Szalvétával fogja az ellenzék a kerítést: végigkérdeztük a pártokat, hogy mit tennének vele, ha kormányra kerülnének, és kiderült, hogy legfeljebb az európai megoldásban bíznak.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban. Kósa Lajos hozzátette:...
Június 8-tól új vezető irányítja az Erste Lakástakarékpénztár Zrt.-t: Kármán András a cég ügyvezetői és elnöki posztját tölti be. A szakember nevéhez kötődik az Erste jelzálogbankjának létrehozása, amelyet a 2015 decemberi megalakulás óta elnök-vezérigazgatóként irányít, és ezt a pozícióját a mostani kinevezése után is megőrzi.
Lassan szokásosnak mondható átkok ülnek a takarítócégeken: alacsony bérek, külföldre menekülés miatt tűnt el legalább 300 vállalkozás és velük 2000 munkavállaló.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban.
2014 óta mélyrepülésbe kezdtek a takarítással foglalkozó hazai vállalkozások és egyelőre nincs jele a kilábalásnak – hangsúlyozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
A legutóbbi COT-riport által vizsgált időszakban (május 31 – június 6) a spekulatív alapok tovább csökkentették a dollár long pozícióikat. Az euróval kapcsolatban nagy volt a bizonytalanság - a COT-riport időszaka éppen az EKB ülése, James Comey volt FBI igazgató meghallgatása és a brit szavazás elé esett. A short és a long euró pozícióikat egyarán
Szombaton délután 2-től indul a Balaton Napja, idén is több mint tíz település részvételével. A balatoni összetartozás napja immár harmadik éve az első egész Balatont körbeölelő rendezvény, a tóparti települések közös nyárnyitó ünnepe.
A Robert Bosch 1 milliárd euróból épít félvezetőgyárat Németországban - írja a Reuters forrásokra hivatkozva. A beruházás célja, hogy a beszállító erősítse pozícióját az önvezető autózáshoz és az ipari internethez kapcsolódó...
Érezhetően javult az állampolgárok véleménye az Európai Unióról az elmúlt egy évben, vagyis a jelek szerint a Brexit nem bizonytalanította el a többi tagállamot - derül ki a Pew Research felméréséből. A magyarok mindössze 13 százaléka...
Jövőre Svájc is beáll azon országok sorába, amelyek a banktitkot feloldva információkat küldenek a banki ügyfelek számláiról az érintett nemzeti adóhatóságoknak. De a svájci privátbankok tartanak attól, hogy ezek az információk rossz...
A calici a hasmenést leggyakrabban okozó vírusok közé tartozik, a rotavírus, az enterális adenovírusok, továbbá az astro- és coronavírusok mellett. Milyen tünetei vannak a calicivírus-fertőzésnek, és hogyan kezelhető?
A múlt héten letartóztatták az egyik legnagyobb kínai biztosító, az Anbang vezérét, a bankfelügyeleti szervek pedig megkérték az ország pénzintézeteit, hogy ne forgalmazzák a biztosító termékeit. Kiderült: sok bank önként, már hónapokkal...
Ha nyár, akkor fagylalt. Ha sör, akkor… A nemes ital felhasználásával is lehet ízletes jeges desszertet készíteni. A sör és a gasztronómia kapcsolatának elmélyítésére törekvő Sör mi több jóvoltából végre megkóstolhatjuk az igazi sörfagyit. A különleges finomság ezen a hétvégén, a Belvárosi Sörfesztivál szombati napján debütál kétféle ízben.
Bevetettük legszebb és legkedvesebb fegyverünket: az Autó Pult színeiben Simon Sára kolléganőnk beszélt női szemmel az autótesztelésről, érintve az iparágat és a sztereotípiák témakörét is.
Még idén megduplázzák az elektromos töltőket – olvasható a Magyar Időkben. 100-100 elektromos töltőt telepítenek a fővárosban, a megyeszékhelyeken és a népszerű üdülőhelyeken; elfogadják az átfogó e-mobilitási törvényt, valamint átjárhatóvá teszik villanyautóval az országot a nemzetközi közlekedési folyosók mentén – idézi a lap Lepsényi István áll
Bukócégek, strómanok és szövevényes alvállalkozói lánc segítette azt a pécsi bűnszervezetet, amely őrző-védő szolgáltatás ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat.
Michael Carrick búcsúmeccse előtt ültek össze a Manchester United egykori alapemberei, hogy Ferguson felkészítse őket. Az amúgy öltözői üvöltözéséről is ismert világklasszis edző most inkább a poénkodós anekdotázást választotta eszköznek, a közelmúlt leghangulatosabb focivideóját összehozva így.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken közölte: felhatalmazást kapott a Fidesztől, hogy kezdeményezze a rendkívüli ülés összehívását az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban
Nemrégiben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy fordulat előtt áll az USD/HUF kurzus, azonban a vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatoknak még sikerült egy újabb mélypontra küldeniük a dollárt. Ezzel a kurzus pont elérte a 272 forintnál húzódó támaszt, ahonnan egy felpattanás következett. Ezt követően a tegnapi nap folyamán a vártnál g
Tegnap elromlott a hangulat az európai részvénypiacokon, a vezető részvényindexek értéke nagyot esett, ezt követően a tengerentúlon is estek a vezető amerikai részvényindexek. Ma már azonban mérsékelt emelkedéseket látunk, a magyar...
Nagy Imre egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékeznek ma Budapesten és az ország több városában, kivégzésük 59. és újratemetésük 28. évfordulóján.
A lap szerint M. Pétert és a 61 éves R. Gyulát eddig lőfegyverrel, lőszerrel való visszaéléssel gyanúsították. A 63 éves M. Péter kirendelt védője, Pintér András az információkat megerősítve közölte, hogy a gyanúsítás rablógyilkosság előkészületéről szól.A két férfit 2015 novemberében fogták el, és sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat, valamint