2017. május 15. hétfő

máj. 15
20:30
Feljelentés a diákok pénzét elsikkasztó tanár ellen (Infostart)
Hárommillió forintról lehet szó.
máj. 15
20:30
Ezer túszt szabadítottak ki egy mecsetből a Közép-afrikai Köztársaságban (ATV)
Harmadik napja tartottak hétfőn a heves összetűzések a Közép-afrikai Köztársaság délkeleti részében. Hétfőn mintegy ezer civilt sikerült kiszabadítani, akik a harcok elől menekültek a hét végén egy mecsetbe és fegyveresek túszként tartották őket fogva - közölték ENSZ-illetékesek.
máj. 15
20:33
Az új NATO-tag az orosz turisták paradicsoma (Privátbankár)
Montenegró június 5-én hivatalosan tagja lesz az észak-atlanti szövetségnek, de van egy iparág, aminek árthat a tagság. Az orosz turisták elárasztották eddig a különösen tengerpartja miatt kedvelt kicsi, de szép országot: kellemes a hely nekik, hasonló a nyelv, megbecsülik őket, és még csak nem is túl drága. Kár lenne, ha elmaradnának, de ettől önm
máj. 15
20:36
Emelkedéssel zártak a nyugat-európai piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
máj. 15
20:42
Fontos eredmény, hogy az MVM 500 millióval támogatja a CÖF-öt, mert legalább nem más lopja el (444.hu)
Megkérdeztük a kormánypárti képviselőket, nem tartják-e neccesnek, hogy egy olyan szervezetet támogat az állami cég, ami állandóan mellettük kampányol.
máj. 15
20:45
Londonban mindenki erről beszél: brutálisat nőhetett a magyar gazdaság (Privátbankár)
Több elemzőház szerint is nagyon erős volt az előző negyedévhez képest a közép-európai EU-s országok gazdasági teljesítménye.
máj. 15
20:45
Szörnyű: hajpántjával akasztotta fel magát véletlenül egy 4 éves kislány (Blikk)
Anglia - A 4 éves kislány véletlenül akasztotta fel magát.
máj. 15
20:45
Buszmegállóba csapódó autó: kiderült, ki vezette a száguldó kabriót (Blikk)
Egy ember meghalt, kettő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett hétfőn, amikor két karambolozó autó egyike buszmegállóba csapódott a XIII. kerületében en. Az ütköző gépkocsik közül a Mercedest a kecskeméti maffiaper egykori vádlottja vezette.
máj. 15
20:48
Belvárosban parkolna? Egyre nehezebb dolga lesz (Menedzsment Fórum)
Több ezer parkolóhely szűnhet meg a lakásépítések miatt Budapesten a Star Park Holding Zrt. vezérigazgatója szerint.
máj. 15
20:48
Képviselő lett Havas Henrik (Alternatív Energia)
Az ATV műsorvezetője független jelöltként indult Kisorosziban.
máj. 15
20:48
Bréking: Federer elmondta, indul-e a Roland Garroson (Sport365)
Az Australian Open idei győztesének szereplése régóta kérdéses volt.
máj. 15
20:50
Kövér László büntetett az Áder-bábu miatt (Alternatív Energia)
Szabó Tímea súlyos bírságot kapott azért, amit az államfői eskütétel alatt tett.
máj. 15
20:51
Fordulat a rekorder óriásrakéta Holdkerülése ügyében (Infostart)
Az Oriont és a Space Launch System (SLS) nevű óriásrakétát arra szánják, hogy a 2020-es években embereket küldjenek egy aszteroidára, később pedig a Marsra.
máj. 15
20:51
Semmi sem tökéletes: párterápiára jár Vilmos herceg és Katalin hercegné? (Blikk)
London - Vilmos herceg és felesége, Kate Middleton párterápiára jár, azóta a bizonyos sítúra óta.
máj. 15
20:52
Diplomásokat veszített a Fidesz (Alternatív Energia)
A kormánypárt szavazótáborának összetétele jelentősen átalakult.
máj. 15
21:00
Ma már a második HÉV-szerelvény füstölt (Infostart)
Füst szivárgott egy HÉV-szerelvény egyik kocsijának zsámolyrészéből a III. kerületi Szentlélek téri megállóban.
máj. 15
21:00
Az oroszok megtiltották a krími tatároknak a megemlékezést (ATV)
Az Oroszország által önkényesen bekebelezett Krím félsziget hatóságai idén is megtiltották a gyülekezést a krími tatároknak 1944-es erőszakos kitelepítésük emléknapján, május 18-án - számolt be hétfőn a TSZN ukrán hírtelevízió.
máj. 15
21:03
Terminátor kezdhet aggódni: Hosszú Katinka megmutatta brutális hátizmát - fotó (Blikk)
Florida – A háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka (28) sosem látott fotót osztott meg a közösségi oldalán.
