2017. május 28. vasárnap

máj. 28
7:33
NB I: Ha valakinek 10 kiló súlyfeleslege van, ne vezessen az élvonalban – Bódog (She)
A DVTK és a DVSC is bennmaradt az NB I-ben. A debrecenieknek kellett emiatt kevésbé izgulnia a Mezőkövesden játszott mérkőzésen, hiszen már az első félidő után 2−0-ra vezettek, a másodikban pedig tovább növelték az előnyüket. Mindeközben a diósgyőri szurkolók fél szemmel a Paks−MTK összecsapást figyelték, s miután az a meccs 1−1-re végződött, már csak egyetlen kívánságuk maradt: lőjön gólt a…
máj. 28
7:36
Élő adásban Ágikázták le az MSZP politikusát (ATV)
A Fidesz érdemi viták helyett meg akarja semmisíteni politikai ellenfeleit – ezt mondta Botka László az ellene zajló lejáratókampánnyal kapcsolatban. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz azért támadja őt ennyire hevesen, mert tudja, hogy a baloldal le fogja váltani Orbánt. A nap híre című műsorban emellett téma volt a Fidesz prot
máj. 28
7:36
Szétrúgták Charles de Gaulle sírkövét (444.hu)
Macron aggodalommal fogadta a hír.
máj. 28
7:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 21. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 21. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a játékosok a 22. héten 1 milliárd 414 millió forintért izgulhatnak. Az...
máj. 28
7:36
Magyar egyetemista Manchesterben: Számíthatunk még hasonló csapásokra (Ripost)
Manchesterben számos magyar származású diák folytatja felsőfokú tanulmányait. Lapunknak a szolnoki Dékány Viktória számolt be a városban uralkodó állapotokról.
máj. 28
7:42
A vesicoureteralis reflux (VUR) (WebBeteg)
A vesicoureteralis reflux (VUR) a leggyakoribb húgyúti rendellenesség csecsemő- és gyermekkorban, amelynek talaján visszatérő húgyúti fertőzések alakulnak ki. Súlyosabb esetekben ha a gyógyszeres kezelés nem vezet eredményre, akkor valamilyen sebészi beavatkozásra van szükség a betegség kezelésére.
máj. 28
7:42
Jövő hét szerdára 24 fokos lesz a Balaton (Háziállat)
A levegő hőmérséklete napról napra emelkedik, ezt a természetes vizeink hőmérsékletén is egyre inkább érezhetjük.
máj. 28
7:42
Beindult a Trump-seprű, megint sok illegális bevándorlót tartóztattak le (hirado.hu)
Gyilkosokat, autótolvajokat, gyújtogatókat is őrizetbe vettek többek között.
máj. 28
7:42
Nemsokára teljesen digitálissá válnak az irodák (AQUA)
Cégmérettől, adminisztrációs előírásoktól függően a vállalkozások éves szinten akár több millió forintos megtakarítást is elérhetnek, ha az irodai folyamataikat a nyomtatottról a digitális dokumentumkezelésre helyezik át. A teljes körű váltás, azaz a papírmentes iroda akkor valósul meg, ha a céges irat- és tartalomkezelés, valamint az üzleti jelleg
máj. 28
7:48
Manchester után: veszélyben van-e Magyarország? (ATV)
Hazánkat is elérheti az Euró­pát sújtó terrorhullám – mondta a Heteknek két, a témában jártas szakember a hétfői manchesteri terrortámadás kapcsán. Bár Magyarország nem elsődleges célpont, a közeljövőben három olyan nemzetközi eseménynek is házigazdája lesz, ami felkeltheti a terroristák figyelmét. A Hetek cikke.
máj. 28
7:51
Újpest: Úgy fest, az utolsó meccsemen léptem pályára – Balajcza (She)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Újpest FC kapusa, a klubot 2006 óta szolgáló, 37 éves Balajcza Szabolcs távozik a klubtól. A Ferencváros elleni, 2–0-ra elveszített szombati derbi után ezt meg is erősítette a csapatkapitány.
máj. 28
7:51
Amikor a gyereke rosszul viselkedett, mindig egy krumplit nyomott a kezébe. Pár perc múlva… (Blikk)
Meglepően működőképes módszer!
máj. 28
7:51
Ötszáz percig olvassák a bibliát Sárospatakon (hirado.hu)
Este fél nyolcig fog tartani az 50 fő felolvasás.
máj. 28
8:00
Egy dzsihadista terrorcsoporttal kevesebb (hirado.hu)
Feloszlatja magát az al-Kaida nemzetközi terrorcsoporthoz közel álló, líbiai Anszár as-Saría (Az iszlám törvénykezés hívei) nevű iszlamista csoport - derült ki a szervezet szombati közleményéből.
