Még mindig zajlik a történelem eddigi legnagyobb kibertámadása, ami már megbénított kórházakat, állami vasutat, üzleti szervereket és a magánfelhasználók sincsenek biztonságban.
A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Az amerikai elnök a reggeli Twitter-bejegyzésében csak megjegyzést tett, és nem megfenyegette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatóját - hangoztatta pénteken Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője
Legalább tíz útépítő munkás meghalt és ketten megsebesültek két építkezésen végrehajtott támadásban szombaton a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartomány Gvádar városában - közölték a helyi hatóságok.
Semjén Zsolt szerint Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar-román államközi kapcsolatokban. A magyar miniszterelnök-helyettes a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán mondott köszöntőjében beszélt erről a tanácskozáson jelen lévő Liviu Dragneához, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéhez is szó
A Trendközelben legújabb adásából kiderül, milyen eljegyzési gyűrű divatos idén. Az adásban szó esik az idei cipőtrendekről is és a hajápolásról is beszélgetnek.
Mindkét bajnokaspiráns, az éllovas Budapest Honvéd és a vele azonos ponttal álló Videoton is a kiesés elkerüléséért harcoló csapattal találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.
Azért, hogy a Volkswagen dízelbotrányához hasonló esetre lehetőleg soha többé ne kerülhessen sor, az EU tagállamai új típus-jóváhagyási előírásokról állapodtak meg pénteken. Az ügyre rálátó forrás arról is beszámolt, hogy mindez...
Természetes, hogy tárgyaink egyszer csak elhasználódnak - de vajon tudod, milyen időközönként érdemes cserélni a legfontosabb dolgaidat? Útmutató az ágyneműtől a melltartóig.
A három leggyakoribb allergiás betegség az asztma, a rhinitis és a különböző ételallergiák. Európában nyolcvanmillió embert tartanak nyilván különböző allergiás betegségekkel. Előfordulások, arányok.
Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után - írta Botka László Szeged szocialista polgármestere miniszterelnök-jelölti programjában. Az MSZP honlapján olvasható dokumentum szerint nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján "a Fideszt kétharmados győzelemh
Nem találták nyomát a gödi Topházban azoknak a körülményeknek, amelyekről egy nemzetközi civil szervezet beszélt. Az otthon lakóit nem éheztetik és bántalmazzák, a személyzet együttműködő, a szülők nem akarják kivenni a gyerekeiket, de teendők azért vannak az intézményben. Erről beszélt a szociális államtitkárság felkérésére vizsgálódó szervezet ve
A nemzetpolitika alakítását fontos iránymutatásokkal, útmutatásokkal segítette a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján, a szervezet közgyűlésének szünetében.
Azonnal kampányüzemmódba kell állítani az MSZP-t a május 27-ei miniszterelnök-jelöltet állító kongresszus után - írta Botka László Szeged szocialista polgármestere miniszterelnök-jelölti programjában. Az MSZP honlapján olvasható dokumentum szerint nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján "a Fideszt kétharmados győzelemh
Az átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a kínai kormány a magyar-kínai kétoldalú együttműködést, ami Kínában a legmagasabb kategória - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben a közmédiának, az Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folytatott hivatalos tárgyalások után.
Habár a hazai lakáspiacon többnyire az olcsóbb lakóingatlanok pörögnek, ez nem azt jelenti, hogy a luxusingatlanoknak nincs piaca Magyarországon. Sőt, nemcsak a fővárosban vagy például a Balatonnál akadnak méregdrága kastélyok, kúriák...
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezi, hogy a szerencsejáték-szervezők, így a kaszinók is kerüljenek ki az adóhatóság felügyelete alól.
Bill Kohler fia Ayden olyan volt, mint bármely kilenc éves kisfiú. Imádott sportolni, a barátaival játszani, élénk, mozgékony kisfiú volt. Egy nap azonban a család olyan híreket kapott, mely életüket azonnal a feje tetejére állította.
A Chelsea labdarúgócsapata, története hatodik angol bajnoki elsőségét ünnepelhette, a tegnapi West Bromwich Albion felett aratott 1–0-s győzelmével. Ezzel Conte gárdája bebiztosította a bajnoki aranyat. Nézzük, hogyan élték meg ezt a sikert a lefújás követően a londoni kékek háza táján.
Ferenc pápa szombaton a portugáliai Fátimában szentté avatta Francisco Martót és nővérét, Jacintát, azt a két egykori pásztorgyereket, akiknek a katolikus egyház által hitelesnek elismert tanúságtétele szerint száz évvel ezelőtt többször megjelent Szűz Mária.
Ferenc pápa szombaton a portugáliai Fátimában szentté avatta Francisco Martót és nővérét, Jacintát, azt a két egykori pásztorgyereket, akiknek a katolikus egyház által hitelesnek elismert tanúságtétele szerint száz évvel ezelőtt többször megjelent Szűz Mária
Jelentősen emelik a bölcsődék finanszírozását jövőre, a 2018-as költségvetésben két és félszer akkora összeg áll majd rendelkezésre: az idei 16,5 milliárd forinthoz képest 36,6 milliárd forint - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Ringató egyesület családi napján
A kis baráti sörfőzdék és a sportegyesületek jól járnak, a reklámadóhoz a brüsszeli kifogások ellenre is ragaszkodik a kormány, az Európa-rekordot jelentő áfaszint pedig megmarad – olvasható a hvg hetilap legfrissebb számában.
Játszott Winbledonban és szeret pecázni és szörfözni, amikor épp nem az összesen 187 milliárd dollárnyi értékű cégét irányítja a világ legérdekesebb milliárdosa, Jorge Lemann. Nem szereti a nyilvánosságot, ezért nem is szereti...