A Range Rover Evoque váratlan sikere tökéletes alapot szolgáltatott a Land Rover számára a továbbfejlődéshez, így nem csoda, hogy hat esztendő és 600.000 eladott példány után éppen ennek állít emléket a márka a Landmark Special Edition névre hallgató különkiadással.
Több száz milliárd forint értékű fejlesztés zajlik a digitális infrastruktúra terén - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kedden Siófokon.
Az autózás, a motorsportok rajongóinak már sok esetben kellett könnyeket hullajtaniuk valamiféle változtatás miatt, ami kiölt egy-egy kedvelt részletet, hangulatfoszlányt a benzingőzös mámorból. Valahogy így értékelik sokan a turbómotorok térhódítását is, azonban a Porsche nem hagyja veszni a remek szívó erőforrásokat: a 718-as modellsorozat továbbra is kapható lesz szívómotorral.
Hamarosan itt a nyár, így a virágos és zöldséges kertekben a gyomok is javában fejlődnek, amelyektől valahogyan meg kell szabadulni. Ha nem szeretnénk naponta kapát ragadni, próbáljuk ki a következő környezetbarát módszereket.
A Magyar Reklámszövetség a Média Hungary-n ismertette a 2016-os tejes reklámköltési adatokat a televíziós számokkal kiegészítve. A tévés szegmens az internet mögött a második legnagyobb. A legtöbb pénzt az adatok szerint az állam költi a tévékben.
Látogassunk ki hét végén a 3 napos ingyenes rendezvényre a i Lurdy Házba, ahol mintegy 100 ezer fővárosi, agglomerációs és vidéki ingatlanról kaphatunk első kézből információkat.
Újraválasztották Lovász Lászlót a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének a szervezet 188. közgyűlésén - hangzott el a tisztújítást követő sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Az MTA főtitkára és főtitkárhelyettese ismét...
A megfelelő vérkeringés létfontosságú az egészséges élethez. Ha furcsa lüktetést, feszítő fájdalmat érzel a végtagjaiban, akkor minden bizonnyal vérkeringési problémáid vannak.
Átlépte az egymilliót az eddig visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek száma - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján
Emanuel Macron, újonnan megválasztott francia elnök egy Facebook-ra feltöltött videóban kritizálja Donald Trump klímavédelmi elképzeléseit, ezzel együtt pedig nyílt felszólítást intéz az amerikai kutatókhoz, hogy ha innovatív közegben szeretnének a bolygó jövőjéért tevékenykedni, akkor jöjjenek Franciaországba.
Az autózás, a motorsportok rajongóinak már sok esetben kellett könnyeket hullajtaniuk valamiféle változtatás miatt, ami kiölt egy-egy kedvelt részletet, hangulatfoszlányt a benzingőzös mámorból. Valahogy így értékelik sokan a turbómotorok térhódítását is, azonban a Porsche nem hagyja veszni a remek szívó erőforrásokat: a 718-as modellsorozat továbbra is kapható lesz szívómotorral.
Az 1848 júniusa és 1849 májusa közötti erdélyi és délvidéki magyar népirtások történetére már kevesen emlékeznek. Pedig népszámlálási statisztikák, romba dőlt templomok jelzik a magyarok hiányát. A zalatnai katolikus templomban bokáig ért a vér, a felgyújtott falakon a mai napig látszik a koromréteg: a sötét és irtózatos múlt. Dél-Erdély sohasem he
Leonardo Jardim, az AS Monaco edzője azt mondja, hogy bár a Juventus kétségtelenül sokkal kedvezőbb helyzetben van a BL-elődöntő visszavágója előtt, csapata még álmodik a cardiffi fináléról.
Még hét napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2017/2018-as őszi tanévben juthat pénzhez.
Szerinte ki kell állni Brüsszel mellett, így több beleszólásuk lesz a közös ügyekbe. Közben a bukaresti képviselőház megszavazta a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést.
Várja a Fidesz Vona Gábor Jobbik-elnök megszólalását és pártja álláspontjának tisztázását Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő ügyében, aki veréssel fenyegette meg a parlament hétfői plenáris ülésén Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát - közölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján
Az orosz fegyveres erők képesek visszaverni minden agressziót, ám a terrorizmus és más fenyegetések elleni harchoz nemzetközi összefogásra van szükség,
A korábbi évek egyik legkönnyebb vizsgája volt az idei matematika írásbeli érettségi - mondta az InfoRádiónak a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója. Veres Pál kifejtette: egy átlagos tudású és felkészültségű diák is simán megoldotta a feladatok jó részét, igaz, nagyon kellett figyelni a szöveges tartalmakra.
A nyári budapesti vizes világbajnokság költségei áprilisban 93 milliárd forintnál tartottak, a most bejelentett számok alapján azonban 140 milliárd is lehet a végösszeg.
Kósa Lajos mai sajtótájékoztatóján arra a kérdésre is válaszolt, hogy vajon Orbán Viktor brüsszeli útjával függ-e össze, hogy hirtelen eltűntek az „Állítsuk meg Brüsszelt!” plakátok.
Három kontinensen alkalmaznak a klubok magyar labdarúgókat, akik közül a válogatott keretéhez tartozók és a nagy bajnokságokban futballozók szereplését, a velük kapcsolatos híreket kíséri nagyobb figyelem. Mindkét okból esik erősebb reflektorfény a Bundesliga magyarjaira, hiszen ők stabil tagjai a nemzeti csapatnak, és a német bajnokság a világ leg
A miniszterelnök tanácsadója beperelte a Jobbikot a „Ti dolgoztok – Ők lopnak” plakátkampány miatt. Az általunk megkérdezett jogász szerint a „legkisebb ellenállás” felé ment, amikor nem a felirat valóságtartalmát peresítette, hanem a képmásával való visszaélést.
Az oroszok azzal támadják Macront, Franciaország új elnökét, hogy egy "meleg pszichopata." A pszichés állapotáról semmit nem tudni, de szexualitása már több külföldi portál és lap témája volt.