Brüsszel csak egymillió ember szavát érti meg, kormányokét nem - mondta a Fidesz frakcióvezetője Medgyesegyházán, a nemzeti konzultáció témájában tartott országjáró körúton.
A törvényjavaslatban szereplő 9 százalék helyett 7,5 százalék lesz a reklámadó mértéke – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy erről megegyeztek a nemzetgazdasági tárcával. A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete nehezményezi a korábbi 5,3 százalékról történő emelést.
A sportos négykerekűek esetében a gyáriak mindig büszkén közlik a kiváló súlyeloszlási adatokat, melyek valóban fontosak a valóságban is – főleg egy dinamikus kupé esetében. A Lexus is minden adandó alkalommal hangsúlyozza nemrég piacra került újdonságával, az LC 500-zal kapcsolatban, hogy a két tengely között 50:50 arányban oszlik meg a súly, legutóbbi reklámjukban pedig szemléltették is mindezt,…
Akárhogy is vesszük, az autóipar legnagyobb sikertörténeteit mindig is az árérzékeny szektorba berobbant, népszerű modellek alapozták meg, elég csak a VW Bogárra vagy az itthon elterjedt „mi autónk” sztorira gondolni. Azóta ráadásul egész iparág épült ki az elérhető árú modellek, mi több, márkák létrehozására – ennek terméke az újjáélesztett Dacia, amely a friss, dögösebb Sandero Stepway…
A Federal Reserve úgy döntött ma, hogy nem emeli az irányadó kamatokat, mivel az amerikai jegybank képviselői nem tartják az amerikai növekedést kellően erősnek. A befektetők számításaival összhangban volt a Federal Open Market Committee...
Thaiföld - Ritka betegségben szenved egy 14 éves kislány. Amikor elkezd fájni a feje, egyből elkezd vérezni a szeme, az orra, a füle, de még a bőre is.
Az Egyesült Államok kormánya sosem kritizálta a budapesti kabinetet azért, mert a határon kerítést emelt - mondta az InfoRádiónak a Budapesten működő amerikai nagykövetség vezetője. David Kostelancik ideiglenes ügyvivő jelezte, azt igénylik, hogy a határra érkezők emberi jogait tartsák tiszteletben.
Három ukrán katona életét vesztette a Donyec-medencei harcokban, miközben egy sebesült társukat próbálták kimenekíteni a tűzharcból - jelentette szerdán a kijevi hadműveleti parancsnokság sajtószolgálata
Várhatóan 2018. január elsejével fog egyesülni a Vienna Insurance Group (VIG) három magyar biztosítótársasága: az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító. Az egyesülést követően a társaság Union néven folytatja működését.
Az Irigy Hónaljmirigy frontembere nemrég romantikus hajóútra indult, ami kis híján szomorú véget ért Törökország partjainál. Sipos Petinek ugyanis nem volt joga török földre lépni...
A Hapoel Beer-Sheva a nemzetközi tekintélyű, második helyen álló Maccabi Tel-Aviv vendége volt az izraeli bajnokság hétvégi fordulójában, és hátrányból fordítva győzött 2-1-re. Ezzel tizenegy pont az előnye a tabellán, és mivel csak három forduló van hátra, már megnyerte, illetve megvédte a bajnoki címet.
A közel-keleti és észak-afrikai férfiak többsége szerint az asszonyt néha el kell verni, a nők nem alkalmasak vezetőnek, valamint házon kívül nem is kellene dolgozniuk
A német munkaerőpiac kiváló formában van, annak ellenére, hogy mennyi menekültet fogadott be az ország, és mennyi kelet-európai áramlik oda folyamatosan. A magyarok száma növekszik, de lassabban, mint korábban. Megvan, mennyi magyar volt németországi munkanélküli áprilisban.
Semmiképp nem lehet sikerre vinni az Egyesült Királyság uniós kilépését, de a kiválás folyamatát lehet jól menedzselni - jelentette ki Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke a Politico brüsszeli hírportálnak adott szerdai interjújában.
Az OTP Banké lett a horvátországi Splitska Banka; az OTP Bank horvátországi leánybankja, az OTP Banka Hrvatska és a Société Générale Csoport közötti adásvételi szerződés alapján a tranzakció pénzügyi részét hétfőn zárták le – közölte az OTP Bank Nyrt. a BÉT honlapján szerdán.
Valószínűleg nincs még egy műsor a magyar televíziózás történetében, ami annyira híven visszaadná a 80-as, 90-es évek mindennapjait, mint a Szomszédok tette.
Tornádó volt a Tolna megyei Bátán, és több településen is jégeső pusztított – számolt be az M1 aktuális csatorna Híradója szerda este. A heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt az ország középső és keleti részein számos járásban jelenleg is elsőfokú riasztás van érvényben.
Több éves szünet után újraindítja a külszíni bányászatot Kazáron a Nógrádszén Kft. – jelentette be a cég vezetője szerdán. Az önkormányzat lakossági fórumán azonban a résztvevők közül többen, köztük a jelenlegi és a volt polgármester is jelezte, tiltakoznak a bányászat beindítása ellen.
Az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal csalás elleni ügyosztálya az elmúlt hetekben ismét ellenőrizte a Siculitas Egyesületet és a vele együttműködő Sepsireform Egyesület pénzügyi ügyvitelét
Semmiképp nem lehet sikerre vinni az Egyesült Királyság uniós kilépését, de a kiválás folyamatát lehet jól menedzselni - jelentette ki Martin Selmayr, az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke a Politico brüsszeli hírportálnak adott szerdai interjújában.
Tavaly 6,8%-kal nőtt a tartós fogyasztási cikkek kereskedelme, áll a piacvezető hitelbiztosító legfrissebb elemzésében. Az Atradius elemzői szerint a magyar háztartások fogyasztásnövekedését az alacsony infláció és az erősödő foglalkoztatottság tette lehetővé. A hitelbiztosító 2017-re azt várja, hogy folytatódik az általános fogyasztásbővülés, de a
Az ellenzéki pártok nem támogatták a parlamentben a reklámadó bevezetését. A Magyar Lapkiadók Egyesülete szerint súlyos probléma a változtatás, mert az amúgy is alacsony nyereségű szektorban jövőre már másfélszer annyi adó fizetésére kötelezi a cégeket. Az InfoRádió által megkérdezett adószakértő szerint továbbra is csak idén jelent majd könnyebbsé