A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium.
Távozni készül hivatalából az Opel vezérigazgatója, Karl-Thomas Neumann, mihelyt lezárul az autógyár átadása az új tulajdonosnak, a PSA Peugeot-Citroen francia autóipari konszernnek - számolt be forrás megadása nélkül vasárnap a német...
A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján
Hogyan változhat vissza gyeppé egy mezőgazdasági vagy ipari terület költséghatékony módon – erre a kérdésre keresi a választ az MTA debreceni Lendület Munkacsoportja. A kutatók célja, hogy integrálják a kutatási eredmények és a gyakorlati megvalósítások eredményeit – mondta az InfoRádió "Szigma - A holnap világa" című tudományos magazinműsorában a
A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi - írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján.
A negyedik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a világliga sanghaji szuperdöntőjén, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen 9-7-re kikapott Oroszország csapatától.
A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján.
Alkalmazási szabályokat fogadott el a román kormány pénteken a magáncsőd intézményét bevezető, 2015-ben hozott törvényhez, amely várhatóan augusztus elsejétől lép hatályba.
A minimálbér, valamint a garantált bérminimum és a munkaadói járulékcsökkentés kompenzációjaként mintegy ötmilliárd forintot kapnak a települések annak érdekében, hogy a bérek kifizetése ne veszélyeztesse az adott önkormányzat működését – az erről szóló kormányhatározat már megjelent a Magyar Közlönyben.
Idén a feltűnő körmök nyarának nézünk elébe: már nem elég egy egyszerű, halvány színnel kifesteni a körmeidet, ha divatos akarsz lenni, akkor mindenképp a feltűnő színekre kell szavaznod. Sőt: használhatsz egyszerre több színt, vagy az öltözeted stílusának megfelelő mintát is.
Az autómegosztás oldhatja meg a városi közlekedés problémáit, a légszennyezést, a túlzott forgalmat és a parkolási gondokat a Levegő Munkacsoport szerint.
Majdnem nyolc napot tölt átlagosan kórházban az, akinek fekvőbeteg-ellátásra van szüksége Magyarországon - derül ki a KSH 2015-ös adatokat feldolgozó évkönyvéből. Bár a sebészeti és baleseti sebészeti ellátásra szoruló betegek...
A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
Az ukrán állampolgárok európai vízummentességének életbe lépése történelmi pillanat, amikor leromboljuk az Ukrajnát az Európai Uniótól eddig elválasztó "papírfüggönyt" - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap az Ungvár-Felsőnémeti ukrán-szlovák határátkelőhelyen, ahol kinyitotta az Ukrajna és EU közötti jelképes ajtót
A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt – közölte a francia belügyminisztérium
Miként vált a magyarországi Waberer's International Zrt. Európa egyik legnagyobb nemzetközi fuvarozó vállalatává? Hogyan tudja fenntartani versenyképességét a több mint 3600 kamionból álló járműparkkal és több mint 6800 munkatárssal...
A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
Most megmutatjuk, hogyan teheted el az uborkát, hogy még télen is friss legyen. Nem kell savanyítani, így még akkor is élvezheted az uborka friss ízét, amikor már a boltokban nem kapható.