máj. 15
21:03
Ezek a fotók kendőzetlenül nyomják az arcunkba, hogy micsoda pazarlók vagyunk (Player)
Belegondoltál már, hogy mennyi szemetet produkálsz egy nap alatt? És egy hét alatt? Mi egy komolyabb zsák szemetet biztosan háztartásonként. Pedig lehetne másképp, lehetne tudatosabban, de úgy érezzük, valahogy az egész fogyasztói társadalom, minden egyes polcra rakott termék szembe megy ezzel a lehetőséggel.
máj. 15
21:06
LeBron Jamesék a mezekben is diktálják a tempót (Menedzsment Fórum)
Amióta engedélyezte a liga, a Cleveland Cavaliers lesz a legerősebb csapatok közül, amelyik mezszponzort talált.
máj. 15
21:06
Nem profitált a Mol az olaj árának emelkedéséből (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,49 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 34 462,02 ponton zárt hétfőn, ami újabb történelmi csúcs.
máj. 15
21:09
Erősödött a forint hétfőn (Gondola)
Erősödött hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon
máj. 15
21:11
Ma 42 migránst fogtak el a rendőrök Békés megyében (Gondola)
Hat órán belül 42 illegális migránst fogtak el a rendőrök a Békés megyei Battonyánál - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján
máj. 15
21:12
Életet mentenek a telefonos ügyelők (Infostart)
Az öngyilkosságok megelőzésére jöttek létre, de ma már sokféle problémával fordulnak az emberek az úgynevezett ügyelőkhöz, akik a hívásokat fogadják - mondta az InfoRádiónak Székely András, aki idén áprilisig a Magyar Lelki Elsősegély-szolgálatok Szövetségének elnöke volt.
máj. 15
21:12
Szerdától drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Az elmúlt hetekben szinte egymást érték az árcsökkenések a hazai benzinkutakon az üzemanyagárak tekintetében, azonban most szerdától változik a tendencia, hiszen a MOL ma bejelentette, hogy május 17-től a benzin és a gázolaj literenkénti kiskereskedelmi ára egyaránt 2-2 forinttal fog emelkedni. Ez azt jelenti, hogy május 17-től a benzin országos átlagos ára 348 forintra, a gázolajé pedig 347…
máj. 15
21:12
Hétvégi mérleg: látványos szupercellák, tornádó Debrecen mellett (I. rész) (Háziállat)
A kitolódott hideg időszak következtében az idei ún. konvektív szezon viszonylag későn indult meg Magyarországon. Sok helyen április végéig várni kellett az első égdörrenésre, május második hétvégéje azonban igazi csemegét hozott a zivatarok iránt érdeklődőknek és a szupercellákat üldöző viharvadászoknak. A légköri feltételek mostanra lettek igazán
máj. 15
21:12
Hollandiában összeomlottak a koalíciós tárgyalások (ATV)
Összeomlottak a hollandiai koalíciós tárgyalások, amelyek a március 15-i választások nyomán kezdődtek meg négy párt részvételével - jelentette be hétfőn az egyeztetéseket felügyelő Edith Schippers.
máj. 15
21:13
Megtiltották a krími tatároknak a megemlékezést (Gondola)
Az Oroszország által önkényesen bekebelezett Krím félsziget hatóságai idén is megtiltották a gyülekezést a krími tatároknak 1944-es erőszakos kitelepítésük emléknapján, május 18-án - számolt be hétfőn a TSZN ukrán hírtelevízió
máj. 15
21:18
Németország és Franciaország menetrendet készít az EU és az euroövezet továbbfejlesztésére (444.hu)
A tervet a francia parlamenti választások után, júliusban zárhatják le – jelentette be Angela Merkel és Emmanuel Macron.
máj. 15
21:21
Pánik: gombalevest főztek maguknak a gyerekek - kórház lett a vége (Blikk)
A kicsik a sziklakertben nőtt gombából "főztek" levest.
máj. 15
21:21
Borzasztó: a vonat tépte le egy 20 éves fiú karját (Blikk)
Anglia - A 20 éves férfi épp a Droitwich-ban várakozott a vonatra, amikor a baleset történt.
máj. 15
21:21
Elképesztő mennyiségű banán kerül a szemétbe (Alternatív Energia)
Az elpazarolt déligyümölcs értéke évente eléri a 80 millió fontot.
máj. 15
21:24
Ezt most elbukják Merkelék: nem kell a németeknek az elektromos autó (Menedzsment Fórum)
Angela Merkel német kancellár feladta kormánya célját, hogy 2020-ra egymillió elektromos autó közlekedjen a német utakon.
