„Nem tudom, mi lesz rosszabb nekünk: ha nyerünk vagy ha veszítünk?” – kérdezi a Brazilok című filmben a roma focicsapat kis „Ronádója”, érzékeltetve, hogy milyen „többségi” ellenszéllel kell szembenézniük, ha nyerni akarnak a falusi bajnokságon. Maga a film egyértelműen tarol a hazai nézőközönség körében: M. Kiss Csaba vígjátékát április 27. és máj
Pintér Sándornak kellene lépnie, de az orosz ügyek ismeretében különös jelentősége van annak, hogy Orbán Viktor eddig nem esett át a „C típusú” átvilágításon. Mindenképpen indokolt, hogy ez megtörténjen, ezt kezdeményezni kell – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bárándy Gergely.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki en, a XIII. kerületben a telefonja megszerzése érdekében bántalmazott egy kutyáját sétáltató nőt.
A falakon körös-körül stílusosan keverednek a középkor és a reneszánsz díszítőelemei, az Árpád-ház címerei, aranyozott szentek, angyalok. A román csarnokot a historizmus szellemében, a XX. század elején tervezték és festették, amivel jelképesen pótolni igyekeztek az elpusztult középkori örökségünket. Megnéztük, hogyan restaurálják a Szépművészeti M
Tüdőrákos betegek tüdőlebenyének eltávolítását célzó új műtéti eljárást vezettek be a Szegedi Tudományegyetem sebészetén. Furák József egyetemi docens elmondta: az új módszerrel kevesebb ápolást igényelnek a betegek a beavatkozás után, gyorsabb a felépülésük és korábban megkezdődhet a rehabilitációjuk.
Rajtaütött a rendőrség egy iszlamista csoport tagjainak búvóhelyén Banglades nyugati részén vasárnap, a támadás alatt a szélsőségesek két fegyverese meghalt - közölték a hatóságok.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisz
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki Budapesten, a XIII. kerületben a telefonja megszerzése érdekében bántalmazott egy kutyáját sétáltató nőt
A Heti Napló Sváby Andrással munkatársai a budapesti vizes világbajnokság gigantikus költségeinek nyomába eredtek. De az adásban szó lesz még az ügynökkérdésről, az útépítések lassúságáról és Magyarország legdrágább és legolcsóbb eladó ingatlanáról. ATV, vasárnap, 19.00.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során mintegy 47,5 millió választópolgár dönthet arról, hogy az Európa-barát, centrista Emmanuel Macron (az utolsó felmérések az ő diadalát vetítik előre) vagy pedig a hazáját az Európai Unióból kivezetni szándékozó Marine Le Pen töltheti be az államfői tisz
Rajtaütött a rendőrség egy iszlamista csoport tagjainak búvóhelyén Banglades nyugati részén vasárnap, a támadás alatt a szélsőségesek két fegyverese meghalt - közölték a hatóságok
Fogolycsere keretében engedett szabadon a Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet 82 lányt a három évvel korábban elraboltak közül - közölte a nigériai kormány
Azért napsütésre is van kilátás. Kezdetben országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután nyugaton és északon szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap
Az ukrán fél tájékoztatása szerint informatikai probléma miatt egyelőre szünetel a határátléptetés a beregsurányi közúti átkelőhely ukrán oldalán, Luzsankánál (Asztély)
Nyaktörő akciók, autós üldözések, fegyverropogás, megkönnyebbülten föllélegző zsaruk és lógó orrú gazfickók – több mint húsz esztendeje ez tölti ki az ötvenéves Erdogan Atalay életét.
Az Amerikai Rák Társaság egyik jelentésében megtalálható a leginkább rákkeltő anyagok listája is. A toplistán megtalálható az LCD-tévék egyik alkotóeleme, az indium-foszfid, de a többműszakos munka is helyet kapott.