110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor - jelentette be a testület csütörtökön.
A kormányhivatalok és különböző közintézmények elérhetőségeit is tartalmazza az az ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amely a fővárosban, valamint nyolc hazai nagyvárosban szolgál iránytűként az ügyintézéshez – közölte a fejlesztést irányító cég kommunikációs ügynöksége csütörtökön az MTI-vel.
Franciaországi muzulmán vezetők megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy az elnökválasztás második fordulója a centrista jelölt Emmanuel Macron fölényes győzelmét hozta. A muzulmánok több mint 90 százaléka szavazott a volt szocialista politikusra.
Egy spanyol bíró elutasította egy 23 éves nő keresetét, aki azért perelte apját, hogy továbbra is támogassa anyagilag. Az ítélet szerint a fiatal „túl lusta, hogy saját megélhetését biztosítsa”.
110 millió eurós (34 milliárd forintos) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat „félrevezető és téves információkat” közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület csütörtökön.
A Krizshow házigazdája, Krizsó Szilvia olyan ismert és elismert hírességeket lát vendégül, akik őszintén vallanak magánéletükről és munkájukról egyaránt. A ma este vendége 21:40-kor az ATV-n Scherer Péter.
A kormányzó brit Konzervatív Párt csütörtökön nyilvánosságra hozott választási programja szerint az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésével egy időben kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról és a vámunióból is.
Nem bánt kesztyűs kézzel a Kormányinfón Lázár János a volt miniszterelnökkel, miután az Altus-ügyben a bíróság kimondta: a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mondott igazat. Kiderült, az EU-s pártok mindegyike Soros György befolyása alatt áll bizonyos szinten, a Kormány Legfőbb Ellensége pedig annyi lobbistát foglalkoztat, amennyi egy államna
A külföldről származó bevételeket is fel kell tüntetni a május 22-ig benyújtandó személyi jövedelemadó bevallásban. Hogy ezek után külföldön vagy itthon kell-e megfizetni az adót, azt elsősorban a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények szabályozzák – hívja fel a figyelmet a MAZARS.
Elképesztő teljesítményű számítógépet készített a Hewlett Packard Enterprise (HPE), a The Machine (A Gép) 160 terabyte-os memóriával rendelkezik, ami jelenleg világrekordnak számít.
Tudta? Irinyi János vegyész, a biztonsági gyufa - nem önmagában a gyufa, hanem a kisebb robbanások nélkül használható gyufa - feltalálója 1817. május 17-én született. Találmányához pikáns történet fűződik.
Ma és a következő néhány hónapban, évben komoly viták várhatóak arról, hogy mi lesz az EU és Magyarország kapcsolata - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján...
Hétköznapjaink jelentős részét kereskedelmi ingatlanokban töltjük, az irodaházi klíma elromlásáig vagy épp a bevásárlóközpont liftjének meghibásodásáig azonban bele sem gondolunk, hogy szakemberek sora felel ezeknek a létesítményeknek...
A kormányhivatalok és különböző közintézmények elérhetőségeit is tartalmazza az az ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amely a fővárosban, valamint nyolc hazai nagyvárosban szolgál iránytűként az ügyintézéshez
Halálra köveztek egy párt Maliban, miután a helyi szélsőségesek azzal vádolták meg őket, hogy vadházasságban élnek - közölte csütörtökön egy helyi tisztségviselő.
Az Európai Parlament csütörtökön, strasbourgi plenáris ülésén felszólította az uniós tagországokat, hogy tartsák magukat a 2015 szeptemberében hozott döntéshez, és ígéreteiknek megfelelően vegyenek át menedékkérőket Olaszországtól és Görögországtól
Az erőteljesen emelkedő kivitelezési költségek indokolják elsősorban az új építésű lakások drágulását, de ennek egyelőre van tere, mert akkora a kereslet – derül ki a Magyar Idők körképéből, amely szerint az építőipari munkaerő szűkösségét még a legnagyobbak is megérzik. Az új lakások négyzetméterára negyedével emelkedett az áfacsökkentés bejelenté
Jövőre várhatóan 3,1 milliárd forint jut a fiatalok tehetségfejlesztésére, tehetséggondozására a költségvetésben, ez az összeg 330 millió forinttal több az ideinél - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Lázár János a 88. Kormányinfón beszélt arról az ATV munkatársának, hogy Soros Györgynek a Néppárton belül is erős az érdekérvényesítő képessége. A miniszter szerint szerint Gyurcsány összevissza beszél Orbánnal kapcsolatban, a bíróság határozatát pedig tiszteletben fogja tartani.
Bár az elmúlt években egyre több híresség vallott botrányosan alacsony nyugdíjáról, Boros Lajos nem állt be a sorba. Nyugdíja valamivel százezer forint fölé tehető, ami egyáltalán nem számít kevésnek. Ezzel az összeggel ugyanis...
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 45 éves férfit gyorsított eljárásban állította bíróság elé, mert ételfestékkel dobálta meg a Terror Házát. A bíróság bűnösnek találta, és pénzbüntetésre ítélte.
Okány - Az oktató kérésébe kezdett bele az előzésbe egy tanuló vezető Okány és Kisnyék között - ez vezetett ahhoz a balesethez, melyben a szemből érkező autó sofőrje meghalt.
Eddig sem a minisztérium, sem a kormánypárti képviselők, sem az állami közműcég, sem a kedvezményezett szervezet nem ismerte el, hogy az a félmilliárd forint közpénz, amiből kampányolhatnak a kormánynak, tényleg közpénz volt.
Mint ahogy Washingtonban történt. A török elnököt Kínában hívta meg Orbán Viktor miniszterelnök a Gül Baba türbéjének átadására. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerint Erdogan elfogadta a meghívást.