A kormánykoalíción belüli ellentétekre hivatkozva Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását
A bulimia valójában mintegy háromszor gyakoribb jelenség, mint a korábban egyedüli evészavarként elfogadott anorexia, és jóval nehezebb is felismerni a bajt.
Nagyot ment az elmúlt két évben a magyar tőzsde, többek között a Mol és az OTP is meredeken emelkedett, idén azonban már alulteljesítő a BUX index, ami főként az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Nagy sztorikból azonban továbbra...
Az már régóta nem titok, hogy a Tesla - terjeszkedéseit segítendő - Európában is készül gyárat nyitni, a lehetőségek között pedig Magyarország is felmerült. A végső döntésre nem kell sokat várni: Elon Musk, a márkavezető elmondása szerint még az idén bejelentik, hogy hol épül majd fel a további kettő-négy Gigagyár.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről, köztük kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról kívánnak tárgyalni.
A repülővontatásnak nagy hagyománya van, amelyet célszerszámok helyett erős emberek és autók vittek csúcsra. Tíz esztendővel ezelőtt egy Volkswagen Tuareg vonszolt el egy Boeing 747-est, négy éve pedig egy Nissan Patrol húzott egy 170 tonnás teherszállító repülőt. Most a Porsche Cayenne S Diesel feszült bele a hámba. Az eredmény: új Guinness rekord.
A Ferrari az egyetlen autómárka, amely annak ellenére, hogy a V8-asok tekintetében egyre modernebb megoldásokat, így turbófeltöltést is használ, a jövőben is ki akar tartani a szívó V12-es erőforrások mellett.
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, 2017. július 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - olvasható...
A ’Hogy ezt eddig miért nem találták ki?’ rovatunk legújabb résztvevője a Porsche berkeiből érkezik. A márka az utóbbi időben előszeretettel jegyeztet be új technikai megoldásokat. Ezúttal a kabrió modellek biztonságát igyekeznek fokozni, méghozzá az A-oszlop belső felére épített légzsákkal.
A következő Opel Corsa érkezése aktuálissá vált: igaz, hogy a jelenlegi széria alig 3 éve van csak piacon, azonban tudjuk, hogy a most futó Corsa E a korábbi Corsa D továbbfejlesztett változata, vagyis nem egy minden tekintetben új modell, és mivel a korábbi D széria több, mint 10 éve érkezett piacra, a következő Corsa piacra dobása időszerű lenne az Opel számára.
Előfordulhat, hogy a kelleténél egy kicsit több kenyeret vásárolunk, majd a fölösleg ránk szárad, és ki kell dobnunk. Mit tehetünk, hogyan lehet tartósítani a kenyeret?
130 millió forintot oszthat szét a bűnmegelőzési tanács, amelynek egyik fontos célja, hogy figyeljünk oda, ha áldozattá vált embertársunk segítségre szorul.
Azok a vállalkozások, amelyek 2016. december 31-éig bejelentették, regisztrációs számot kértek arra, hogy 2017. január 1-jétől az újonnan online pénztárgép használatára kötelezettek körébe tartoznak és legkésőbb május 2-án üzembe...
Közel ötödével nőtt a részvényforgalom áprilisban a Budapesti Értéktőzsdén, amelyhez a befektetési szolgáltatók közül most a Wood járult hozzá a legnagyobb mértékben. A cseh társaság BÉT-forgalma áprilisban még a szezonálisan...
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, július 31-ig lehet fizetni, ugyanis azokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végén bevonja a forgalomból - emlékeztet a jegybank.
Az orosz elnök Szocsiban fogadta a német kancellárt, ahol elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről kívánnak tárgyalni az előzetes bejelentések szerint.
A címben elsütött, olcsó szójáték már annál inkább, de túl nagy ziccer volt. Szóval a lényeg, hogy olcsó, cinkburkolatos konténerfalakból hozták ki ezt az ausztrál házat, mely nem csak árban köszön vissza pozitívan, de kinézetében és időtállóságában is beleköthetetlen.
New York állam készen áll arra, hogy megbeszéléseket folytasson a magyar kormánnyal a CEU jövőjéről - mondta az Inforádiónak a Budapesten működő amerikai követség ideiglenes ügyvivője. David Kostelancik hozzátette, a budapesti és a washingtoni kormány között nem lesznek tárgyalások az intézmény sorsáról, mivel a szövetségi kormánynak nincs meg erre
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, július 31-ig lehet fizetni, ugyanis azokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végén bevonja a forgalomból - emlékeztet a jegybank
A Tatabányai Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte kedden azt a 43 éves férfit, aki 2015 nyarán kivégzésszerűen, több lövéssel megölte az anyját, annak élettársát, majd tüzet nyitott a kiérkező rendőrökre. Az ítélet nem jogerős.
Az Opel Insignia első generációja minden hibája ellenére egy igazán szerethető tagja volt a kategóriának, amit tesztjeinken is újra meg újra bizonyított. A villámosok ugyan soha nem hagyták cserben a típust, és a végsőkig csiszolgatták, de a váltás már kétség kívül érett, és tavaly decemberben végre le is rántották a leplet az új generációról, amely a gyáriak szerint a valaha készült legjobb…
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről, köztük kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról kívánnak tárgyalni
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta az Infineon Technologies AG a Cree Fayetteville, Inc. feletti irányításszerzését, valamint a Cree, Inc. és Cree Sweden AB teljesítmény- és rádiófrekvencia félvezető üzletága az Infineon Technologies AG részévé válását engedélyező határozatot, egyúttal 75 millió 850 ezer forint eljárási bírságot szabott
Dél-Buda az egyik legkeresettebb ingatlanpiac a fővárosban, a lakóingatlan-fejlesztések, az egyre jobb tömegközlekedési hálózat és a könnyű megközelítése miatt. Emellett az elmúlt években a dél-budai alpiac vált a leggyorsabban fejlődő...