Hasonló kérdések merülnek fel Izraelben a sajtó működésével kapcsolatban, mint a világon mindenhol, és az izraeli médiában megértik a magyar kormány biztonságpolitikai megfontolásait – hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő háromnapos izraeli látogatása végén, kedden az MTI-nek nyilatkozva
Harmadik alkalommal rendezik meg a Székely fesztivált május 12–14. között a budai Millenárison – jelentette be hétfőn Varga Mihály a gasztrokulturális majálist beharangozó sajtótájékoztatón
Magyarországi színházak, színházi társulatok vagy színházi előadásokat befogadó intézmények kaphatják meg a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) frissen alapított Színházat vegyenek! színházmarketing díját, amelyet a Pécsi Országos Színházi Fesztivál (POSZT) nyitónapján június 8-án, a III. Színházat vegyenek! színházmarketing konferencián adnak át Pécsen
Több, a megfázás és az influenza tüneteit enyhítő gyógyszer szabadpolcos forgalmazását tiltotta be az Országos Gyógyszerészeti Intézet. Jövőre ezeket csak patikában, gyógyszerészi tanácsra lehet megvenni. Részletek a videóban.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon kedden, az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött
Erről az Európai Néppárt volt alelnöke nyilatkozott a Hír TV-nek egy budapesti konferencián. Az esemény résztvevői szerint egyre több a kihívás az unió számára.
Hétfő este rendeztük meg második alkalommal a Blikk-esték nevű rendezvényünket, amelyen ezúttal arról a kérdésről beszélgettünk vendégeinkkel és a közönséggel, hogy a korábbi generációkhoz képest mekkora esélyük van a mai fiataloknak a sikerre. Az esemény iránt hatalmas volt az érdeklődés, a közönség részéről is számos kérdés érkezett azzal kapcso
Az ír turizmus emblematikus szereplői, a pubok tulajdonosai emelték ma fel a hangjukat a Brexit miatt: aggódnak a font gyengülése láttán, ugyanis távol tartja a szigetország számára fontos brit turisták egy részét. Az ír kocsmatulajdonosok...
Ma reggel publikálta első negyedéves eredményét a Richter, amely messze meghaladta a várakozásokat és 70 százalékkal múlta felül a tavalyi első negyedéves eredményt.
Azt tudjuk, hogy egy smink nagyon sokat dob a megjelenésen, sokszor mégis azt gondolhatjuk a sztárok kifogástalan megjelenéséből, hogy ők tökéletesek. Pedig ők is pont ugyanúgy néznek ki smink nélkül, mint mindenki más. Nem tökéletesek.
Hazánkban a hibrid hajtás mellett tették le a voksukat a Lexus-vásárlók, az eladott autók 95 százaléka ilyen, számuk az első negyedévben megduplázódott a tavalyihoz képest. Még az idén új prémium-színvonalú márkaképviseletet nyitnak Szegeden és Debrecenben.
Magyarország fenntartja a jogát, hogy felemelje szavát a rossz döntéshozatal ellen, de nem az unió megszüntetése, hanem megreformálása a célja - mondta Hoppál Péter kedd este a nemzeti konzultáción feltett kérdések témájában szervezett országjárás paksi állomásán.
A LogMeIn informatikai vállalat 187,5 millió dollár árbevételt ért el a március végéig tartó első negyedévben, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbi 79,7 millió dollárnak, ugyanakkor a cég vesztesége is többszörösére emelkedett.
Magyarország fenntartja a jogát, hogy felemelje szavát a rossz döntéshozatal ellen, de nem az unió megszüntetése, hanem megreformálása a célja - mondta Hoppál Péter kedd este a nemzeti konzultáción feltett kérdések témájában szervezett országjárás paksi állomásán
Betegállományban vagyok, pszichiáterhez kellett fordulnom, mert tavaly elveszítettem a férjem (munkahelyi balesetben hunyt el) amin a mai napig nem tettem túl magam. Az orvosi véleményben az áll, hogy jelen állapotban nem vagyok alkalmas a munkavégzésre. Ebben az esetben, ha a héten a munkáltatómnak beadom a közös megegyezéssel történő felmondást május 31-el, felajánlom, hogy átadom a munkám…
Érdeklődni szeretnék, hogyha tűz esetén a katasztrófavédelem elrendeli a munkahely azonnali kiürítését és ez a munkaidő lejárta előtt történik (tehát fent marad még 4 óra a munkaidőből) akkor ebben az esetben a fent maradt 4 óra kötelező ledolgozását elrendelheti-e a munkahely? Vagy esetlegesen kötelezheti-e a munkavállalót fél nap szabadság kiírására?
Vegyes a kép az amerikai tőzsdéken a keddi kereskedésben, és kis elmozdulást mutatnak a vezető indexek, a befektetők piacmozgató hírekre várnak. Szenzációsak a technológiai papírok 2017.05.09 21:37Továbbra is újabb és újabb csúcsokat...
Hogyan védekeznek a soksejtű lények – így az ember – a rákos megbetegedések kialakulása ellen? Ezt tanulmányozza két magyar kutatócsoport. A megoldás szerintük a sejtek hierarchikus szervezése és a lehető legkevesebb sejtosztódás biztosítása. A bajok akkor kezdődnek, amikor mégis hiba csúszik az osztódás folyamatába. „Elképzelhető, hogy egyszer a j
Az Iszlám Állam (IÁ) mintegy száz harcosával végzett az iraki légierő az elmúlt hetek hadműveletei során az iraki-szíriai határ közelében - közölte kedden a Shafaq News iraki hírportál az iraki hadsereg által kedden közzétett jelentésre hivatkozva.
A megfelelően hőszigetelt családi házakat átlagosan 15 százalékkal drágábban lehet értékesíteni, mint a szigetelés nélkülieket. Egy 100 négyzetméteres házért így akár 3 millió forinttal is többet kaphatunk. Ráadásul amíg benne lakunk, a rezsin is spórolunk – a Knauf Insulation és az Otthontérkép.hu összegyűjtötte az okokat, amikért mindenképp megér
A Népszava információi szerint lefokozták Szabó Lászlót, aki múlt hét csütörtökön a 444.hu állaítása szerint megrángatta kollégájukat, Halász Júliát, majd a telefonját is elkobozta.
Hosszú Katinka hétfő reggel indult Miamiba, az elkövetkezendő három és fél hétben ugyanis ott fog készülni a i úszó-világbajnokságra. Most azt is megmutatta, milyen környezetben fog kint élni.