A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átveszi a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től - jelentette be a Konzum a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is közzétett információt. Ez azt jelenti, hogy új kézbe kerül az állami tízmilliárdokból kitisztított MKB Bank csaknem fele.
A repjegy.hu jegyeladásai alapján összeállított lista szerint az előző évhez képest nem történt változás a legnépszerűbb tengerparti úticélok listájának élén. Idén is Máltára vettek repülőjegyet a legtöbben, míg a tízes lista további helyein jelentős átrendeződés történt.
Több váratlan visszaeséstől eltekintve többnyire 2016-ban is jól teljesítettek a legsikeresebb hazai üzletemberek főbb vállalkozásai. A gazdaság változatos területein tevékenykedő, az építőipartól a szerencsejáték-piacig aktív társaságok...
Az ideinél is több, csaknem 1400 milliárd forint áll rendelkezésre közlekedési célokra a jövő évi költségvetésben, amelyből 775 milliárd forint fordítható közlekedésfejlesztésre – mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2017 májusában országosan 13 855 ingatlan-tranzakció történt, ami 4 százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakát - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. A szerényebb áprilisi hónapot követően ismét kiemelkedő...
Mogyoród – A hockenheimi szezonnyitóhoz hasonlóan ismét egy szerencsétlen baleset vetett véget Keszthelyi Vivien (16) versenyének az Audi TT Cup elmúlt hévégén rendezett második állomásán, a legendás Nürburgringen.
A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. átveszi a Metis Magántőkealap kezelését a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt.-től – jelentette be a Konzum csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján is közzétett információt.
Már előre megkapta a bírálatokat Donald Trump amerikai elnök, aki egy technológia portal scoopja szerint ma közli, hogy Amerika felmondja a nemzetközi klímaegyezményt. Az EU, Peking, Moszkva és a nagy cégek is arra utaltak, nem örülnek, ha Washington valóban hátat fordít az együttműködésnek.
A Magyarországon működő, vállalati hátterű kockázatitőke-alapkezelők főként a stratégiájukba illeszkedő startupokat keresik az együttműködési lehetőségekkel, de nincs kizárva, hogy ezek a startupok versenytársak legyenek. A HVCA...
Mindenki tudja, hogy a citrom – leginkább magas C-vitamin és antioxidáns tartalma miatt – mennyire jó hatással van a szervezetünkre, de talán még te sem sejted, hogy akkor is csupa jóság számodra ez a gyümölcs, ha csak félbevágva az ágyad mellé teszed éjszakára.
A klímaharcban az Európai Uniónak és szövetségeseinek kell betölteniük a vezető szerepet, amennyiben az USA valóban felmondja a Párizsi Klímaegyezményt, ezt követően pedig Kínával is meg kell próbálnunk közös elvi síkra jutni - fogalmazott...
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön egy berlini konferencián azt mondta: ellenzi azt a német javaslatot, amely a források megvonását helyezi kilátásba a jogállamiság alapelveit megsértő európai uniós tagállamokkal szemben
Angela Merkel német kancellár "nagyon örvendetesnek" nevezte csütörtökön, Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel folytatott berlini megbeszélése után Pekingnek azt az ígéretét, hogy a jövőben is tartja magát a párizsi klímamegállapodásban vállalt kötelezettségeihez.
Két hónapi hallgatás után a Facebook végre hallatta hangját az alig burkoltan ellene irányuló német törvénytervezettel kapcsolatban. Mark Zuckerberg alapító és csapata azzal támadta a gyűlöletbeszéd és az álhírek kicenzúrázását követelő „Facebook-törvényt”, hogy káros és ellentétes az EU-s joggal.
A kormány egyetlen házat sem szeretne elbontani, azt szeretné, ha az életkörülmények javulnának - olvasható Lázár János nyilatkozata az Indexen. A panelek döntő többségét fel kell újítani, mert "leélték az életciklusukat", valamint...
Már pályázhatnak a bankok a fogyasztóbarát lakáshitel jelölésre, amelyhez több feltételt kell teljesíteniük. Az egyik ezek közül, hogy a lakás takarékpénztári megtakarítást díjfizetés nélkül fel lehessen használni előtörlesztésre....
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter 90. alkalommal tartja meg szokásos csütörtöki Kormányinfóját. Az atv.hu Facebook-oldala élőben követi a parlamenti eseményt.
A 2010-es szmolenszki légikatasztrófában elhunyt, majd a krakkói Wawel király vár székesegyházában örök nyugalomra helyezett Lech Kaczynski államfő koporsójába annak idején két másik személy testrészeit is elhelyezték - derült ki a lengyel állami ügyészség csütörtökön ismertetett beszámolójából
A Simple alkalmazás megújult kezelőfelületet és új funkciókat kapott, és az erről szóló közlemény szerint a fizetési lehetőségek hamarosan tovább bővülnek majd az appban - olvasható a Simple közleményében. A felhasználói visszajelzések...
Nem ért egyet a Molnár Zsolt által választott úttal Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője azt szeretné, ha a nemzetbiztonsági bizottság elnöke megosztaná a képviselőkkel azokat az információkat, amelyekről Gyurcsány Ferenc tájékoztatta.
A Fidesz EP-képviselője szerint Soros György csütörtökön megjelent írásával nyíltan hadat üzent Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökének és kormányának.
A jelentős számú kérelem miatt június 1-től átmenetileg szünetel a pályázatok befogadása a népszerű 112,5 milliárdos keretösszegű, kapacitásbővítő beruházásokat támogató kombinált hitelprogram esetében, melyre 2017 februárjától...