Szupersztárok látogatnak Székesfehérvárra júliusban! Két volt világcsúcstartó sprinter és a címvédő is rajthoz áll 100 méteren július 4-én a székesfehérvári Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon.
Zajlik Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtök délutáni sajtótájékoztatója, a Kormányinfó. Az eseményről élőben tudósítunk.A panelekkel és a Kádár-kockákkal kezdeni kell valamit 2017.06.01 15:40800...
Én ebben outsider vagyok - mondta a 444-nek az MTK focicsapatának kieséséről Deutsch Tamás, aki szégyennek és rettenetes produkciónak tartja az eredményt. Azt sajnálja, hogy nem keménykedett jobban a saját öccsével.
Az Európai Unió létét veszély fenyegeti, a kontinensnek pedig számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható reformokra van szükség - ezt mondta Soros György egy brüsszeli gazdasági fórumon
Az Euro NCAP a hiteles információk kedvéért rendszeresen töri az új autókat. Legutóbb két japán, egy angol (vagy inkább német) és egy cseh (vagy szintén inkább német) modellt vetettek alá részletes töréstesztjüknek, hogy megtudhassuk, mennyire érezhetjük magunkat és családunkat biztonságban az adott négykerekűben – ezúttal nem volt igazi meglepetés.
A BMW egészen pontosan 42 éve indította el az úgynevezett Art Car projektjét, amelynek keretein belül neves művészeket kérnek fel arra, hogy díszítsék ki egy-egy autójukat – ezek túlnyomórészt versenygépek szoktak lenni. Idén egy újabb gyöngyszem csatlakozott a sorozathoz, amely a kínai művész, Cao Fei munkásságát dícséri, és minden eddiginél különlegesebb, köszönhetően a modern technológia…
Úgy tízéves lehettem. Egy helyi sportversenyen – akkor, a nyolcvanas évek elején korát megelőző ötletként – bajnokokat ábrázoló kártyanaptárakat osztottak szét a résztvevő gyerekek között. Nekem Wichmann Tamás és Kamuti Jenő jutott.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó 90 - Mit, miért tesz a kormány?" címmel.
Norbi biztosan büszke lenne erre a teljesítményre: a Lotus Elise néhány hónap leforgása alatt 14 kilót fogyott, amely bizony nem is fog visszaszállni rá. Részben így állt elő a Cup 250, amely a kis tömeghez azért 246 lóerőt is társít.
Már elérhető a háztartási nagygépcsere-program pályázati oldala, amely szerint újra vásárolható hűtő- vagy fagyasztókészülék, a bolti árnál 25-45 ezer forinttal olcsóbban, az Otthon Melege Program keretében. A gépek választéka óriási, ezért tartottuk szükségesnek, hogy összeszedjük a leghasznosabb vásárlási tippeket.
Májusban közel negyven százalékkal nőtt a részvényforgalom a magyar tőzsdén az egy évvel korábbihoz képest, az elmúlt hónapban ismét a Concorde lett az első a forgalmi listán, a hazai szolgáltató visszaelőzte az elmúlt hónapokban...
A politika világa gyakran merít a vállalkozások bevált marketingmegoldásaiból. De van egyvalami, amiben a politikusok biztosan jobbak a vállalkozásoknál: ez pedig a kampányolás – állítja a kisvállalati marketingszakértő.
Soros György hadüzenetet küldött Orbán Viktornak, a magyar kormánynak és a Fidesznek, amikor egy brüsszeli gazdasági fórumon tartott beszédében „ maffiaállamnak ” nevezte Magyarországot – jelentette ki a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianéző Kft
Már megvolt a ház Vácon, ahová a brit szélsőjobbos James Dowson a családjával költözött volna. Hat hete, a ferihegyi reptéren tartóztatták fel, most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna.
Veszély fenyegeti az Európai Unió létét, a kontinensnek számos kihívással kell megküzdenie, ezért mielőbb mélyreható átalakításra van szükség – jelentette ki Soros György egy brüsszeli gazdasági fórumon csütörtökön.
A cukorbetegségre gyakran csak akkor derül fény, mikor már súlyos szövődményeket okozott, hiszen tünetei félrevezetőek lehetnek. Az alábbi teszt segít eldönteni: kell-e félned, vagy nem.
Az elmúlt tíz napban 258 civilt gyilkolt meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, miközben az iraki kormányerők egyre szorosabbra fűzik az ostromgyűrűt Moszul óvárosa körül - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Iraki Megfigyelőközpontja nevű civil szervezet.
Rendkívül rosszul érinti a FINA-t a Magyar Úszó Szövetség álláspontja: a nemzetközi szövetség elmúlt napokban en tartózkodó tagjai szerint szerencsétlen, hogy a hazai rendezésű, 17. FINA világbajnokság rajtja előtt a Magyar Úszó Szövetség elnöke a honi közvéleményt a FINA ellen hangolja.
A politika világa rendszeresen merít a vállalkozások bevált marketing megoldásaiból. De van egy valami amiben a politikusok biztosan jobbak a vállalkozásoknál: ez pedig a kampányolás.
Visszalőtt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, miután visszalőtt Soros György, miután lőtt a kormány. Lázár szerint ez a megszólalás még Soroshoz is méltatlan. Tényleg komolyan gondolták a panelbontást, de egyelőre csak teszt jelleggel Hódmezővásárhelyen. Az extra gondoskodásra szoruló diákok továbbra is megkapnak majd minden támogatást. A Korm