2017. május 30. kedd

máj. 30
5:41
Eurómilliókat csúsztattak Erdoganék zsebébe (Kripto Akadémia)
Rejtély, hogy a török elnök hogyan tett szert a több mint százmilliós vagyonra.
máj. 30
5:42
Egyedül maradhatnak a nyugdíjra takarékoskodók (Menedzsment Fórum)
A munkáltatók nélkül nehezen takarékoskodnak a dolgozók. Jelentősen visszaesett az első negyedévben az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztáraknál a munkáltatói befizetések összege, ami az öngondoskodási piac és a dolgozók jövője szempontjából is kritikus folyamat első jele. Többek között erről beszélt az Mfor.hu-nak adott interjújában Kravalik Gáb
máj. 30
5:42
30 évesen ment nyugdíjba a kétgyermekes magyar családapa: így csinálta (Pénzcentrum)
Csongor 28 évesen mondott fel a munkahelyén, és úgy döntött, többé nem kér a fix munkaidőből és főnökökből, a saját maga ura lesz. Minimális kezdőtőkével online vállalkozásba kezdett, két év alatt nyereséges lett a cég. Most...
máj. 30
5:42
Generációs különbség? BMW 530xd F10/G30 összevetés (Autónavigátor)
Nemrégiben járt nálunk a BMW új 5-ös sorozatának belépő szintű hathengeres dízele, ráadásul összkerékhajtással. Szereztünk egy ugyanilyet a korábbi szériából. Lássuk, mi változott!
máj. 30
5:43
Engedményre nem, párbeszédre készen áll Macron (Kripto Akadémia)
Putyin nem kommentálta azokat a felvetéseket, amely szerint orosz hackerek támadták az elnökválasztási kampányt.
máj. 30
5:45
Donald Trump nagy döntések előtt (Kripto Akadémia)
Washington már a napokban bejelentheti, hogy kivonul-e a párizsi klímamegállapodásból.
máj. 30
5:47
Ismét célkeresztben a brazil elnök (Kripto Akadémia)
A 207 milliós országban tízezrek követelik Michel Temer lemondását
máj. 30
5:49
Élesen bírálták Trumpot Berlinben (Kripto Akadémia)
Martin Schulz szerint az amerikai elnök „önkényes uralkodóként” lép fel.
máj. 30
5:54
Íme a nagy terrorveszély-térkép (Infostart)
A brit külügyminisztérium utazóknak készített ajánlása alapján a Telegraph készítette.
máj. 30
5:54
Több ezer fuvarozónak és sofőrnek segít az állam (AQUA)
Jelentős az érdeklődés az állami sofőrképzés iránt, eddig megközelítőleg 6000 főt sikerült bevonni az államilag finanszírozott gépjárművezetői képzésbe, amelyet mintegy 1800 fő már elvégzett – értesült a Magyar Idők. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint a levizsgázottaknak 92 százaléka már el is helyezkedett a munkaerőhiánnyal küzdő közúti
máj. 30
6:00
16 éves kortól létesíthetünk munkaviszonyt (Menedzsment Fórum)
A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.
máj. 30
6:00
Megtalálhatja a kiskaput a GMO-lobbi (AQUA)
Hiába próbálja szigorú keretek közé szorítani az Európai Unió a génmódosítást, az új, egyelőre kísérleti fázisban lévő eljárásokkal könnyen kikerülhetik a GMO-ra vonatkozó szabályokat a vállalatok. A szakemberek a legmodernebb technológiák alapos vizsgálatát sürgetik, a kockázatok feltérképezése nélkül ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek
máj. 30
6:03
Cannes-i Filmfesztivál: Terroristák, feministák (Grill Receptek)
A győztes film fergeteges humorú, több mint kétórás alkotás.
máj. 30
6:05
Brutális uralom (Grill Receptek)
A hatalom természetrajzát kissé tartózkodóan, a bosszút sokkolóan mutatja az előadás.
máj. 30
6:06
A kis- és középvállalati szektor felzárkózása 3-5 százalékponttal növelné a GDP-t (ProfitLine)
Ha a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor termelékenysége elérné a régió átlagát és közelítene a nagyvállalatokéhoz, akkor a jegybank becslése szerint ez 3-5 százalékkal növelné a magyar bruttó hazai terméket (GDP) - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója egy konferencián hétfőn Budapesten.
máj. 30
6:06
Egy újabb hazai sikertörténet, ami még javában zajlik (Portfolio)
A hazai tőzsdén az idei legjobb teljesítményt egy nagy múltú részvénytársaság érte el, amely egyre inkább exportorientált, jó készpénztermelő képességgel bír és jó osztalékfizető is egyben. Ezt értékelik a befektetők, hiszen...
máj. 30
6:07
Szembesülve, szemlesütve (Grill Receptek)
Szántó T. Gábor időtlen sztorijaival nemcsak meglep, de önvizsgálatra is késztet.
máj. 30
6:09
Pannon Blue: remeklés kvartettben (Grill Receptek)
Csipkefinom, lassú balladák és bartóki ihletésű tételek teszik még változatosabbá ezt a remekül sikerült felvételt.
máj. 30
6:11
Sting ismét Budapesten (Grill Receptek)
A brit világsztár október 13-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
máj. 30
6:12
Változtatás az orvosoknál: már egymilliós fizetést szeretnének (Infostart)
Értékeli az üres praxisok betöltésére szánt megnövekedett források lehetőségét az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (FAKOOSZ) elnöke, de szerinte ez nem elég.
máj. 30
6:12
Civil bélyeg (Kripto Akadémia)
A kormányzat nem titkolja, elhatározott szándéka, hogy eltakarítsa az útból azokat a civil szervezeteket, amelyek zavarják a köreit.
máj. 30
6:12
Európáért küzdene Angela Merkel (USAracing)
Védekezésre kényszerült Angela Merkel, miután egy hétvégi beszédében kijelentette: Európa már nem támaszkodhat teljes mértékben a partnereire, köztük a Donald Trump vezette Egyesült Államokra és Nagy-Britanniára. A német kancellár közölte, ezért „nekünk, európaiaknak tényleg saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat”, és ugyan meg kell őrizni a baráts
máj. 30
6:13
Eddig ismeretlen Czóbel (Grill Receptek)
A kép a festő korai korszakában készült.
máj. 30
6:14
Hosszú oldal - Seregély a befőttesüvegben (Kripto Akadémia)
Májusban, ha nem látja senki, a falu végén felállok a biciklin, és úgy hajtom bele magam a lét bodza- meg akácillatú könnyűségébe, mintha újra gyerek lennék.
máj. 30
6:15
Mindenkinek sürgős lett: verik az Iszlám Államot (Privátbankár)
Iraki részről folyamatos a harc a dzsihádisták ellen, de most hirtelen az orosz támogatású szír kormányerőknek is eszébe jutott, hogy most már az Iszlám Állam ellen kéne harcolni, és két helyen nagy erőkkel neki is kezdtek. Az amerikai védelmi miniszter szerint pedig élő dzsihádista ki nem juthat, hogy aztán máshol robbantson.
máj. 30
6:15
Anna Nyertebko és Yusif Eyvazov albuma (Grill Receptek)
Mások mellett Puccini, Verdi, Rachmaninov műveit idézi a két operaénekes lemeze.
máj. 30
6:17
Három a magyar igazság (Grill Receptek)
Az kispestieken, a Vasason és a Pakson kívül a többi csapat csalódást okozott szurkolóinak.
máj. 30
6:19
Címvédés vagy újoncsiker? (Grill Receptek)
A papírforma szerint a finálé esélyese a pennsylvaniai alakulat.
máj. 30
6:21
Remek teszt a Budapest-bajnokság (Grill Receptek)
Vannak még szabad helyek a vb-csapatban.
máj. 30
6:23
Lukács György örökösei (Grill Receptek)
A fővárosi közgyűlés januárban fogadta el hogy eltávolítsák Varga Imre, Kossuth díjas szobrászművész Lukács György világhírű magyar filozófust ábrázoló szobrát.
máj. 30
6:24
Széttépte gondozóját a tigris (HírTV)
A támadás Cambridge közelében történt, egy olyan vadasparkban, ahol maláj és bengáli tigriseket tartanak.
máj. 30
6:30
Felfüggeszthetik a magyar EP-képviselő mentelmi jogát (Infostart)
Csütörtökön dönthet az Európai Parlament Kovács Béla, a Jobbik uniós képviselője mentelmi jogának felfüggesztéséről, amelyet hétfői ülésén indítványozott a közösség jogi bizottsága – számolt be a Magyar Idők. Amennyiben megszavazzák az előterjesztést, a jobbikos politikust költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás miatt a Központi Nyomozó Főügy
máj. 30
6:30
Nincs 40 év szolgálati idő. Jogosult lehet nők kedvezményes nyugdíjára? (Adózóna)
A feltett kérdés talán provokatívnak tűnik, hiszen még a nyugdíjbiztosítással érdemben nem foglalkozók is tudják, hogy a nők kedvezményes nyugdíjazásához szükséges jogosultsági idő szabályai lényegesen szigorúbbak, mint a szolgálati idő szabályai. Másként fogalmazva minden jogosultsági időként elismert időtartam szolgálati idő, de nem minden szolgálati idő minősül jogosultsági időnek. Gondoljunk…
máj. 30
6:30
MSZP: Gyurcsánynál a megoldás, ne legyen rajta a közös listán (ATV)
Gőgös szerint Gyurcsány Ferenc az, aki fel tudja oldani a belőle eredő konfliktust azzal, ha nem lesz rajta a közös listán – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mészáros Antóniának Gőgös Zoltán.