máj. 28
8:03
Óriási fordulat jön a magyar ingatlanpiacon (Privátbankár)
Új korszak kezdődik a második félévben az ingatlanpiacon: az új fejlesztési hullám elején elindított beruházások "beérnek", elkészülnek, végre közelíti a kínálat a keresletet. Bár továbbra is a fővárosban épül a legtöbb lakóingatlan, a vidéki városokban is komoly fellendülést láthatunk - ez pedig külön jót tesz a piaci egyensúlynak. Vidéken főleg c
máj. 28
8:03
Magyar TV-csatorna is közvetíti Alonso Indy 500-as versenyét (F1világ)
Magyarországon is nézhető lesz Fernando Alonso indianapolisi szereplése, a legendás 500 mérföldes versenyt ugyanis – ahogy az összes többi IndyCar-futamot – a DIGI Sport közvetíti élőben. Tovább »
máj. 28
8:06
Így járt, aki a héten tőzsdézett (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 34 358,93 ponton, az előző hetinél 476,87 ponttal, 1,37 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalomban. A héten a részvénypiac forgalma 43,10 milliárd forint volt, szemben az előző heti 63,88 milliárd forinttal, a vezető részvények gyengültek a héten.
máj. 28
8:06
Hibátlan koranyári időnk lesz vasárnap (Adó1százalék)
Napos időben a kora reggeli 10 fokról délutánra 23-25 fokig melegszik a levegő.
máj. 28
8:06
Visszasüllyedt a héten Budapest (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 34 358,93 ponton, az előző hetinél 476,87 ponttal, 1,37 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalomban.
máj. 28
8:06
Idill, idegenség, csoda a Virág Judit Galériában (autopro)
A Falk Miksa utcai Virág Judit Galériában egy rendszerváltás előtti Galaktika-különszámba csöppenek. Ősi jelek, ismeretlen rendeltetésű tárgyak idegen tájakon, sejtszerű, vagy rovarként bábozódó, sírkamráikból elő-előugró lények, csigaházakból kitekintő, féregszerű alakok.
máj. 28
8:06
Túllépne Schumacheren a Ferrari, megtörik végre az átok? (Ripost)
Az olasz istálló emberemlékezet óta nem tudott nyerni Monacóban.
máj. 28
8:06
A nagymenők közül Nadal a favorit a Garroson (m4sport.hu)
A hölgyeknél nem lehet kikiáltani igazi esélyest.
máj. 28
8:09
Szabó Zsófiék bejelentették az örömhírt (Habostorta)
Szabó Zsófi posztja mérhetetlen boldogságról tanúskodik. Egyből azzal kezdte, hogy nem is tudja, hogy hogy lehetne most ennél boldogabb. Ekkor már mindenki bízott abban, hogy ... The post Szabó Zsófiék bejelentették az örömhírt appeared first on Habostorta.hu.
máj. 28
8:09
Mély gyászáról vallott Molnár Anikó: "A karomban halt meg…” (Blikk)
Nem tudott segíteni rajta.
máj. 28
8:09
Ágyaspálinka Fesztivál lesz Újszilváson Pünkösdkor (hirado.hu)
Könnyűzenei koncertek és neves dj-k is várják az érdeklődőket a 12. alkalommal megrendezendő Ágyaspálinka Fesztiválon június 3-án és 4-én Újszilváson.
máj. 28
8:12
G7-csúcs – A saját határok védelmének jogát hangsúlyozza a G7-csúcs zárónyilatkozata (GazdaságPortál)
A migránsok jogainak elismerésével együtt az államok saját határaik ellenőrzéséhez való szuverén jogát is hangsúlyozza a G7-csoport taorminai csúcstalálkozójának szombati zárónyilatkozata, amelyből kiderül, hogy a párizsi klímaegyezmény kérdésében megállapodás nélkül zárult a csúcs. A csúcstalálkozó eredményes volt, igazi vita zajlott – mondta sajtótájékoztatóján Paolo Gentiloni olasz…
máj. 28
8:12
A legnagyobb amerikai hadihajó is Észak-Koreához érkezhet (hirado.hu)
Soha nem látott tűzerő gyűlhet össze a Koreai-félsziget térségében.
máj. 28
8:18
Százból 77 helyen megsértik a munkavédelmi szabályokat (Adózóna)
Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök – ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.
máj. 28
8:18
Banknál, brókercégnél vagy alapkezelőnél van befektetésed? - Sok változásra készülhetsz (Portfolio)
Kezd körvonalazódni, hogy a kapott és kifizetett ösztönzőket, az elemzések díját és a termékkialakítást milyen módon kell majd értelmezniük és alkalmazniuk a hazai brókercégeknek, alapkezelőknek és bankoknak januártól, a MiFID 2....
máj. 28
8:18
Napos, száraz időnk lesz a hét utolsó napján (Háziállat)
Túlnyomóan derült idő várható, legfeljebb a délkeleti megyékben számíthatunk kevés gomolyfelhőre. Csapadék nem lesz. A keleti, északkeleti szelet főként a Dunától keletre kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő. (met.hu)
máj. 28
8:24
Marco Rossi szombaton bajnokságot nyert a Honvéddal, majd lemondott (Azenpenzem)
Az olasz vezetőedző a Videoton ellen otthon megnyert szombati mérkőzés utáni sajtótájékoztatón jelentette be szándékát. „Szerettem volna nyomot hagyni a Honvéd történelemében.
