Szlovénia szerint nincs különbség a nagy nemzetközi cégek által Nyugat-Európában és Szlovéniában forgalmazott azonos termékek összetétele és minősége között – jelentette be a szlovén élelmiszerhivatal.
Kétmillió eurós befektetést biztosít a PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Codecool Kft. részére. A bevont tőke révén az oktatási szolgáltatások piacának legígéretesebb szegmensében folytathatja nemzetközi terjeszkedését a 2015-ben indult magyar programozóiskola.
Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót - értesült csütörtökön a Háárec című újság gazdasági melléklete.
Egy tech cég álma lehet egy olyan munkavállaló, akit a matematikai képességei az adatelemzés mesterévé tesznek, és a szoftverfejlesztésben is kiemelkedően tud teljesíteni. Azonban „John”-nak két évig mégsem volt állása, mert egyéb tekintetben is más, mint a többiek. Nehezen tart szemkontaktust, és ha laza a cipőfűzője, nem tud koncentrálni. Autista. Ugyanakkor ha a „furcsaságait” egy munkáltató…
Már csak öt nap van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására, amit az adózók még szombat délelőtt is megtehetnek a budapesti Eurocenterben - közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Meleg lesz, de a hétvégén egy hidegfront érkezése megzavarja majd a nyári időjárást: szombaton még fülledt, meleg idő lesz, azonban nap közben egyre több helyen lesz zápor, zivatar és végül viharos széllel megjön a rossz idő.
Felhőtlen szórakozás visszanézni, hogy a kormány erős emberei miket mondtak pár éve. Mondjuk a hét év alatt hetvenet öregedett Rogán "Jedi" Antal propagandaminiszter egy pinamagazinnak.
Újra visszaélnek Borbás Marcsi nevével! A csalók több vidéki városban házalnak, és idős emberektől kérnek pénzt különféle háztartási eszközökért, amelyeket "Borbás Marcsi ajánlásával" árulnak.
A felcsúti polgármester abban az önkormányzati cégben szerzett 88 millió forintért pályáztatás nélkül részesedést, amely a város főterének harmadát birtokolja.
Még alig múlt el Anyák napja, már tervezhetjük is a következő családi hétvégét, május utolsó vasárnapján ugyanis a gyerekeket ünnepeljük. Ha szeretnéd meglepni valami különlegessel csemetéd Gyereknap alkalmából, mutatunk néhány szuper programötletet, ami nem csak neki, de a család minden tagjának tetszeni fog!
Egyetlen elítéltnek adott csak kegyelmet az első negyedévben Áder János államfő - írta a Magyar Hírlap, az Igazságügyi Minisztérium összesítésére hivatkozva
Kétmillió eurós befektetést biztosít a PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Codecool Kft. részére. A bevont tőke révén az oktatási szolgáltatások piacának legígéretesebb szegmensében folytathatja nemzetközi terjeszkedését a 2015-ben indult magyar programozóiskola.
Átvizsgálják a magyar cégeket, hogy azok tulajdonosai nem esnek-e az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések alá - derül ki az igazságügyi miniszteri rendelettervezetéből.
Tervet meghaladó növekedéssel zárta a tavalyi évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER Csoport - derült ki a társaság budapesti közgyűlésén. A társaság szolgáltatásokból származó bevétele 2016-ban...
Marius Tabacu, a kolozsvári filharmónia igazgatója fordította román nyelvre gróf Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját. Az 1500 oldalas regényből a román olvasók is megismerhetik az első világháború előtti Magyarország képét.
Amennyiben több kalóriát visz be a szervezetébe, mint amennyit eléget, nem meglepő, hogy fölös kilókat szed fel. De mi van olyankor, mikor az étkezés és mozgás egyensúlyára odafigyel, ám mégis hízik? Ássunk a hízás mögött álló dolgok mélyére!
Jeremy Siegel, a Wharton School legendás pénzügy professzora szerint az elmúlt hónapok tőzsdei raliját nem Trump személye, hanem a republikánus párt reformprogramjai fűtötték, így lemondása esetén nem hogy pánikra, hanem újabb szárnyalásra...
Tegnap rossz volt a hangulat a világ tőzsdéin, a fontosabb amerikai részvényindexek például 2 százalék körüli esést mutattak, miután Donald Trump körül újabb botrány van kialakulóban, ami elbizonytalaníthatta a befektetőket. A főbb...
110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor - jelentette be a testület csütörtökön.
Akadozik az ellátás az országban egy, a zöld hályogra igen gyakran alkalmazott szemcseppből, a gyártó csupán a tényleges szükségletek kétharmadát tudja fedezni – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap olvasói jelezték, hogy az utóbbi időben sehol nem tudták megvásárolni a betegségükre felírt gyógyszert, mert a patikusok szerint országos hiány van belőle.
A fogyasztóvédelmi vizsgálatok során a kereskedelmi egységek, üzletek számára hagyományosan tipikus banánhéjnak számít a reklamációs jegyzőkönyvek kezelése: a fogyasztóvédelmi hatóság az előző évben az ügyben lefolytatott ellenőrzései során az esetek 48 százalékában talált szabálytalanságot. A fogyasztóvédelmi bírság akár egyetlen jegyzőkönyv kitöl
A reggeli óráktól kezdve folyamatosan romlik a hangulat az európai tőzsdéken, a nap végéhez közeledve a főbb részvényindexek 0,5 és 1,2 százalék közötti mínuszban állnak. A magyar tőzsde némileg felülteljesítőként mérsékelten...
Minden dolgozó magyarnak nagyon fontos határidő május 22., eddig kell ugyanis benyújtani az adóbevallást. Mutatjuk, mik a teendőid, ha elektronikusan, vagy hagyományos, postai úton juttatod el a NAV-nak a bevallást. Idén két nagy...
„Tiszta sor, hogy Orbán Viktor egy felelőtlen ámokfutást és politikát végez, és tiszta sor, hogy le kell váltani az Orbán-kormányt, de nem mindenáron.” Ezt Mirkóczki Ádám mondta az ATV Start című műsorában.
A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig sikeres munkát végzett, összeállította a Magyarország versenyképességét javító csomagot, amely már a parlament előtt van - mondta csütörtökön Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a versenyképességi tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót. Erről értesült csütörtökön a Háárec című újság gazdasági melléklete - írta az MTI.