Továbbra sem oldódott meg a Buda-Cash-ügyfelek Saxo Bankkal szembeni problémája, miközben a PSFN egy újabb felszólításban azt kéri a dán bankkal kapcsolatban álló buda-cashes ügyfelektől, hogy fizessenek - írja a Magyar Nemzet. A fontosabb...
A kínai bankfelügyelet arra kéri egy rozsdaövezeti tartomány helyi hitelintézeteit, hogy újítsák meg a gyengélkedő szén- és acélvállalatok lejáró hiteleit. Ezzel lényegében az ellenkezőjét csinálja a bankfelügyelet és bankok, mint...
Az USA szövetségi állam, New York pedig kormányzóság, ezért nem mindegy, kivel tárgyal CEU ügyben a kormány – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Budai Gyula.
A szociális bankszámla bevezetéséről, valamint a pedagógusokat érintően is kezdeményezett változtatásokat az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosításokon a törvényalkotási bizottság.
ÉJSZAKA: Az éjszaka folyamán csak helyenként növekedhet meg a felhőzet, elszórtan kisebb esőzésre lehet számítani. A reggeli órákban köd is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 7 Celsius-fok között alakul. 5-20 km/órás északi szél várható. PÉNTEK: Napközben változóan felhős lesz az égbolt, csapadékra csak az ország keleti részén
"Bosszúvágy" hajtotta Salman Abedit, a hétfő éjjeli véres manchesteri robbantás elkövetőjét, miután egy líbiai származású barátját ebben az angliai városban ölték meg 2016-ban - közölte az AFP francia hírügynökséggel a család egyik barátja.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből
Az amerikai részvénypiac lendületesen emelkedett tovább, a befektetők nem foglalkoztak azzal, hogy az olaj ára meredeken esett a tegnapi kereskedésben, miután az OPEC bécsi ülése véget ért. Ma már osztalékszelvény nélkül forognak...
Nem mindennapi izgalmak végén, a második hosszabbításban szerzett góllal győzött a címvédő Pittsburgh Penguins a vendég Ottawa Senators ellen a keleti finálé mindent eldöntő hetedik összecsapásán, így 4-3-as összesítéssel bejutott az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntőjébe.
Edzés közben szenvedett balesetet Valentino Rossi motoros. Az őt alkalmazó Movistar Yamaha közleményben tudatta, hogy a 38 éves sportolót kórházba kellett szállítani.
Leonard Mlodinow (2014) A tudattalan című kiváló könyve a naplopónak nevezi a csiröge madarat, mert az nem csinál semmi hasznosnak mondott dolgot, no persze azt leszámítva, hogy párzási időszakban versenyre kelve a többi hímmel, a legkülönlegesebb dallamokkal csalogatja a nőstényt. Noha a tudattalanról szóló könyv szempontjából mellékszál, megjegyezzük, hogy talán maga szerző sincsen tisztában…
Egyre naposabb, egyre melegebb idő várható a következő napokban, sőt, a jövő héten már az előrejelzések szerint megérkezik az első, igazi kánikulai nap is!
Február és április között 4,6 százalékot tett ki a munkanélküliségi ráta, ami 0,3 százalékponttal magasabb a november-januári időszakban mért 4,3 százalékos rekord alacsony szintnél. A munkanélküliek száma 209 ezer fő volt február...
Az egyesült államokbeli Montana szövetségi államban nagyarányú győzelmet aratott a republikánus Greg Gianforte, akit a washingtoni szövetségi törvényhozásba jelöltek
Csak akkor szavazzák meg a kormánypártok pártfinanszírozást szigorító törvényjavaslatát, ha az összes ehhez benyújtott módosító javaslataikat elfogadják.
Az MNB Stabilitási Jelentésében van egy érdekes ábra arról, hogy mibe teszik az ügyfelek pénzét az alapkezelők. Az adatok a tavaly év végi állapotokat mutatják, a két kedvenc pedig: a bankbetétek és az állampapírok. A tavaly év végi...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a Lukász Papadímosz egykori görög miniszterelnök, a görög központi bank volt elnöke ellen elkövetett levélbomba támadásról, és a leghatározottabban elítéli a gyáva és alantas merényletet, mint minden, az európai emberek életét és nyugalmát veszélyeztető terrorcselekményt - közölte a tárca péntekre virradó éjszaka az MTI-vel
Két részben, 29 kilométer hosszúságban épül meg az M8-as autóút Körmendtől az osztrák határig, a kivitelezésre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írta ki a nyílt közbeszerzést.
Levegőhőmérsékletet, páratartalmat és a talaj nedvességtartalmát is monitorozza az az okoságyás, amelyet Bécsben fejlesztettek ki elfoglalt hobbikertészeknek. Értesítést is küld a tulajdonos telefonjára, ha fogytán az öntözővíz.
Lengyelország, Litvánia, Lettország, Szlovénia és Horvátország - ezekkel az országokkal került egy csoportba a magyar bankrendszer az MNB által tegnap közzétett új "Versenyképességi index" alapján. Egy bankrendszer az MNB megítélése...