2017. június 10. szombat

jún. 10
18:31
Egymilliárdos kárt okozott Simonka cége (Alternatív Energia)
Polt Péter szerint tévedésbe ejtés miatt folyik nyomozás.
jún. 10
18:33
3-as metró - Brüsszel hiába várja a kormány jelentkezését (Alternatív Energia)
A magyarországi hatóságok továbbra sem keresték meg az Európai Bizottságot.
jún. 10
18:33
Elképesztő bérnövekedés jön Magyarországon az egyik nagy cégnél! (Ripost)
Az áruházlánc dolgozóinak 70%-át érinti a fejlesztés, már a nyár elejétől az új fizetést kaphatják meg.
jún. 10
18:35
Rendőrökre támadtak Érden (Alternatív Energia)
A sofőr és egyik utasa szeszes italt fogyasztott.
jún. 10
18:37
Véget ért a horvát kormányválság (Alternatív Energia)
jún. 10
18:39
Történelmi csúcson zárt ismét a BUX (Alternatív Energia)
A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt.
jún. 10
18:39
Junior Roland Garros: Piros Zsombor sikere párosban (Azenpenzem)
Piros Zsombor párosban megnyerte a francia nyílt teniszbajnokság junior versenyét.
jún. 10
18:39
Legyőzte az izraelieket a férfi röplabda-válogatott (m4sport.hu)
A legeredményesebb magyar Pádár Krisztián volt 22 ponttal.
jún. 10
18:41
Mészáros cége kiszállt az FHB-ból (Alternatív Energia)
jún. 10
18:42
HM: nem halad át katonai konvoj az országon (Infostart)
A korábbi információkkal ellentétben mégsem vonul át katonai konvoj Magyarországon - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
jún. 10
18:42
Mégsem kell katonai konvojra számítani (vg.hu)
Korábban a Honvédelmi Minisztérium egy katonai konvoj hazánkon való áthaladásáról tájékoztatott, később azonban kiderült hogy nem úgy lesz.
jún. 10
18:43
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Jobbik egyik alapítója (Alternatív Energia)
A 48 éves politikusnő a párt szombathelyi alapszervezetének is az egyik alapítója volt.
jún. 10
18:45
Romlik az EU biztonsága - Levélben fordultak Pintérhez (Alternatív Energia)
Az Iszlám Állam katonai visszaszorulása nyomán még rosszabb lehet a helyzet.
jún. 10
18:45
Hihetetlen videó: Puszta kézzel bánt el a kétméteres kígyóval ez a nő (ATV)
A tetovált csajok kemények, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint SunShine McCurry esete, aki a munkából hazaérve egy kétméteres kígyóval találta szembe magát.
jún. 10
18:47
Csúsztatják a 3-as metró legveszélyesebb szakaszát (Alternatív Energia)
Tetézi a bajt az, hogy a leharcolt füstelvezető rendszert is csak több lépésben korszerűsítik.
jún. 10
18:48
Vigyázat: egyre többen jelzik, hogy megmérgezték kutyájukat - mutatjuk, hol történtek az esetek (Blikk)
Ismét veszélyben vannak szeretett négylábúink, ezúttal valaki Debrecen tócóskerti részében vadászik az ártatlan kutyákra.
jún. 10
18:48
Gyász: elhunyt a Batmant alakító színészlegenda (Blikk)
Nyolvannyolc éves korában elhunyt Adam West, aki leginkább a Batmanes alakításáról volt híres.
jún. 10
18:49
Katasztrofális kudarcot vallott Theresa May (Alternatív Energia)
A konzervatívok visszaestek, a Munkáspárt jelentősen megerősödött.
jún. 10
18:51
Szégyen, gyalázat - Hatalmasat égett a magyar válogatott (Alternatív Energia)
Harmadik idei mérkőzésén harmadízben kapott ki, s zárt rúgott gól nélkül Magyarország.
jún. 10
18:51
Kézilabda: Esélyt sem adtak Görbiczék a szlovákoknak (Agroinform)
A magyar női kézilabda-válogatott 28-19-re legyőzte Szlovákia csapatát a vb-selejtezős párharc első mérkőzésén.
jún. 10
18:51
Megható: ezért az anya-lánya fotóért rajong most az internet (Ripost)
Megőrül az internet népe Gabrielle és édesanyja "akkor és most" fotójáért. Manapság egyre népszerűbbek azok a képek, amelyeket felnőttként újra megkreálunk, de ez az édesanya és lánya valami csodálatosat közvetít azok felé, akik rákattintanak a képre.
jún. 10
18:53
Storck: nagy blama lett a vége (Alternatív Energia)
A szövetségi kapitány a jövőjét firtató kérdésre letörten válaszolt.
jún. 10
18:54
Komoly előnyt szereztek Görbiczék (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott 28-19-re legyőzte Szlovákia csapatát a világbajnoki selejtezős párharc első mérkőzésén, szombaton Debrecenben.
jún. 10
18:54
Topon van a HM - Nem jön semmiféle katonai konvoj (Alternatív Energia)
Korábban azt közölték, hogy egy nemzetközi hadgyakorlat miatt lesz csapatmozgás.
jún. 10
18:55
Támad a panelszörny (Alternatív Energia)
Az érdekképviseletek értetlenül állnak a kormány újabb paneles ötletei előtt.
jún. 10
18:56
Busz és autó karambolozott a XIX. kerületben (Alternatív Energia)
A 194-es busz útvonalát módosították, ugyanakkor megálló nem marad ki.
jún. 10
18:57
Illúzió a saját lábon állás (Alternatív Energia)
A felzárkózás záloga az EU-hoz az innovatív társadalom. A gond, hogy nem efelé haladunk.
