A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 637 milliárd forint követelésről mondott le tavaly a "várható nemleges megtérülés" okán, ami több mint négyszerese a 2015-ös lemondásnak, amikor 157 milliárd forintot engedett el - írja...
Az ipar és az építőipar is nagyot ment az első negyedévben - igaz, a bázis kellően alacsony volt hozzá, de a GDP még az emelt elemzői várakozásokat is meghaladta. Az év első három hónapjában az ipar mellett a szolgáltatások húzták a gazdasági teljesítményt, így 3,7 százalékkal bővülhetett a bruttó hazai termék.
Az EU működésének átfogó reformját ígéri a német-francia tengely, közben Donald Trump újabb titkosszolgálati botránya az elnöki adóterveket is veszélybe sodorhatja, mindez pedig oda vezetett, hogy ma délelőtt már átlépte a kerek...
Donald Trump szigorúan titkos információkat közölt a múlt héten az Egyesült Államokba látogató Szergej Lavrov külügyminiszterrel - írja a Reuters meg nem nevezett fehér házi forrásokra hivatkozva. A Trump körül az utóbbi napokban kibontakozott...
Az elmúlt hónapokban folyamatosan növekedett a nagyméretű (150-250 nm-es) családi házak száma a piacon, egyre többen szeretnének megszabadulni a túl nagy ingatlanuktól. Az átlagos kínálati négyzetméterár 222 ezer forint, amit akkor lehet jelentősen meghaladni, ha komplex korszerűsítésen esett át az épület – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb e
A zsarolóvírus egyelőre intézményeket és cégeket támad. Az Index összefoglalta, mit lehet tenni a megelőzés érdekében és akkor, ha már bekapta a számítógép a vírust.
A Nyudíjfolyósító közlése szerint 2016.december 31-ig 39 év és 190 nap ledolgozott szolgálati időm van. Szeretnék elmenni 40 év munkaviszony után nyugdíjba. Számításaim szerint 2017.június 26-án lenne meg a 40 év, így június 30.-i nappal kérném a munkáltatómnál a munkaviszony megszüntetését. Kérdezni szeretném,hogy a Nyugdíjfolyósíitóhoz elég mennem július első napjaiban,vagy már előtte be kell…
Tavaly a személyi jövedelemadó előlegéből több százezer szülő nem vette igénybe a családi kedvezményt, nekik érdemes kiegészíteniük ezzel a bevallástervezetet. Ezt legkésőbb május 22-ig, a bevallás benyújtásának határidejéig tehetik meg - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Több mint 3 millió forintot gyűjtött egy győri zenekar Szilágyi Istvánnak és családjának, abból mégis havonta csak 50 ezret kapnak. A Lópici Gáspárként legendává vált színész most azt szeretné, ha az Aurora együttes egy összegben adná oda az összeget – írja a Blikk.
Elképzelhető, hogy a United Airlines repülőinek pilótafülkéjének ajtókódja nyilvánosságra kerülhettek. A cég tulajdonosa, a United Continental Holdings, szerint nem hackertámadás áll a háttérben.
A tavalyihoz képest kétszer akkora összértékű építőipari beruházás vette kezdetét az idei első negyedévben egy friss tanulmány szerint. A lakásépítések mellett irodaprojektek, valamint stadionfejlesztések adják a megrendelések jelentős részét.
A Ford Motor jelentős mértékben, 10 százalékkal tervezi visszavágni a fizetett munkavállalói számát a profit növelése érdekében - tudta meg a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az információk alapján a Ford ugyan a termelés...
Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb kipufogógyártója – mondta el az MTI-nek telefonon Kínából Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Nagy torlódás alakult ki kedd délelőtt az M0-s autóúton a Megyeri híd felé, az M3-as autópálya csomópontjánál, ott, ahol útépítők dolgoznak, a munkálatok során mérőberendezést építenek a burkolatba - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t.
A forint árfolyama euróban alig változott keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollárral és a svájci frankkal szemben viszont erősödött.
A bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A naptárhatással kiigazítva 3,7 százalékos volt az éves összevetésű gazdasági növekedés, és ugyanannyi az egyéb rendkívüli hatásoktól is megszűrt szezonálisa
A magyar felsőoktatásban tanuló nők 53 százalékos aránya megfelel a nyugat-európai átlagnak, műszaki területen viszont elmaradás tapasztalható, a cél a mérnökképzésben részt vevő hölgyek arányának növelése - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára.