A francia elnök még csak vasmarokkal szorongatta hosszú másodperceken át meglepett amerikai kollégája kezét. A német kancellár és külügymninisztere pedig keményen beszólt Donald Trumpnak ezen a hétvégén.
A tervek szerint Becskeházi Attila is államtitkár lesz a paksi kapacitás pótlásért felelős minisztériumban Aszódi Attila mellett, válaszolt a Világgazdaságnak Süli János, a tárca minisztere a beruházásról az MKIK magyar-orosz tagozata által rendezett konferencián.
A politika világa rendszeresen merít a vállalkozások bevált marketing megoldásaiból. De van egy valami amiben a politikusok biztosan jobbak a vállalkozásoknál: ez pedig a kampányolás.
Izgalmasan indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a kispapírok piacán kiemelkedő forgalom mellett kilőtt a Konzum- és Graphisoft-részvények árfolyama. Fontos dátum a mai, ma lehet utoljára osztalékért Rába- és Richter-részvényeket...
Vita kezdődött a köztéri cigarettaautomaták megszüntetéséről Ausztriában, a politikusok eddig visszafogottan nyilatkoztak a témáról – közölte a Der Standard című osztrák lap szerdai számában.
– Csak egy próbát kellett kihagynom a vizsgálatok miatt – mesélte Benkő László (73), aki május 31-én este debütál a Gold Stars supergroup „ünnepelt” tagjaként az új Fészek Klubban.
Izgalmasan indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a kispapírok piacán kiemelkedő forgalom mellett kilőtt a Konzum- és Graphisoft-részvények árfolyama. Fontos dátum a mai, ma lehet utoljára osztalékért Rába- és Richter-részvényeket...
Finoman szólva is furcsának tűnnek a vizes vb-t szervező cég tavalyi számai a beszámolójukban. Olyat sikerült összehozniuk, amit a céges tevékenységek igazán ritkán produkálnak.
Manchester – A KPMG könyvvizsgáló cég tanulmánya szerint a "vállalati értékét" tekintve a Manchester United a legértékesebb európai labdarúgóklub, megelőzve a Real Madridot és a Barcelonát.
Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére.
Két és fél éves korától voltak súlyproblémái Glózik Katalinnak (35). Az egész létező skálát bejárta: az 50 kiló plusztól az anorexiáig. Iskolásként kézilabdázott, majd versenyszerűen futott rövidtávot.
A hagyományos európai értékrendben az intézmények megerősítésére van szükség, nem pedig az egyszemélyi, erőskezű vezető víziójára – hangsúlyozta Urbán László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő arról is beszélt, hogy miért lehet fontos a gazdaság és a politikai szféra szétválasztása.
A nyugdíjas szövetkezetek bevezetése egy új társadalmi modell elfogadását eredményezné, amelyben a nyugdíjasok számára megélhetési kényszerré válna a munkavállalás - mondta a Klub Rádió Reggeli Gyors című adásában a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére - írta az MTI.
Bírósági döntés alapján Ukrajna lefoglalta a nagy részben a Gazprom orosz állami gázóriás cég tulajdonában lévő Gaztranzit vállalat ukrajnai részvényeit - hozták nyilvánosságra szerdán ukrán hírportálok a Gazprom bejelentésére...
Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére.
Eltöröltetett Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden több olyan, Törökország elleni szankciót, amelyeket Moszkva azt követően vezetett be, hogy a török légierő 2015 végén a szíriai határ közelében lelőtt egy orosz bombázót.
Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére. Az Alkotmánybíróság az MTI-hez szerdán küldött...
Országos kampány indul a nyúlhúsfogyasztás belföldi népszerűsítésére - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára egy szakmai konferencián, szerdán Kaposváron.