 24,67%-os tulajdonában álló Status Capital kockázati tőkealap részesedést vásárolt a Diófa Alapkezelőben - derül ki a társaság BÉT-re eljuttatott közleményéből. 10 darab, összesen 10 millió forint névértékű Diófa-részvényt...
A spanyol vezetés fél a belga igazságszolgáltatástól, ezért vonták vissza az előző napon az európai elfogatóparancsot a Brüsszelben tartózkodó egykori katalán vezetők ellen – jelentette ki Carles Puigdemont leváltott katalán elnök szerdán, saját magára és kormányának négy volt tagjára utalva.
Megalakult a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerdán Budapesten. Az alakuló ülés utáni sajtótájékoztatón a szervezet elnökének megválasztott Turi Dénes elmondta, érdekvédelmi szervezetként szeretnék képviselni a szövetkezeteket és segíteni a jó tapasztalatok terjedését.
Miközben folyamatosan zuhan a Jobbik és vele együtt Vona Gábor népszerűségi indexe, az utóbbi időben botrányok egész sora rázza meg a pártot. Az ÁSZ jelentése szerint a párt az idei év első felében 331,66 millió forint összegben tiltott támogatást fogadott el.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette: nem akadályozzák meg egyetlen orosz sportolónak sem, hogy ha kíván, elinduljon a februári phjongcshangi téli olimpián.
A vizelet inkontinencia egy kellemetlen, szégyelt probléma, mely igen gyakorinak mondható. Az inkontinenciának a gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.