Elismerte a Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) a Schleswig-Holstein tartományban tartott vasárnapi helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett vereségét Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt
Kanári-szigetek – Három és fél évre börtönbe kell vonulnia, emellett meg kell térítenie a leégett terület újraerdősítésének költségét egy német férfinak, aki halálos áldozatot is követelő erdőtüzet okozott tavaly a Kanári-szigeteken azzal, hogy a szabadban végezte a dolgát, majd meggyújtotta az elhasznált toalettpapírt.
Átlépte az 1,10-es kerek szintet a vasárnap esti elektronikus kereskedésben az euró a dollárral szemben és így féléves csúcsra ugrott Emmanuel Macron francia elnökválasztási győzelmének hírére. A két héttel ezelőtti első forduló...
"Ma minden a hölgyekről szól. Isten éltesse az édesanyákat és köszönjük a győri lányoknak, hogy bearanyozták számunkra ezt a napot" - olvasható a miniszterelnök közösségi oldalán.
Ismét csalással és övön aluli ütésekkel vádolták egymást vasárnap a hárompárti cseh kormánykoalíció vezetői és szokatlanul éles, esetenként vulgáris jelzőkkel illették partnereiket
Előfordul, hogy a fél év alatti csecsemő szinte folyamatosan szörtyögő hangot ad ki, évszaktól és attól függetlenül, hogy van-e a környezetében hurutos beteg. Ilyenkor érdemes reflux irányába vizsgálódni, gyakran a gyomorból a nyelőcső irányába visszajutó táplálék okozza a problémát.
Mindhárom éremmeccsen érdekelt magyar kötöttfogású győzni tudott az újvidéki birkózó Európa-bajnokság zárónapján, így Korpási Bálint (71 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) aranyérmet, Lőrincz Tamás (75 kg) pedig bronzérmet nyert
Az Ipsos felmérése szerint a Macronra szavazók 43 százaléka csak azért voksolt rá, hogy ne Le Pen legyen az elnök. Innen kéne most sikeres politikai pártot építenie.
A francia belügyminisztérium által vasárnap késő este közölt első részeredmény szerint 9,8 millió szavazat összeszámlása után Emmanuel Macron a voksok 61,7 százalékát kapta az elnökválasztás második fordulójában.
Boldog vagyok, hogy a franciák az európai jövőt választották - közölte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Twitter-üzenetében vasárnap este arra reagálva, hogy az exit poll felmérések szerint Emmanuel Macron nyerte meg a francia elnökválasztás második fordulóját
Bár Törökország rendkívül korán csatlakozott az Európa Tanácshoz, ha népszavazást tart a halálbüntetésről, kikerülhet a nemzetközi szervezetből - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap
A Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 31-30-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopje csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi döntőjében
"Győzött Franciaországban a határozott Európa párti magatartás" - fiogalmazott Alexander Van der Bellen osztrák államfő által vasárnap kiadott közleményben
Romániában mind a jobboldali elnök, mind a baloldali kormányfő üdvözölte Emmanuel Macron választási győzelmét, amelyet jó hírnek tartanak Európa jövője szempontjából
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak
Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel szemben az exit poll felmérések, illetve az első részeredmények szerint.