2017 márciusában az előző év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva – főként a húsvéthatás miatt – 5,6 százalékkal nőtt, jelentette a KSH.
Míg egyesek keze alatt roskadoznak a virágcsokrok, addig mások szinte üres kézzel fognak holnap ballagni. A nagy nap egyáltalán nem olcsó mulatság, sok diák majd limuzinnal hagyja el az iskolát, míg mások a virágok helyett inkább azt...
A multikulturalizmus megbukott – mondta ki 2010-ben Angela Merkel, ugyanakkor jól ismert az a jelenet is, amikor a német kancellár egy rendezvényen rosszallóan csavarja ki párttársa kezéből a német trikolórt, és viteti azt ki a stábbal a színpadról.
Niki Lauda úgy véli, egyértelműen a Ferrarié a legjobb autó jelenleg, ám Lewis Hamilton szerint ez nem Sebastian Vettel tavalyi gumitesztjeinek köszönhető.
Kulka János egy évvel ezelőtt kapott stroke-ot, a hírek szerint mostanra szinte teljesen felgyógyult. Nemrégiben azonban történhetett vele valami, Medveczky Ilona pedig rettentően aggódik emiatt
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban írt Magyarországról csütörtöki számában, míg a Washington Post című amerikai napilap egy véleményírása a nyugati demokratikus értékektől való távolodás okán foglalkozott Magyarországgal
Zseniális emberkísérlet az RTL Klub új, a héten indult valóságshow-ja, a Házasság első látásra. Azért nem lehet nagyon szájat húzni, hogy jaj, reality, már megint valami undorít műsor, mert az adásokban tökéletesen leképezik azokat a történéseket, amelyek gyakorlatilag bármelyik átlagos magyar pár életében megeshetnek. Persze, nem tudhatjuk, mi les
A Tárki felmérése szerint ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, a pártpreferenciákat nem befolyásolták, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége, a kormánypártok vezető pozíciója szilárd.
Teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített csütörtökön a Vatikán és Mianmar, miután Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Aung Szan Szú Kji mianmari külügyminisztert, a miniszterelnöki feladatokat ellátó állami tanácsadót.
A kormány 2017. május 3-án az iparág által korábban is elutasított, a piac egészére nézve károsnak minősített reklámadó mértékének emelését jelentette be. A Magyar Reklámszövetséghez csatlakozva az IAB Hungary is határozottan elutasítja az adóemelést. A reklámadó fenntartását, mértékének közel másfélszerezését nem csupán károsnak, hanem a hazai méd
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban írt Magyarországról csütörtöki számában, míg a Washington Post című amerikai napilap egy véleményírása a nyugati demokratikus értékektől való távolodás okán foglalkozott Magyarországgal.
Az Európai Turisztikai Érdekegyeztető Szövetség is csatlakozott a HOTREC felhívásához, hogy az alacsony áfakulcsokat hosszú távon alkalmazzák a turisztikai szolgáltatások esetében.
Az Európai Turisztikai Érdekegyeztető Szövetség is csatlakozott a HOTREC felhívásához, hogy az alacsony áfakulcsokat hosszú távon alkalmazzák a turisztikai szolgáltatások esetében.
Az Otthonteremtési programnak is köszönhetően a 2016-os lakáspiaci fordulatot követően 2017 első negyedévében is jól teljesített a szektor. Januártól márciusig 89 százalékkal emelkedett a kiadott építési engedélyek száma éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb statisztikája szerint - kommentálta a csütörtökön megjelent
A görög legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet után Görögországba szökött nyolc török katona közül az utolsó kettőnek is a kiadatását, amelyet Ankara már nem először kért.
A nézők kedden még a vakon köttetett esküvőbe nyerhettek bepillantást, amikor is Rita és Zoli örök hűséget fogadtak egymásnak a Házasság első látásra című műsorban. Lehet, hogy náluk mégsem tart örökké a boldogító igen?
A hisztamin nevű anyag a szervezetben a legnagyobb mennyiségben az úgynevezett hízósejtekben és a bazofil sejtekben termelődő és raktározódó vegyület. Ha a tároló sejtekből felszabadul az immunrendszer védelmi részeként, a gyulladás kialakításában van fontos szerepe.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök keddi telefonos egyeztetése során megállapodott a két külügyminiszter közötti együttműködés intenzívebbé tételéről a szíriai tűzszünet megerősítése és a terrorizmus elleni harc érdekében.
A Star Wars ikonikus karaktereinek öltöztettek két Mercedes CLA-t. A különleges összeállítások viszont meg is rendelhetőek, Kecskemétről érkeznek, de nálunk sajnos nem lesz elérhető.
Csütörtök délelőtt kamerák gyűltek össze a királyi lakhely, a londoni Buckingham Palota előtt. Elterjedt a rémhír, hogy az éjszaka elhunyt a királynő férje: Fülöp edinburghi herceg. A The Sun című bulvárlap siettében lejelentette az álhírt, amit azután átvett több francia újság. Pedig más sem történt, minthogy a királyi udvar összehívta a tudósítók