máj. 15
21:24
Féltik barátai a milliárdost: Amber Heard csak a pénzre hajt? (Blikk)
Féltik Elon Muskot barátai újdonsül barátnője miatt. Attól tartanak, Amber Heard csak a pénz miatt van együtt a milliárdossal.
máj. 15
21:24
Merkel és Macron újjáalapítaná az EU-t (Portfolio)
Németország és Franciaország közösen "menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése...
máj. 15
21:27
Marosvásárhely - Új intézményt indítana az RMDSZ (Gondola)
Új marosvásárhelyi tanintézmény létrehozásának eljárását indítja el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), miután Maros megye prefektusa kifogásolta a római katolikus gimnázium újbóli létrehozásáról szóló május eleji önkormányzati határozatokat - tudta meg az MTI a szülők és az RMDSZ képviselőitől
máj. 15
21:29
Bukni látszik az MSZP közmédia elleni bojkottja (Gondola)
Már a negyedig napon megbukott az MSZP-s bojkott logikája – reggel két szocialista politikus is válaszolt a közmédia kérdéseire a Kossuth Rádióban
máj. 15
21:30
A szakértők is csak ámulnak, mennyire kilőtt az építőipar (Infostart)
Felfutottak a lakásépítési beruházások, miközben az irodák építési piaca is növekszik - derül ki egy több cég által készített felmérésből. Gáspár János, a Buildecon munkatársa az InfoRádiónak elmondta: a magas- és mélyépítés is bővül, a sport célú beruházásokat pedig egy-egy nagy beruházás húzta fel.
máj. 15
21:30
Jobboldali miniszterelnöke lesz Franciaországnak (HírTV)
Emmanuel Macron elnök a normandiai Le Havre polgármesterét nevezte ki kormányfőnek.
máj. 15
21:31
Hollandia - Összeomlottak a koalíciós tárgyalások (Gondola)
Összeomlottak a hollandiai koalíciós tárgyalások, amelyek a március 15-i választások nyomán kezdődtek meg négy párt részvételével - jelentette be hétfőn az egyeztetéseket felügyelő Edith Schippers
máj. 15
21:33
Feladta magát a csepeli gyilkosság gyanúsítottja (Gondola)
Feladta magát az a férfi, akit a múlt heti csepeli gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak - közölte a rendőrség hétfő este a police
máj. 15
21:36
Brit bűnüldözési hatóság: Senki ne fizessen a zsarolóvírus terjesztőinek (ProfitLine)
A szervezett bűnözés ellen küzdő brit hatóság arra szólította fel hétfőn a kibertámadás célpontjává vált számítógépek üzemeltetőit, hogy semmiképpen se fizessenek a zsarolóvírus terjesztőinek.
máj. 15
21:39
Szél: Orbán fejet hajtott (HírTV)
Szerecsenmosdatásnak tartja Orbán Viktor miniszterelnök kínai útját Szél Bernadett.
máj. 15
21:42
Német-francia terv: újra megalapítanák az EU-t (Infostart)
Merkel és Macron szerint akár az Európai Unió működéséről szóló Lisszaboni Szerződés módosítása is szóba kerülhet. Harcolnának a populizmus ellen, és realistább hozzáállást szorgalmaznak a menekültek ügyében.
máj. 15
21:45
„Legalább nem lopják el a pénzt a szocialisták” (HírTV)
Sorosozással és elmúltnyolcévezéssel válaszolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Civil Összefogás Fórum félmilliárdos állami támogatását firtató kérdésre.
máj. 15
21:48
Merkel és Macron újraalapítaná az EU-t (Portfolio)
Németország és Franciaország közösen "menetrendet" (road map) készít az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be Angela Merkel kancellár hétfőn Berlinben Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott megbeszélése...
máj. 15
21:48
Amerika szerint a szíriai vezetés tömeggyilkosságot hajt végre egy börtönben, és a holttesteket krematóriumban semmisíti meg (444.hu)
A képeket bemutatva Stuart Jones, az amerikai külügyminisztérium Közel-Keletért felelős ügyvezető államtitkára azt mondta: Bassár el-Aszad kormánya Oroszország és Irán támogatásával „a gonoszság új szintjére süllyedt”.
máj. 15
21:54
Sok pénzt vittek, de nem hoztak a kereskedőházak (Alternatív Energia)
2014-ben Orbán még csak egy, 2016-ban viszont már hat helyre utazott az MNKH költségére.
máj. 15
21:54
Hoppá: brazil játékost "igazolt" a világbajnokság házigazdája (Sport365)
A Konföderációs Kupán már új hazáját erősítheti.
máj. 15
21:56
Letartóztatták az Orbántól menedékjogot kérő neonácit (Alternatív Energia)
Sopronban fogták el a német hatóság által körözött 81 éves Horst Mahlert.

Keresés