máj. 28
8:27
Videoton: magasan a legerősebb játékoskeretünk volt a szezonban – Juhász (She)
Hazai pályán ünnepelhette története 14. bajnoki aranyérmét a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, a kispestiek a gólkirály Eppel Márton találatával 1–0-ra legyőzték a Videotont. A találkozó után a székesfehérváriak védője, Juhász Roland csalódottan értékelt, mert szerinte ennél jobb keret nincs a magyar bajnokságban.
máj. 28
8:30
Nem pihen a NAV: fontos dátumra emlékeztettek (Portfolio)
A vállalkozásoknak május 31-ig kell benyújtaniuk a társasági adóbevallást és gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről - emlékeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhivatal elektronikus üzenetben...
máj. 28
8:33
Nagyon fontos adózási határidő közeleg: 3 napunk maradt (Privátbankár)
A vállalkozásoknak május 31-ig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást és gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről.
máj. 28
8:36
Ez végezte ki a British Airways rendszerét (TőzsdeFórum)
A hiba, amely miatt a cég összes járatát törölte két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken.
máj. 28
8:36
Nyilvánosságra hozta a rendőrség a manchesteri robbantó fotóit (888.hu)
Nyilvánosságra hozta a brit rendőrség a manchesteri robbantásos merénylet elkövetője, Salman Abedi két fényképét, és arra kérték a lakosságot, ha a felvételek alapján információik vannak, forduljanak a nyomozó hatóságokhoz.
máj. 28
8:36
Így nézett ki a manchesteri robbantó, Salman Abedi - fotók (ATV)
Nyilvánosságra hozta a brit rendőrség a manchesteri robbantásos merénylet elkövetője, Salman Abedi két fényképét, és arra kérték a lakosságot, ha a felvételek alapján információik vannak, forduljanak a nyomozó hatóságokhoz.
máj. 28
8:36
Agyondicsérik: Horváth Éva miniben mutatta meg szülés utáni testét (Femcafe)
Horváth Éva nem rejtegeti magát, simán minibe bújt.
máj. 28
8:42
Újabb képek a manchesteri robbantóról (Infostart)
Nyilvánosságra hozta a brit rendőrség a manchesteri robbantásos merénylet elkövetője, Salman Abedi két fényképét, és arra kérték a lakosságot, ha a felvételek alapján információik vannak, forduljanak a nyomozó hatóságokhoz.
máj. 28
8:42
Jó hír: Több települést foglaltak vissza az Iszlám Államtól (ATV)
A szíriai kormányerők visszafoglaltak tizenkét települést és tanyát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől Aleppótól 100 kilométerre keletre.
máj. 28
8:42
A szellemfalu, ami csak tízévente látszik - Íme, az olasz Atlantisz! (Femcafe)
Bemutatjuk Olaszország Atlantiszát.
máj. 28
8:45
For Honor - megbánod, ha mérgesen elhagyod a harcmezőt (GameStar)
Viszonylag kisebb, de annál fontosabb patch érkezik a For Honorhoz, fókuszban a bugok javítása és a quitterek büntetése áll.
máj. 28
8:45
Epres töltött kókuszkocka (Mindmegette)
máj. 28
8:45
Meggyalázták az egykori francia köztársasági elnök sírját (Blikk)
Párizs - Meggyalázták Charles de Gaulle, egykori francia köztársasági elnök sírját szombaton a kelet-franciaországi Colombey-Les-Deux-Eglisesben.
máj. 28
8:45
Honvéd: bejelentették Marco Rossi holland utódját (She)
A Honvéddal a labdarúgó NB I-ben bajnoki címet nyerő Marco Rossi a Videoton legyőzését követően jelentette be távozását, de a klubnál már felkészültek erre, vasárnap már az utódját is bejelentették.
máj. 28
8:48
Van utasbiztosításunk – de mire is jó az pontosan? (Infostart)
Mit kell tennünk, ha megkötöttük az utasbiztosítást, és olyan helyzetbe kerültünk, hogy azt használnunk is kell? Mit tegyünk, ha baj van? Hova menjünk, hogyan igazoljuk, hogy biztosítva vagyunk?
máj. 28
8:48
Újabb, megdöbbentő dolog derült ki a manchesteri robbantóról: megerőszakolt egy lányt (Ripost)
Egy 16 éves iskolás lány volt az áldozat.
máj. 28
8:48
Mészáros intézett magának még félmilliárdot (HírTV)
Félmilliárd forint osztalékot szavazott meg magának a Mediaworks a dunántúli megyei lapok hasznából.
máj. 28
8:54
Szörnyen nehéz megtalálni az összes különbséget e között a 10 kép között (Femcafe)
Nem azt mondjuk, hogy csak zsenik tudják megoldani a feladatot - de nehéz, na.
máj. 28
9:00
Megvan a Honvéd új edzője (Infostart)
A bajnoki cím megnyerése után jelentette be Marco Rossi, a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, hogy távozik. Az olasz edzőt a holland Erik van der Meer váltja.

Keresés