A 8-as sorozat koncepció verziójának premierjét követően nem hagyott kérdőjelet a BMW a sorozatgyártással kapcsolatban. Sőt, jól álcázott hivatalos képeken megmutatja nekünk a készülő M8-at is.
Szkopje - Legalább 76 embert szállítottak vasárnap mérgezési tünetekkel az albán főváros, Tirana kórházaiba az ellenzéki, jobboldali Albán Demokrata Párt (ADP) választási kampánynyitó rendezvényéről - jelentette a macedóniai Alsat-M televízió.
Elképesztő produkciókkal igyekezett széppé varázsolni a rászoruló gyerekek vasárnapját a Hungária Nagycirkusz a Blikk-kel szervezett közös gyereknap alkalmából.
Új polgármestert választottak vasárnap a Fejér megyei Bodméren, a tisztséget Katona László (független) nyerte el, aki egyedüli jelöltként indult a posztért - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel
Kiemelten fontos a magyar diaszpóra a kormánynak, az elsődleges célok között a fiatalok megszólítása, a gazdasági kapcsolatok erősítése és a diaszpóradiplomácia szerepel - közölte Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vasárnap, miután hollandiai magyar szervezetek rendezvényein vett részt
Ismét Filipovics Józsefet (független) választották vasárnap Pécsbagota polgármesterének - tájékoztatta a helyi választási iroda helyettes vezetője, a Királyegyházai Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzője az MTI-t
Szkopje - Legalább 76 embert szállítottak vasárnap mérgezési tünetekkel az albán főváros, Tirana kórházaiba az ellenzéki, jobboldali Albán Demokrata Párt (ADP) választási kampánynyitó rendezvényéről - jelentette a macedóniai Alsat-M televízió.
A Honvéd legutóbb 1993-ban nyerte meg az NB I-et, s most óriási ünneplést csaptak, nem csak a győzelem miatt, hanem mert az első helyezés BL selejtezős helyet ér. Ön szerint mit ér el a Honvéd a BL-ben?
Nyolc halottja van egy gyilkosságsorozatnak Mississippi amerikai államban, a hatóságok egy gyanúsítottat elfogtak – közölték vasárnap a helyi hatóságok
Ruben Östlund svéd rendező The Square (A négyzet) című filmje nyerte el az Arany Pálmát a 70. cannes-i filmfesztiválon. Az abszurd, fekete humorral teli film a kortárs művészet körüli képmutató világot és a burokban élő individualista elitet bírálja.
Komoly kártérítés jár az utasoknak, ha repülőjáratuk késve indul - ahogy történt ez az elmúlt másfél hétben, amikor a Liszt Ferenc repülőtérnél előkerült világháborús bomba miatt kellett riasztani a tűzszerészeket -, vagy törlik.
Az antifoszfolipid szindróma (APS, más néven Hughes-szindróma) az immunrendszer zavart működése következtében kialakuló betegség, amelyre a vér alvadási zavara jellemző.
Újabb magyar filmsiker a cannes-i filmfesztiválon! A 25 dollár című rövidfilm, amely a világon elsőként mutatja be a Paramount filmstúdió alapítóját, a magyar származású Adolph Zukort, Hollywood atyját, nagyon tetszett a kritikusoknak.
A Videoton FC szerb csatára, Danko Lazovic kapta a labdarúgó NB I legjobb játékosának járó díjat a magyar szövetség (MLSZ) Telkiben rendezett RangAdó Gáláján vasárnap.