Donald Trump szerint a másfél héttel ezelőtt kezdődött, majd azóta napról-napra súlyosabbá váló belpolitikai botrány miatt kinevezett különleges ügyész általi vizsgálat az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése. ...
A Marca szerint nagyon közel került a spanyol futballbajnokság aranyérméhez a Real Madrid a vigói 4-1-es győzelemmel, a barcelonai Sport is kevéssé reménykedett már a mérkőzés utáni percekben, internetes kiadásában.
Donald Trump szerint a másfél héttel ezelőtt kezdődött belpolitikai botrány miatt kinevezett különleges ügyész általi vizsgálat az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése. Hol máshol, mint a Twitteren osztotta ezt meg...
Stockholm – Öt hónappal súlyos edzésbalesete után csütörtökön felébredt a kómából Anna Holmlund (29), aki bronzérmet nyert a szocsi téli olimpia síkrossz számában.
Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján - hangoztatta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón
84 éves, de még mindig tökéletesen céloz a világ vélhetően legidősebb sportlövő nagymamája. Chandro Tomar 65 éves volt, amikor először vett fegyvert a kezébe, és az első lövése természetesen telibe talált.
Megszüntették a Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója elleni nyomozást – erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint a 2010-es kormányváltással született meg a magyar érdek elsődlegességét hangsúlyozó irányelv, ez váltott ki Magyarország ellen komoly nemzetközi ellenállást
Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint nem tűr halasztást a férőhelyek kiváltása a gödi speciális otthonban, ahol évek óta méltatlan állapotok és körülmények uralkodnak.
Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja - közölte a varsói külügyminisztérium.
Hatalmas felhajtásnak ígérkezik Katalin hercegné húgának, Pippa Middletonnak (33) az esküvője, amelyet szombaton rendeznek a a Middleton család birtokán.
Nagy nemzetközi érdeklődés és rekord leütések kísérték a BÁV 70. Művészeti aukcióját. A több mint 360 milliós eladás még az előző évi rekordot is túlszárnyalta. A legmagasabb áron, 56,4 millió forintért, egy Magyarországon szinte ismeretlen, de hazájában nagyon népszerű török festő, Diyarbakirli Tashin Isztambult ábrázoló festménye kelt el. Korábban soha nem értékesítettek Tashin festményt ilyen…
Nagy nemzetközi érdeklődés és rekord leütések kísérték a BÁV 70. Művészeti aukcióját. A több mint 360 milliós eladás még az előző évi rekordot is túlszárnyalta. A legmagasabb áron, 56,4 millió forintért, egy Magyarországon szinte ismeretlen, de hazájában nagyon népszerű török festő, Diyarbakirli Tashin Isztambult ábrázoló festménye kelt el. Korábba
A külföldről származó bevételeket is fel kell tüntetni a május 22-ig benyújtandó személyi jövedelemadó bevallásban. Hogy ezek után külföldön vagy itthon kell-e megfizetni az adót, azt elsősorban a kettős adóztatás elkerüléséről...
Az FHB-csoport 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első negyedévet, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt – közölte a hitelintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja - közölte a varsói külügyminisztérium
Második alkalommal kerül sor május 21-én a Loffice Coworking irodában a Contempo árverésre, amelyen a kortárs művészettel foglalkozó Neon Galéria vezetőjének, Tóth Árpádnak a válogatásában nyolcvan grafikai, koncept és kortárs mű kerül kalapács alá a 20. század második feléből.
A magyar katonák az egyik leghatékonyabb országimázs-építő tevékenységet végzik magyarországi szolgálatukkal és külföldi missziós tevékenységükkel - hangoztatta a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron, a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett gálaesten
Hat év működés után bezár a Biksady Galéria és Aukciósház. A tavaly év végén, raktárkisöprési céllal a galériával szemközt nyitott Biksady Store már be is zárt, a Biksady Galéria pedig a hónap végéig igyekszik a lehető legtöbb műtárgyat értékesíteni, esetenként nagyarányú árkedvezményekkel.
A Düsseldorftól keletre fekvő Altena városkát a német kancellár a közelmúltban létesített Nemzeti Integrációs Díjjal tüntette ki. Angela Merkel a díj átadásakor hangsúlyozta, hogy a bevándorlás erősíti Németországot. A menekültkérdés azonban változatlanul borzolja a kedélyeket, mind belpolitikai, mind pedig külpolitikai téren.
A Fidesz szerint "a Gyurcsány család akárhogy is magyarázza", a brüsszeli bizottságtól kapott 1,5 milliárdos megbízása "messziről bűzlik" és felveti a bújtatott pártfinanszírozás gyanúját
Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a felek
Az FHB-csoport 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első negyedévet, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt - közölte a hitelintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Baleseti kamera vette fel, ahogy levegőbe repül, majd a szemközti sávba landolva és villanyoszlopnak ütközve lángra kap egy Audi. Elvileg egy tolvaj próbált menekülni vele, nem sokáig jutott.
Gelsenkirchen – A következő szezontól kezdődően a Schalke labdarúgóklub szurkolói a hivatalos csapatmezbe épített chippel is fizethetnek a hazai mérkőzéseken.
Hatvanhatan küldték vissza korábban átvett kitüntetésüket tavaly augusztus 20. és november 21. között - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.
Ausztria hetedik magyarországi tiszteletbeli konzulátusát nyitotta meg csütörtökön Pécsett, az intézmény Baranya, Somogy és Tolna megyében látja el feladatait június elsejétől.
Belefáradtál már a hétköznapi nyüzsgésbe, egy kicsit kikapcsolódnál, sőt, egyenesen kereket oldanál néhány napra az itthoni világ elől? Az e heti varázsszavunk nem más, mint Liverpool.
Ismerve az előd sikerét, kétségünk sem lehetett afelől, hogy a Jaguar az XF új generációjából is készít kombi verziót. Ezt már hivatalos fotók is bizonyítják, amelyek már szemügyre vehetjük az egyelőre jól álcázott típust.