A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfő reggel
Több embert megsebesített, egyet pedig megölt egy lövöldöző vasárnap San Diegóban, az Egyesült Államokban, s miközben az egyik kezében a fegyvert tartotta, a másikkal sört ivott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés, hogy vasárnap 20 óra körül egy utasokat szállító sétahajó orral a partnak ütközött a Duna jobb partjánál, a Hajógyári szigetnél
A motoros klub egyik tagja, Jevgenyij Sztrogov a TASZSZ hírügynökséggel hétfőre virradóra közölte, hogy a belépési tilalom miatt a megemlékezésen csak a motoros klub más európai tagjai vehettek részt vasárnap
A térségben a kommunizmus kisajátította május elsejét, amely kezdetben a munka ünnepe volt - mondta Tőkéczki László történész az M1 aktuális csatornán hétfőn
Magyar idő szerint csütörtök este, a vancouveri TED konferencián debütált a Prezi kiterjesztett valóságra épülő koncepciója, a Prezi AR. Ebben a prezentációk az előadót körülvevő világban jelennek meg. Az előadást Budapesten is élőben streamelték. Szintén a héten indult el a Prezi új prezentációs rendszere, a Prezi Next is. Az új platform már nem h
Az Európai Unió összesen 276 (NUTS2-es) közigazgatási területe közül két magyar régió is bekerült a 15 legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező régió közé 2016-ban, ugyanakkor, ha a közmunkásokat is állástalannak számítanánk...
A Dunától keletre nagyrészt felhős idő várható, de a Nyugat-Dunántúlon is lehetnek erősen felhős területek, estig azonban számottevő csapadék nem lesz.
Hatalmas dolog sorozatban negyedszer is négyes döntőbe jutni a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém vezetőedzője, Javier Sabaté szerint.
A BKV minden dolgozója legalább 28 ezer forintos béremelést kap - mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
Május elsején rendezik meg Budapesten a Nagy Futam bemutatót, emiatt a főváros számos pontján korlátozzák majd a forgalmat, útlezárások lesznek és megváltozik a tömegközlekedési eszközök menetrendje is.
Még a nyáron távozhat a Fehér Házból Gorka Sebestyén, az amerikai elnök biztonságpolitikai tanácsadója. Ezt már több amerikai kormányzati tisztviselő is megerősítette a CNN-nek.
Az Európa-nap és Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozásának 13. évfordulója alkalmából futóverseny és színes programsorozat várja az érdeklődőket május 7-én a budapesti Szabadság téren
Rendkívüli adás Május 1-én. Élőben közvetítjük többek között a MSZP Majális rendezvényét a Városligetből, ahol felszólal Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. A stúdióban pedig Rónai Egon számít a nézők figyelmére 13:30-tól az ATV-n.