2017. május 28. vasárnap

máj. 28
13:18
Zuhanórepülésben a baloldal (Infostart)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti. A meredeken csökkenő népszerűségű szociáldemokraták
máj. 28
13:18
Magyar foci: Marco Rossi távozik Kispestről (Agroinform)
Erik van der Meer irányítja a következő idényben a bajnok Budapest Honvéd labdarúgócsapatát.
máj. 28
13:24
„Készen állok” - Tizenöt évesen második gyerekét várja (ATV)
Az ausztrál Mollie Syrigos kicsit több mint egy évvel ezelőtt szülte meg első gyermekét, aki 14 éves korában fogant. Most azonban kiderült, már második gyermekét várja.
máj. 28
13:24
Előkerült az eddigi legrégibb filmfelvétel Tibetről, és párját ritkító (Player)
1922-ben készítette egy angol hegymászó expedíció.
máj. 28
13:30
Kína elzárja a pénzcsapot (Infostart)
Kína pénzügyi ágazaton kívüli külföldi tőkekihelyezése (ODI) jelentősen, 56,1 százalékkal 26,37 milliárd dollárra csökkent az idei első négy hónapban éves összevetésben.
máj. 28
13:30
Újra felszállnak a British Airways gépei (Alternatív Energia)
Egy brit szakszervezeti szövetség szerint a cég tavaly több száz informatikusát bocsátotta el takarékossági okokból.
máj. 28
13:30
Időutazás: Emlékszel még ezekre a retró mobilokra? (Femcafe)
Imádtuk őket, egyszerűen felejthetetlenek.
máj. 28
13:30
Lemondott a Budapest Honvéd edzője (HírTV)
Marco Rossi azután jelentette be döntését, hogy a labdarúgócsapat tegnap legyőzte a Videotont és 24 év után ismét bajnok lett.
máj. 28
13:32
Kajak-kenu vk - Újabb öt magyar érem, közte két arany (Alternatív Energia)
A magyar versenyzők a vasárnap délelőtti döntőkön is remekül szerepeltek.
máj. 28
13:33
Félelmetes: az utolsó pillanatban ugrottak félre a gyalogosok a becsapódó autó elől - videó (Blikk)
Oroszország - Az utolsó pillanatban ugrottak félre a gyalogosok a járdára pördülő autó elől.
máj. 28
13:33
Gyászol a zenei világ: elhunyt a rocklegenda (Blikk)
Savannah – Életének 69. évében elhunyt az Allman Brothers gitárosa, Gregg Allmann.
máj. 28
13:33
Pályázat üdülésre nagyszülőknek és unokáiknak is (Adózóna)
Nagyszülők és unokáik, az egyszülős, valamint kétgyermekes családok is pályázhatnak az Erzsébet-program új üdülési kiírásaira, közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
máj. 28
13:36
Örülhet Merkel, toronymagasan veri nagy riválisát (Portfolio)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti...
máj. 28
13:36
Hoppá: Ő a következő Hosszú Katinka? (ATV)
Négy nap alatt tizenkét éremmel bővült a 15 éves kőbányai úszó, Késely Ajna gyűjteménye.
máj. 28
13:38
Közel 2 milliárdból fejlesztik Pest megye kerékpárútjait (Portfolio)
Pest Megye Közgyűlése és a Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján 9 településen összesen 30 km hosszú kerékpárutat építenek 1,65 milliárd forintért a megyében a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból - tudhatjuk...
máj. 28
13:39
Tényleg így látják a magyarok Brüsszelt? Itt a kormány országjárásának eredménye (Privátbankár)
Eddig tartott az országjáró nemzeti konzultáció. A kérdőívet eddig 1,6 millióan küldték vissza, szerdáig még bárki elmondhatja a véleményét.
máj. 28
13:42
Még mindig sok járat késik a British Airways rendszerének összeomlása miatt (444.hu)
A Heathrow-ról induló járatok harmadát törölték egy informatkai hiba miatt.
