Még a nyáron vádat emelhet az ügyészség a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében – mondta az InfoRádiónak a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. A gyanú szerint Györkös István tavaly októberben lőtte a Nemzeti Nyomozó Iroda egyik munkatársát, aki társaival együtt házkutatásra érkezett. A férfi továbbra is azt állítja, hogy nem ő lőtt először é
Csomor Csilla, a Barátok közt egykori sztárja úgy érzi a pályája fordulóponthoz érkezett, olyannyira reménytelenek találja a helyzetét, hogy azt fontolgatja, külföldön próbál szerencsét. A legtöbben csak Berényi Zsuzsaként...
London - Elgondolkozott már rajta, hogy milyen lehet Erzsébet királynő szomszédságában lakni? Mert most pont tudunk egy 19-i századi, de gyönyörűen felújított, eladó ingatlant - röpke 6 és fél milliárd forintért. Csábítóan hangzik, ugye?
Étkezés után gyakran érzem, hogy hevesebben ver a szívem. Okozhatja ezt a vércukorszint megemelkedése? Vagy esetleg allergiás lehetek valamilyen tápanyagra, ételre?
A Teva Gyógyszergyár Zrt. (Teva) 500 fős létszámcsökkentést tervez gödöllői termelőüzemében a következő hónapokban azzal a szándékkal, hogy 2018 végéig értékesíti vagy bezárja az üzemet - közölte a társaság kedden. Bezárnak...
Megérett az idő Bassár el-Aszad szíriai elnök kivégzésére Joáv Galant izraeli építési és lakásügyi miniszter szerint - értesült a Háárec című újság honlapja kedden
Hackerek hozzájutottak a Walt Disney egyik hamarosan bemutatandó filmjéhez, és azzal fenyegetőznek, hogy nyilvánosságra hozzák, ha a filmstúdió nem fizet váltságdíjat - jelentette be hétfőn Bob Iger, a Walt Disney vezére.
Megérett az idő Bassár el-Aszad szíriai elnök kivégzésére Joáv Galant izraeli építési és lakásügyi miniszter szerint - értesült a Háárec című újság honlapja kedden.
A román kormánykoalíció újabb hatáskörétől fosztotta meg Klaus Iohannis elnököt, miután a szenátus úgy módosított egy kormányrendeletet, hogy az elnök által irányított legfelső védelmi tanácsnak nem lesz többet beleszólása a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetőjének kinevezésébe.
Ezequiel Lavezzi a Hopej China Fortune fotózásán különös, vicces pozíciót vett fel, amiért sok kínai drukker haragját kivívta. Azóta ugyan bocsánatot kért, ám kérdés, mennyire bocsájtják meg neki a pillanatot.
Franciaország nemzeti kulturális és erkölcsi örökségének, ezen belül a keresztény hagyományoknak a tiszteletben tartását szorgalmazta Ferenc pápa az Emmanuel Macron francia elnökhöz intézett üzenetében, amelyet a Vatikán kedden közölt honlapján.
A Bölcső Alapítvány 1995-ben a Csecsemőgyilkosságok megelőzésére jött létre. A nevében jelezve: a nem várt Újszülötteknek szeretne Bölcsőt, Jövőt nyújtani. Az elmúlt 22 év gyakorlata azonban kitágította az eredeti célt: a Krízishelyzetben lévő Várandósok Megsegítése töltötte ki munkánk legnagyobb részét.
Biztosak vagyunk benne, hogy már a könyöködön jönnek ki a time-lapse videók, és ezzel nem vagy egyedül: nekünk is, viszont hidd el, hogy erre a Grand Canyonról készült filmre megéri rászánni két és fél percet.
1294 ember elhelyezését vállalta a magyar kormány 2015-ben, most viszont látványosan nem hajlandó lépni. Kellhet a balhé Brüsszellel, itt egy újabb lehetőség.
Az átlagos havi nyugdíj összege Magyarországon, 2000-2015 egy ellátottra jutó nominál összeg, nyugdíj vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők átlagos létszáma
Az Otthon Melege Program keretében mosó- vagy mosó-szárítógép is vásárolható a bolti árnál 25-45 ezer forinttal olcsóbban. Ha felkeltette az érdeklődésünket ez a hamarosan újra megnyíló pályázati lehetőség, amelyben az elavult...
Jogi és egyben erkölcsi kötelezettsége az Európai Unió tagállamainak, hogy részt vegyenek a 160 ezer menedékkérő elosztását szolgáló uniós mechanizmusban.
Már javában belecsaptunk a 2017-es esztendőbe, az előttünk álló derűsen nyárias időjárás pedig tökéletes alkalmat teremt, hogy előkapjuk veterán modellünket a garázsból, és hétvégi élményautózásra induljunk. Hogy nincs még veterán autónk? Ezt az idén minden eddiginél nagyobb kínálatból pótolhatjuk: megnéztük, hogy 2017-ben melyik típusok érték el a 30 éves kort.
Több mint 50 éve nem fordult elő az Omega együttes történelmében, hogy nem Benkő László állt a billentyűk mögött. Múlt héten Szlovákiában koncerteztek, de Benkő nélkül – írta a Bors.