A Szolnoki Dózsa-Közgép csapata nyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligáját, mivel a i hatos döntő szombati fináléjában 10-5-re legyőzte a címvédő horvát Jug Dubrovnik együttesét a Duna Arénában.
Pénteken és szombaton tartották Budapesten a Családok budapesti világtalálkozóját. Allan Carlson, a találkozó alapítója interjút adott a Kossuth Rádiónak.
A lovas hagyományőrző programok nélkülözhetetlen elemei a magyar kultúrának - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton, a Hagyományok Hétvégéje elnevezésű rendezvény keretében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fogathajtó Bajnokság második fordulójának díjátadó ünnepségén, Jászboldogházán.
Ha tárgyi befektetést szeretnénk, nemcsak ingatlanon vagy aranyon tudunk keresni, hanem akár egy ritka autó is szóba jöhet. Egyes, ritka járművek pár évtized alatt akár több száz, sőt több ezer százalékos felértékelődésen is keresztül...
A lovas hagyományőrző programok nélkülözhetetlen elemei a magyar kultúrának – jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton, a Hagyományok Hétvégéje elnevezésű rendezvény keretében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fogathajtó Bajnokság második fordulójának díjátadó ünnepségén, Jászboldogházán.
Korábbi közlésével szemben valamennyi, a londoni Heathrow és Gatwick repülőtérről induló szombati járatát törölte a British Airways brit légitársaság a cég globális számítógépes hálózatának hibája miatt.
A természetes család iránti elköteleződést tartalmazó zárónyilatkozattal ért véget Budapesten a Családok XI. világkongresszusa, amelyet a Családok budapesti világtalálkozója keretében rendeztek pénteken és szombaton.
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert előbb egy második, majd egy kilencedik helyet szerzett a gyorsasági kamion Eb misanói versenyhétvégéjének szombati futamain.
Korábbi közlésével szemben valamennyi, a londoni Heathrow és Gatwick repülőtérről induló szombati járatát törölte a British Airways brit légitársaság a cég globális számítógépes hálózatának hibája miatt.
Minél nagyobb, annál jobb, igaz? Főleg, ha mellekről van szó. De vajon akkor is így van, ha a hölgy lufikebleibe beleszólt a plasztika? Ha nem adod a szilikont és szeretnéd kiszúrni már távolról is a műmelleket, akkor írd fel egy noteszbe ezt az öt árulkodó jelet.
Na melyik sör Csúszik jobban? Mi az, ami Csupa csoki? Mit viselj Minden időben? Hogy is hangzott a Pannon GSM szlogenje? Tedd próbára a tudásod, itt a nagy magyar szlogen kvíz!
A szombat délutáni elő- és középfutamok után kialakult a vasárnap délelőtti döntők mezőnye a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen: csak férfi C-2 500 és K-1 200 méteren, valamint női K-2 500 méteren nem lesz magyar hajó az A fináléban.
Sorra nyitnak ki a Balaton parti strandok, ráadásul az első napokban még ingyenesen lehet használni őket. A víz hőmérséklete még nincs 20 fokos, de így sokan már bemerészkedtek a vízbe.
Teljesen egyedül, minden szakmai segítség nélkül kellett ügyelnie egy urológus orvosnak a soproni kórházban, úgy hogy ezt hivatalosan nem is tehette volna. A kórház szerint viszont minden a protokollnak megfelelően zajlik az intézményben. Közben kiderült, a kórházaknál akkora a baj, hogy az adóságuk 5 és fél milliárd forinttal nőtt egyetlen hónap a
A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata, amelyből kiderül, hogy a párizsi klímaegyezmény kérdésében megállapodás nélkül zárult a csúcs.
Amikor együtt jógázik a szülő és a gyermek, akkor nem csak a mozgás és a jóga áldásos hatásait élvezhetik, a közös tevékenység jót tesz az érzelmi intelligencia fejlődésének, oldja a feszültséget és nagy mennyiségű boldogsághormont szabadít fel – magyarázza Csíki Mariann jógaoktató, a Jóga a boldog gyerekkorért című kötet szerzője.
Lerner Balázs kapta a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját. Különdíjat adományozott a közmédia a fesztiválon. Olma Frigyes Gemenc - Az árterek világa című dokumentumfilmje nyerte a közmédia M5 kulturális csatornája különdíját.
Minél melegebb van, annál kínzóbbak az egészségügyi panaszok, például a kitágult vénák okozta visszértágulat. A leghatékonyabb kezelési és megelőzési módokat mutatjuk.