jún. 10
18:57
Détári Dzsudzsákról: Öt éve nem volt jó meccse a válogatottban (Sport365)
Nem kimélte a nemzeti tizenegy csapatkapitányát a korábbi világklasszis.
jún. 10
18:57
Kilencgólos előnnyel utaznak Görbiczék Pozsonyba (Azenpenzem)
A magyar női kézilabda-válogatott 28-19-re legyőzte Szlovákia csapatát a világbajnoki selejtezős párharc első mérkőzésén, szombaton Debrecenben.
jún. 10
18:57
Kilencgólos előnyt szerzett a női kéziválogatott (m4sport.hu)
Görbicz Anita kilenc gólt dobott a szlovákoknak.
jún. 10
18:57
A bronzért játszik a magyar válogatott (HírTV)
Az elődöntőben az Egyesült Államoktól kapott ki Bíró Attila együttese.
jún. 10
18:58
Roland Garros - Ostapenko a női bajnok (Alternatív Energia)
Ostapenko pályafutása első tornagyőzelmével rögtön Grand Slam-bajnok lett.
jún. 10
18:59
Jobboldali plakátháború (Alternatív Energia)
A kormánypárt gyengítené a Jobbikot és a sok hirdetőhellyel rendelkező Simicska Lajost.
jún. 10
19:00
Egy szelfit medvével? Tusnádfürdőn megteheti - Fotók (Alternatív Energia)
Az éjszakai városi medveles szenzáció lett, a turisták azért érkeznek a városba.
jún. 10
19:00
Hoppá: 11 milliárd forintért adná el a Bálnát a főváros (ATV)
Minimum 11 milliárd forintért adná el a Bálnát a főváros. Ez a legfrissebb fővárosi előterjesztésből derül ki. A DK-s Gy. Németh Erzsébet szerint Tarlós István ebből fedezné a 3-as metró felújításának plusz költségeit. Csütörtökön Lázár János azt mondta: az Európai Bizottság az eredeti költségét sem hagyta jóvá. További részletek a videóban.
jún. 10
19:01
Udvarol a baloldal a szakszervezeteknek (Alternatív Energia)
Számítanak a dolgozók szavazataira, ezért az érdekvédők minden kérését teljesítenék.
jún. 10
19:03
Homályban a magyar-iráni atombarátság (Alternatív Energia)
A megalapozó dokumentumok továbbra is titkosak, a döntés tartalma viszont nyilvános.
jún. 10
19:03
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 23. héten (Pénzcentrum)
Megkezdték az Ötöslottó 23. heti nyerőszámainak sorsolását várhatóan 19:25-re az is kiderül, elvitte-e valaki az 1 540 millió forintos főnyereményt. Az Ötöslottó eddig kihúzott nyerőszámai:6; 44; 46; 55; 81;A Pénzcentrum...
jún. 10
19:03
Megsemmisítő vélemény, keményen beszólt Dzsudzsáknak a legenda (Ripost)
Détári Lajos nem kertelt az Andorrában csúfosan leégett válogatott csapatkapitányáról.
jún. 10
19:03
A magyar kosárválogatott ismét legyőzte Szlovákiát (m4sport.hu)
Öt vereség után kétszer győzött az Eb-re készülő capat.
jún. 10
19:03
Bizalmas tanácsadók hagyták faképnél Mayt (HírTV)
A Konzervatív Párt tagjainak többsége megszabadulna Theresa Maytől, aki meggyengítette a torykat az előre hozott választással.
jún. 10
19:05
"Horthy és Kádár nem volt leváltható, Orbán igen" (Alternatív Energia)
Romsics Ignác: a kormányfő körül nem alakult ki kultusz, a volt diktátorok körül igen.
jún. 10
19:06
Így lesz az eperlekvár olyan, mint a nagyié! 9 tipp befőzéshez (Mindmegette)
jún. 10
19:06
Elindult a Polgárőr parlagfű teszedd program (ProfitLine)
A parlagfű elleni védekezés aktív közreműködőjeként Polgárőr parlagfű teszedd elnevezésű programot indított útjára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) - jelentette be az akció pénteki nyitórendezvényén a szervezet környezetvédelmi alelnöke a Nógrád megyei Béren.
jún. 10
19:07
Marad a civil billog (Alternatív Energia)
"A kormány csak kozmetikázni próbálja az eleve elfuserált jogszabályt."
jún. 10
19:09
7-en a 7-ről - Kinek van több hátra, Orbánnak vagy Trumpnak? (Alternatív Energia)
jún. 10
19:09
Nyolcéves öccse halálát követően jött rá a Da Vinci-kód sztárja: színész akar lenni (Blikk)
Az angol Paul Bettany a mellékszerepek mestere, ám gyakran előlép a főszereplők árnyékából. A tehetséget az anyatejjel szívta magába, minden másért keményen megdolgozott.
jún. 10
19:09
Új kétliteres TSI-t kap a VW Passat és a Beetle az USA-ban (Autónavigátor)
A jövő évtől a Volkswagen Beetle és Passat amerikai változata is megkapja az erősebbik 2,0 literes TSI motort, ám Európában még erősebb 2,0 literesekkel futnak.
jún. 10
19:09
Szót kért Räikkönen: változtatna a kék zászlós szabályon (m4sport.hu)
A lekörözéskor érvényes szabályok módosítását indítványozta Kimi Räikkönen monacói problémái után – egyelőre hiába.
jún. 10
19:09
Gyász - Elhunyt a színészlegenda, Batman leghíresebb megformálója (Femcafe)
A családja jelentette be a szomorú hírt.

Keresés