A Vízház után egy újabb, Ybl Miklós által tervezett épület került a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonába. Az Andrássy út 40-42. szám alatti épület jelenleg üresen áll, de korábban irodák és kiskereskedelmi üzletek működtek...
Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt.
Június 1-jén, Budapesten kerül megrendezésre a "Magántőke, kockázati tőke és vállalati pénzügyek Közép-Kelet-Európában" elnevezésű konferencia a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) és a Portfolio közös szervezésében....
Brüsszel - A brüsszeli csúcstalálkozó keretében a NATO megerősíti elkötelezettségét a közös biztonság mellett és kihangsúlyozza a transzatlanti katonai szövetség egységét - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár akatonai szövetség brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
A szentszéki protokollban szokásosnál hosszabb, mintegy félórás magánbeszélgetésen fogadta tegnap Ferenc pápa az amerikai elnököt. Donald Trump először négyszemközt találkozott a katolikus egyházfővel, majd kíséretét is bemutatta, így a first ladyt, Melania Trumpot – a vendég család tagjai közül az egyetlen katolikust –, valamint lányát és vejét, I
A WINGHOLDING Zrt. mint új kibocsátó a magyar tőkepiacon, messzemenőkig kiáll a tőzsdei szabályok betartása mellett, eddig is mindenben megfelelt közzétételi kötelezettségeinek. A vállalat jelezte, adminisztratív hiba történt, melyre azonnal reagált, haladéktalanul a közgyűlés elé terjeszti az éves beszámolót és annak elfogadásával együtt kezdemény
Június 1-jén, Budapesten kerül megrendezésre a "Magántőke, kockázati tőke és vállalati pénzügyek Közép-Kelet-Európában" elnevezésű konferencia a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) és a Portfolio közös szervezésében....
Az elmúlt egy évben a dollár közel 10 százalékot gyengült a forinttal szemben, így érdemes lehet amerikai részvényekbe fektetni, mivel nem csak hogy olcsóbban jutunk hozzá a tengerentúli vállalatok papírjaihoz, de még az esetleges későbbi...
Utólag a Ferencvárosban futballozó Kleinheisler László is bekerült a június 5-i, Oroszország elleni barátságos mérkőzésre, illetve a négy nappal későbbi andorrai világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe
Két és fél éve nem látott szintre, 248 ezerre csökkent a tavaly decemberrel végződő 12 hónapos időszakban az Egyesült Királyságba irányuló nettó migráció, vagyis az országba érkező, illetve az onnan távozó emberek számának különbsége...
Jelentősen csökkent a bűncselekmények száma 2010-hez és a tavalyi évhez képest is, ezzel párhuzamosan javult a nyomozások eredményessége - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti csütörtöki meghallgatásán
Donald Trump és ezerfős kísérete már szerda délután leszállt Brüsszelben, a szó szoros értelmében megbénítva a belga főváros életét. Trump egy botrányt kavart korábbi nyilatkozatában, a terroristákra utalva „patkánylyuknak” nevezte Brüsszelt.
Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus néhány órával a meggyilkolása előtt arról beszélt, hogy Ramzan Kadirov csecsen vezető és "kadirovisták" részéről érték fenyegetések - jelentette ki Alekszej Venegyiktov, az Eho Moszkvi rádió főszerkesztője pénteki moszkvai bírósági tanúvallomásában.
Az emberi kreativitás határtalanságát az alábbi toplista több pontja is megerősíti. Néhányan ugyanis a pénzszerzésnek ritka furcsa módját választották. A világon sokaknak van problémája a 8-tól 5-ig tartó munkaidővel,...
Ha Ankara nem járul hozzá ahhoz, hogy a német törvényhozás, a Bundestag tagjai meglátogathassák a dél-törökországban szolgáló német (Bundeswehr-) katonákat, Berlin kivonhatja az incirliki légitámaszponton állomásozó alakulatát - közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, a NATO-tagországok csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön
Idén igazi provence-i hangulattal várja a finom borok és különleges koncertélmények híveit június 9-én és 10-én a VI. Gere Jazz Fesztivál. A villányi dűnék különleges hangulatot kölcsönöznek a kerti koncerteknek, amelyeken idén is kiváló zenészek - köztük - Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Sena, Snétberger Ferenc és a Nouvelle Vague muzsikál.
Kevés kellemetlenebb van a mostani lakáspiaci helyzetben, mint végre találni egy lakást, ám azt végül nem olyan állapotban kapjuk meg, mint amiről megegyeztünk. Mit tehetünk, ha a szerződés ellenére nem csak a bútorokat, de még a WC-csészét is vitte magával az előző tulaj? Az OTP Ingatlanpont jelentéséből szemezgettünk.
Az első munkahely megtalálása általában nem egyszerű feladat. A legtöbb álláshirdetésben kikötés a tapasztalat, kérdés azonban, hogyan szerezhetünk tapasztalatot frissen végzett szakemberként? Munkavállalói oldalról ugyanakkor érthető az elvárás, hiszen az elméletben megszerzett tudást sokszor nehezen tudják átültetni a gyakorlatba a pályakezdők. A
Megtagadta a Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő által benyújtott, a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos iratok és költségvetési számítások titkosításának feloldásáról szóló népszavazási kérdések hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén
Elkezdi a piaci hitelprogram második szakaszát a Magyar Nemzeti Bank azzal a céllal, hogy a bankok emelni tudják a hitelezési vállalásaikat, a fejleszteni vágyó cégek pedig több forráshoz juthassanak. Az első szakaszban a bankok csaknem 200 milliárd forintos vállalást tettek, amit tavaly jócskán felülmúltak.
Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Bizottság (CBO) közzétette számításait Donald Trump egészségbiztosítási terveivel kapcsolatban, s arra jutott, hogy 2026-ig mintegy 23 millió amerikai veszítené el egészségbiztosítását, ha megszavazzák a republikánusok törvénytervezetét.
Újra van nagykupé a Lexus kínálatában, és nem is akármilyen. Az LC az első SC-t eleveníti fel, megjelenésében pedig szinte közelebb áll egy tanulmányhoz, mint egy sorozatgyártású autóhoz. A modell ráadásul nálunk is rendelhető, méghozzá tudásához és látványához képest egészen kedvezőnek tűnő ár ellenében.
Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt.
Fel kell hívni a figyelmet a NATO balkáni bővítésének fontosságára, ez ugyanis fontos eszköz a térség békéjének és stabilitásának megszilárdítására - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben a szövetség állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt.
Túlvannak az első, új és szigorúbb működési előírások mentén működő éven a hazai biztosítók, szavatolótőke-ellátottságuk – lényegesen meghaladva az elvárt minimumszintet – 2016-ban 222 százalék volt – hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tegnapi sajtóbeszélgetésén.
Magyarországról vándoroltak ki külföldre a legkisebb arányban a volt szocialista országok közül 1990 óta - közölte a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója csütörtökön, a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon.