2017. május 3. szerda

máj. 3
13:12
Bezuhant a Fiat a gyenge értékesítési számokra (ProfitLine)
A Fiat Chrysler csoport eladásai 7%-kal estek Amerikában, miközben a várakozás 5,9%-os csökkenés volt.
máj. 3
13:12
Erőművet vásárolhat Mészáros Lőrinc (Portfolio)
A Mészáros és Mészáros Kft. is bejelentkezhet a Mátrai Erőmű valószínűleg eladásra kerülő mintegy 73 százalékos részesedésére - értesült a 444.hu. A Mátrai Erőmű erőmű több mint fele jelenleg a német RWE nevű energetikai...
máj. 3
13:12
Versenyfutás zajlik az Orbánt leleplező dokumentum megszerzéséért? (ATV)
Ha ellenzékben nem is, akkor majd kormányon kiderülhet a Gyurcsány Ferenc által megemlített és Orbán Viktor ügyeit leleplező dokumentumról, hogy hiteles-e. De a párt abban reménykedik, hogy a közvetítő jelentkezik - mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Vadai Ágnes.
máj. 3
13:12
Kormányának lemondásával vakrepülésbe kezdett Sobotka (hirado.hu)
Nagyon meglepő és kockázatos játékot kezdett Bohuslav Sobotka szociáldemokrata (CSSD) cseh miniszterelnök azzal, hogy pénzügyminisztere és a koalíciós partnerpárt (ANO) elnöke, Andrej Babis zavaros vállalkozói ügyei miatt bejelentette kormánya lemondását. Radikális húzásról van szó, amelynek sikere azonban rendkívül kétséges - állítják az országos
máj. 3
13:12
A rektor szerint a CEU adott esetben elhagyhatja Magyarországot (USAracing)
A Közép-európai Egyetem (CEU) rektora szerint ha addig más nem történik, a CEU működési engedélye októbertől visszavonható lesz, és az egyetem nem tud majd hallgatókat toborozni. „Nem zárunk be, de lehet, hogy el kell hagynunk az országot” – tette hozzá.
máj. 3
13:12
Megmenthető: Ne dobd ki az eltört rúzst vagy az összetört púdert (Femcafe)
Nézd meg a videót, mert minden megmenthető.
máj. 3
13:15
Elhagyhatja Magyarországot a CEU – 6 másik szívesen befogadná (Privátbankár)
Az egyetem rektora szerint Orbán hosszú ideje tartó vendettájáról van szó a CEU-t alapító Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozó ellen.
máj. 3
13:15
Fokhagymás csirkemell csőben sütve (Mindmegette)
máj. 3
13:15
Vona: óriási hiba lenne beengedni a 14 és 18 év közötti migránsokat (hirado.hu)
A Jobbik elnöke szerint óriási hiba lenne beengedni a 14 és 18 év közötti bevándorlókat az ország területére, ezért ellenzik, hogy a gyermekvédelmi törvény vonatkozó része megváltozzon.
máj. 3
13:15
9 milliárd juthat jövőre hajléktalanellátásra (vg.hu)
Hajléktalanellátásra a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban több mint 9 milliárd forint szerepel – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.
máj. 3
13:17
Tízszer annyi baktérium van a telefonunkon, mint a vécéülőkén - tények a takarításról (Mindmegette)
máj. 3
13:17
DK: több uniós pénzt hívtunk le, mint a Fidesz (hirado.hu)
A DK a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök súlyos kudarcának tartja, hogy a Gyurcsány-kormány a 2007 és 2013 közötti EU-s finanszírozási időszak félidejéig a rendelkezésre álló források 11,11 százalékát hívta le.
máj. 3
13:17
A fejlődő magyar gazdaság képzett munkaerőt kíván (vg.hu)
máj. 3
13:18
Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai (WebBeteg)
Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.
máj. 3
13:18
Ignatieff továbbra is azért küzd, hogy a CEU Budapesten maradjon (hirado.hu)
A Közép-európai Egyetem (CEU) rektora szerint ha addig más nem történik, a CEU működési engedélye októbertől visszavonható lesz, és az egyetem nem tud majd hallgatókat toborozni. "Nem zárunk be, de lehet, hogy el kell hagynunk az országot" - tette hozzá.
máj. 3
13:18
Ez történik, ha nem kapcsoljuk repülő üzemmódba a mobilunkat a gépen (Femcafe)
Aki ült már gépen, valószínűleg az első mozdulata volt, hogy felszállás előtt repülő üzemmódba kapcsolta a mobilját. De mi történne, ha nem tennénk meg?
máj. 3
13:20
Megkezdte munkáját az új macedón házelnök (hirado.hu)
Eleinte nem akarták neki átadni az irodához tartozó kulcsot.
máj. 3
13:24
Óriási váltás: a válogatott kispadjáról a másodosztályba (Infostart)
Debre Viktor, a magyar férfi kézilabda-válogatott másodedzője, a férfi NB I-ben szereplő B.Braun Gyöngyös legutóbbi szakvezetője tölti be az egri Eszterházy KFSC NB I/B-s női csapatának vezetőedzői tisztségét a következő szezonban.
máj. 3
13:24
A Juve legendája így várja a Monaco elleni BL-elődöntőt (Sport365)
Buffon szoros összecsapásra számít.
máj. 3
13:24
Olyan utazásos magyar startup indult, amilyen még nem volt (Player)
A hazai utazási szolgáltatók piacán egyedülálló vállalkozás a vásárlók által egyszerűen összeállítható és testreszabott utak azonnali online foglalását teszi lehetővé. A beontrips.com utazási portál magyar és angol nyelven kínál globális utazási opciókat.
máj. 3
13:24
Lemondott a MOB-főtitkár (HírTV)
Lemondott tisztéről a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, dr. Bartha Csaba.
máj. 3
13:30
Már most lezárják a Lánchidat és a Váralagutat (Infostart)
Filmforgatás miatt lezárják szombaton a Lánchidat, a Clark Ádám teret és a Váralagutat a fővárosban, emiatt változik egyes közösségi közlekedési járatok menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
máj. 3
13:30
Kiosztotta egymást a DK és az MSZP (Alternatív Energia)
Gyurcsány beszédéből pattant ki a csörte.
máj. 3
13:30
Több mint egy milliárdos a keret a Tanyafejlesztési programban (hirado.hu)
Idén 1,225 milliárd forint fordítható a program finanszírozására.
máj. 3
13:30
NFM-államtitkár: ezermilliárd forint uniós forrás a kötött pályás közlekedésre (AQUA)
A kötött pályás közlekedésre mintegy ezermilliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre 2022-ig, a 2014-2020 évekre szóló fejlesztési időszakban, a biztonságos forráselköltés érdekében a magyar kormány ezen a területen is túlvállalást készít elő hazai keretből – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért f
máj. 3
13:30
Less be Barack Obama egykori házába (Femcafe)
Furcsa elképzelni, hogy a volt amerikai elnök egykor Brooklynban, egy ilyen házban élt.
máj. 3
13:32
CEU-rektor: lehet, hogy elhagyjuk Magyarországot (Alternatív Energia)
Michael Ignatieff szerint a kormány komoly számítási hibába esett.
máj. 3
13:33
Bukik a kormány terve - őket még nem kötik be a NAV-hoz (Privátbankár)
Törlik a törvényből a számlázás NAV felé történő valós idejű, online adatszolgáltatását.
máj. 3
13:33
Elhűltünk: Németh Lajosnak újra Gaál Noémi a párja (Blikk)
Itt a hatalmas fordulat!
máj. 3
13:33
Nézőpont: támogatják az emberek Áder János elnökségét (hirado.hu)
Az Áder Jánost köztársasági elnökként megnevezni tudó magyarok (a teljes felnőtt népesség 64 százalékának) több mint a fele (55 százalék) elégedett az államfő munkájával – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
máj. 3
13:33
Naponta ad áramár-ajánlatot a MET Austria (vg.hu)
máj. 3
13:34
Halálos buszbaleset Mátrafürednél (Alternatív Energia)
Az autó többi utasát a helyszínen ápolják.
máj. 3
13:35
Lezárják a Lánchidat és a Váralagutat (hirado.hu)
Filmforgatás miatt szombaton útlezárásokra kell számítani és egyes tömegközlekedési eszközök menetrendje is változik.
máj. 3
13:35
Keszthelyen is tankolhatunk CNG-t (vg.hu)
A Balaton déli térsége is bekapcsolódhat a hazai CNG-kúthálózatba, a Blue Green Way (BGW) Kft. megnyitotta legújabb, önálló CNG-töltőállomását. „A gázüzemű közlekedésben érdekelt szereplőket turisztikai szempontból frekventált helyen fekvő, vadonatúj CNG-kúttal szeretnénk kiszolgálni. Célunk egy, az egész országot lefedő CNG-töltőhálózat kiépítése, ezért idén további kútnyitásokat tervezünk” –…
máj. 3
13:36
Tatabányai gyilkosság - Letartóztatták a 15 éves fiút (Videó) (Alternatív Energia)
A fiatal azt mondta: megbánta, amit tett.
máj. 3
13:36
Változás Tőzsdetanfolyam (Portfolio)
A Portfolio Trader Akadémia bemutatja eddigi leghatékonyabb tanfolyamát, melyben mottónk: Változz, hogy nyerj! Hogyan? A tőzsde izgalmakkal teli világát a stratégiai gondolkodásmód elemeivel párhuzamosan mutatjuk meg. Megismered, megérted...
máj. 3
13:36
Nagy-Britannia biztosan nem fizet százmilliárd euró "válási számlát" (hirado.hu)
A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint Nagy-Britannia biztosan nem fizet százmilliárd eurót az Európai Uniónak.
máj. 3
13:36
Észak-Koreában lecsuktak egy amerikait, puccs szervezésével vádolják (444.hu)
Egyetemi tanárként érkezett az egyébként koreai származású férfi.
máj. 3
13:36
A Monaco állhat ma a Juventus útjába (HírTV)
Cristiano Ronaldo mesterhármasával kiütötte a vendég Atleticót a Real Madrid a labdarúgó BL elődöntőjének első meccsén. A visszavágót egy hét múlva játsszák. A másik ágon ma a Monaco a Juventust fogadja.
máj. 3
13:37
Meg kell oldani a központi régió egészségügyi ellátását (hirado.hu)
Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a biztonságos betegellátási háttér érdekében szükség van az intézkedésre.
máj. 3
13:37
Jól keverte a lapokat a Mastercard (vg.hu)
máj. 3
13:39
Hatalmas fejlesztések jönnek a MÁV-nál - csak úgy ömlik az uniós pénz (Privátbankár)
1000 milliárd euró körüli összegből lehet fejleszteni a vasúti közlekedést.
máj. 3
13:39
Brexit: még nem tudni mennyit fizet London (vg.hu)
A Financial Times szerdán közölte: számításai szerint az Európai Unió akár százmilliárd euró egyszeri bruttó befizetési igényt is benyújthat Nagy-Britanniának a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló megállapodás fejében. A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint Nagy-Britannia biztosan nem fizet százmilliárd eurót az Európai Uniónak.
máj. 3
13:41
Svájci kémet fogtak Németországban (vg.hu)
A hidegháborús időszakot idézi egy Frankfurtban elfogott svájci kém esete, aki azonban nem katonai titkok után kutatott, hanem a német adóhatóság nyomozói körül szimatolt.
máj. 3
13:42
Ez a legnagyobb különbség a Monaco és a Juventus között (Infostart)
Vajon miben van a legnagyobb különbség a mai esti labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő szereplői, az AS Monaco és a Juventus között? A válasz evidens, de talán mégsem találná ki mindenki elsőre.
máj. 3
13:42
Cannes - Fábri Zoltán Körhintája a klasszikusoknál (Gondola)
Fábri Zoltán Körhinta című alkotása meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál nagy klasszikusok felújított változatát bemutató programjába - jelentették be szerdán a szervezők Párizsban
máj. 3
13:42
Kósa: Marad a lex CEU, és nem halasztják el a civiltörvény megszavazását (ATV)
Az atv.hu kérdésére Kósa Lajos azt mondta a frakcióinfón, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosának kérésére sem halasztják el a civil törvény parlamenti zárószavazását. A lex CEU-t pedig annak ellenére sem módosítaná utólag a Fidesz-frakció, ha az Európai Bizottság ezt kérné. Munkatársunkat megintették a „lex CEU” kifejezés használata miatt, mí
máj. 3
13:42
Alakulóban a bolgár koalíciós kormány (hirado.hu)
A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért nevű jobbközép párt megnevezte szerdán a Bojko Boriszov vezette leendő koalíciós kormány tagjait.
máj. 3
13:42
Kínai nagyvállalat vásárolhatja fel a kassai vasművet (hirado.hu)
A He Steel Group kínai vállalat vásárolhatja fel a jelenleg az amerikai U.S. Steel kezében lévő kassai vasművet - írta szerdán a szlovák Pravda, Kína pozsonyi nagykövetségének ügyvivőjére hivatkozva.
máj. 3
13:42
Tizenegyespárbaj-módosítást tesztelnek az U17-es Eb-n (m4sport.hu)
Jöhet a teniszből ismert ABBA...

Keresés