máj. 28
13:54
Történelmi vereség várható: Csökkenőben Schulzék népszerűsége (ATV)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti. A meredeken csökkenő népszerűségű szociáldemokraták
máj. 28
13:57
Kajak-kenu vk - Újabb öt magyar érem, közte két arany (Gondola)
A magyar versenyzők újabb öt érmet, két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot nyertek a vasárnap délelőtti 200 és 500 méteres döntők során a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen
máj. 28
13:57
Nem nézők előtt játszik a BL-ben a magyar bajnok (Sport365)
Szomorkodhatnak a kispesti drukkerek.
máj. 28
14:03
Mivel indul június első hete? Belenéztünk a naptárba (Privátbankár)
Ami már most látszik, kevés fontos makrogazdasági adatot közöl jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal, a beruházások első negyedéves adata mellett az ipari termelői árakról és a márciusi külkereskedelemi forgalomról jelenik meg statisztika. A képviselők is csak négy napot üléseznek a következő két hétben. Napról napra: ez vár ránk június első n
máj. 28
14:06
Újítások az Erzsébet-táborokban (Infostart)
Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-táborokon belül, vasárnaptól a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-táborokra - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára gyerekna
máj. 28
14:06
Beruházási és külkereskedelmi adatokra számíthatunk a jövő héten (ProfitLine)
Kevés fontos makrogazdasági adatot közölnek a jövő héten, a beruházások első negyedéves adata mellett az ipari termelői árakról és a márciusi külkereskedelemi forgalomról jelenik meg statisztika.
máj. 28
14:06
Gőgös: Már nem kérdés, ki Orbán kihívója (ATV)
A szegedi polgármester most már nemcsak a 197 centijével magasodik ki a hazai politikusok mezőnyéből. A szocialisták tegnap megválasztották az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé, ő pedig ugyanezen a kongresszuson bejelentette, hogy az egész baloldal, sőt „a demokraták jelöltjének is” tekinti magát. Vajon ki ez az ember, aki az ismertségben még nem is,
máj. 28
14:09
Esztergályos Cecília vallomása: "60 éves voltam, amikor megállapították, hogy beteg vagyok" (Blikk)
- 74 évesen sem tétlenkedik Esztergályos Cecília, egy percet sem pihen.
máj. 28
14:12
Karácsony Gergely összeállna az Együtt-tel és az LMP-vel (HírTV)
A Párbeszéd bemutatta 18 budapesti és 12 Pest megyei egyéni választókerületi jelöltjét.
máj. 28
14:18
A kopt keresztények szerint az egyiptomi kormány nem védi meg őket a támadásoktól (444.hu)
Szerintük semmit sem javított a biztonságukon az áprilisban bevezetett rendkívüli állapot.
máj. 28
14:27
Megható: így emlékezett meg a Honvéd játékosa a nagyapjáról - fotó (Blikk)
– A labdarúgó-NB I-ben szereplő Honvéd támadója, Zsótér Donát (21) a bajnoki cím ünneplése közben sem feledkezett meg az elhunyt nagyapjáról.
máj. 28
14:27
Meggyel töltött bögrés finomság (Blikk)
A gyerekek napok óta mást sem esznek.
máj. 28
14:30
Botrány: Ezért nem hívták meg Piquét Messi esküvőjére (ATV)
Hosszú idő után végre sor kerül Lionel Messi és Antonella Roccuzzo mennyegzőjére, méghozzá hat nappal a Barcelona játékosának 30. születésnapja után.
máj. 28
14:33
Spöttle: egy támadás után visszahúzódnak a terrorsejtek (Gondola)
Tipikus, hogy egy-egy terrortámadás után a helyi „alvósejtek” néhány hétre visszahúzódnak, nehogy felhívják magukra az ilyenkor rendkívül aktív terrorelhárító szervek figyelmét – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában
máj. 28
14:35
Új lehetőségek az Erzsébet-táborokon belül (Gondola)
Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-táborokon belül vasárnaptól.
máj. 28
14:36
Boross Péter: Talpra kell állni a hazáért (HírTV)
A magyarság azért maradhatott fent, mert minden generáció tudta, mi a kötelessége, ha a haza veszélyben van – mondta a volt miniszterelnök.