máj. 30
6:30
Észak-Korea megerősítette a hétfői rakétateszt hírét (444.hu)
"Precíziós irányítórendszerű rakétát teszteltek" - állítják. Ennél aggasztóbb, hogy a jelek szerint szilárd üzemanyagú rakétákat tesztelnek, nagy sikerrel.
máj. 30
6:36
Pénzükhöz jutnak a Palóc Nagyker dolgozói (Menedzsment Fórum)
A következő egy-két hétben bejelenthetik a csoportos létszámleépítést a felszámolás alatt álló Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél, és várhatóan június közepétől kifizethetik a dolgozókat az Állami Bérgarancia Alapból - írta keddi lapszámában a Világgazdaság egy helyi szakszervezeti vezetőre hivatkozva.
máj. 30
6:36
A BNV mérlege (Grill Receptek)
Népszava, 1967. május 30.
máj. 30
6:36
"A jenkiket még inkább félelem tölti el" - Üzent Észak-Korea (ATV)
Észak-Korea kedden megerősítette a hírt, miszerint hétfőn hajnalban rakétakísérletet hajtott végre.
máj. 30
6:36
Százezrével menekítik a bangladesieket a ciklon elől (444.hu)
Az ország mélyen fekvő délkeleti partjairól kedd hajnalra már 300 ezer embert telepítettek ki.
máj. 30
6:38
Tizenharmadik (Grill Receptek)
Kétségtelen, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer az egyik előidézője az elviselhetetlen és igazságtalan szegénységnek.
máj. 30
6:39
Olyan forró nyári időnk lesz ma, hogy olvadni fog az aszfalt (Blikk)
Ma, május utolsó előtti napján már tényleg a nyár küszöbén állunk!
máj. 30
6:39
Keddi focimeccsek és televíziós közvetítések (Sport365)
Két meccset közvetít a televízió.
máj. 30
6:40
Féligazságok (Grill Receptek)
Dr. Farkas András azt állítja, hogy az idei év, csakúgy, mint az előző hat a magyar nyugdíjasok "aranykora" lehet.
máj. 30
6:41
Fergeteges buli lesz: Siófokra költözik Ibiza (Blikk)
Ha hétvége, akkor Siófok, s az idei nyári hétvégék legforróbbikát július 22-én élvezhetjük a PLÁZSon, mikor is ide költözik Ibiza. Ekkor pörgeti meg a vendégeket a ONEDAY Electronic Fest, az első 24 órás Day and Night Party, melynek sztárvendége Luciano lesz.
máj. 30
6:41
Megvan a Barcelona új vezetőedzője! (Sport365)
Ernesto Valverdét nevezték ki a Barcelona labdarúgócsapatának élére. Az Athletic Bilbaótól érkező szakember kettő plusz egy évre írt alá.
máj. 30
6:42
A nép nem hülye (Grill Receptek)
Gyarmati István (május 22.) írásában úgy gondolja, hogy a populizmus megszívlelendő dolog...
máj. 30
6:42
Olvadozik a jég Moszkva körül (USAracing)
Határozott kézfogással üdvözölte Emmanuel Macron francia elnök orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint a versailles-i kastélyban, majd pedig a nemzetközi konfliktusokban való együttműködési lehetőségekről tárgyaltak.
máj. 30
6:42
Kutyaszorítóban Tarlósék? (HírTV)
Ráfizethet Budapest a metrófelújításra.
máj. 30
6:48
Elkészült az első e-fa (Infostart)
Felavatták Európa első e-fáját a közép-franciaországi Nevers-ben: a város szívében található, napenergiával működő "fánál" mobiltelefont lehet feltölteni, vezeték nélküli interneten böngészni vagy egyszerűen csak az árnyékba húzódni a nap elől.
máj. 30
6:48
A csehek fele sajnálja Csehszlovákia kettéválását (ProfitLine)
Negatívan értékeli Csehszlovákia 25 évvel ezelőtti kettéválását a csehek fele - derült ki a prágai Median közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét hétfőn ismertette a közszolgálati Cseh Rádió.

Keresés