máj. 28
14:39
Új utasszállítót teszteltek az oroszok – vetélytársat kapott az Airbus és a Boeing? (Privátbankár)
Megvolt az első repülése az MC-21-es repülőgépnek.
máj. 28
14:42
Kikészíti Istenes Bencét a távollét és az embertelen körülmények (Blikk)
40 napot tölt a világ másik felé, nomád körülmények között, a családja nélkül.
máj. 28
14:45
Újhagymás joghurtos pogácsa serpenyőben sütve. Ilyen finomat még nem ettél (Blikk)
Méghogy a pogácsa unalmas!
máj. 28
14:48
Manchesteri merénylet: még nem mindenkit kaptak el (Infostart)
A brit belügyminiszter szerint még lehetnek szabadlábon lévő tagjai a manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögötti hálózatnak, ezért folytatódik a terrorcselekmény hátterének teljes feltárását célzó rendőrségi-titkosszolgálati művelet.
máj. 28
14:48
Manchesteri robbantás: Még lehetnek szabadlábon az elkövetők közül (ATV)
A brit belügyminiszter szerint még lehetnek szabadlábon lévő tagjai a manchesteri öngyilkos merénylet elkövetője mögötti hálózatnak, ezért folytatódik a terrorcselekmény hátterének teljes feltárását célzó rendőrségi-titkosszolgálati művelet.
máj. 28
14:48
Indul a pályázat: ajándékpénzt kapnak nyaralásra a magyar családok (Pénzcentrum)
Nagyszülők és unokáik, gyermeküket egyedül nevelők, valamint kétgyermekes családok is pályázhatnak az Erzsébet-program új üdülési kiírásaira. Regisztrálni és pályázatot benyújtani most is kizárólag elektronikusan lehet 2017. június...
máj. 28
14:51
Kamerát visel hamarosan minden izraeli rendőr (Gondola)
Kamerát visel hamarosan minden izraeli rendőr, mert kiderült, hogy kevesebb a panasz a kamerával felszerelt rendőrök ellen - értesült a Háárec című újság honlapja vasárnap
máj. 28
15:00
Óriási meglepetéssel indult a Roland Garros (Infostart)
A női világelső Angelique Kerber búcsúzott a Roland Garros vasárnapi nyitófordulójában.
máj. 28
15:03
Reakciók a spanyol Király-kupáról - videó (Sport365)
Így értékeltek a spanyol kupadöntő résztvevői és a távozó szakember
máj. 28
15:06
Idén már a hatodik amerikai bank ment csődbe (ProfitLine)
Hat bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, több, mint amennyi tavaly egész évben.
máj. 28
15:06
Olasz foci: Szép halál vagy bennmaradás? (Agroinform)
A Crotone az életéért küzd a Lazio ellen, ám az újonc sorsa nem a saját kezében van.
máj. 28
15:06
Elhunyt Gregg Allman (ATV)
Elhunyt Gregg Allman amerikai rockzenész. A 69 éves, hosszú ideje betegeskedő zenészt szombaton savannah-i otthonában, szerettei körében érte a halál.
máj. 28
15:06
Bírsággal büntetné a fejkendőt hordó muszlim nőket az AfD politikusa (444.hu)
Alice Weidel szerint a burka olyan, mint az apartheid.
máj. 28
15:09
Boross Péter: tisztelni kell hőseinket! (Gondola)
Tisztelni kell hőseinket és készen kell állni arra, hogy azt a szellemet, amit apáink ránk örökítettek, továbbszármaztassuk a következő nemzedékekre.
máj. 28
15:12
Ételek, amiket Gordon Ramsay szerint mindenkinek el kell tudni készíteni (Femcafe)
Gordon Ramsay a főzésen kívül csak egy dolgot tud jobban: kritizálni. A sztárséf szerint vannak "alapételek", amiket bárkinek el kell tudni készíteni.
máj. 28
15:15
Képtelenség legyőzni Merkelt? Óriásit bukhat riválisa (Privátbankár)
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette SPD támogatottsága.
máj. 28
15:21
Hoppá! Nem titkolja tovább a terhességét a magyar színésznő (Blikk)
Jól láthatóan gömbölyödik már a pocakja.

Keresés