A nemzetközi heckertámadásokról szóló jelentések miatt itthon a a korábbiaknál biztonságosabb informatikai rendszert használnak majd a 2018-as parlamenti választások idején - mondta el a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona a felkészülés megkezdésekor jelezte, bármilyen elektronikus trükközés is történne, a hazai választási rendszer papír
Július 1-jétől három hónapon át Ausztráliában bárki büntetlenül beszolgáltathatja a hatóságoknak illegálisan tartott fegyverét - jelentette be pénteken az ausztrál igazságügyi miniszter.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint a legkevésbé sem az anyagi szempontok döntöttek Bernd Storck szövetségi kapitány ügyében.
Az orosz védelmi tárca ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő csapásával május végén a szíriai Rakka déli elővárosában megölték Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezérét - közölte pénteken Moszkvában a minisztérium
Karrueche Tran végre megnyugodhat! A modell régóta küzd azért, hogy volt párja, Chris Brown ellen távoltartási végzést harcoljon ki magának, és ez most sikerült!
Az orosz védelmi tárca ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő csapásával május végén a szíriai Rakka déli elővárosában megölték Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezérét - közölte pénteken Moszkvában a minisztérium.
A mai kereskedésben emelkednek a vezető európai részvényindexek, kifejezetten jó formában vannak az autóipari vállalatok is Európában. A magyar tőzsde is már közel fél százalékot emelkedett, a blue chip papírok mindegyike emelkedik....
Miközben az ISIS a Balkánt fenyegeti, a terroristák oda járnak fegyvert venni. A brüsszeli és a párizsi terror után is kiderült, hogy a Kalasnyikovokat onnan vásárolták. Közben Boszniából is egyre több hír érkezik arról, hogy a hegyekben titkos terrorista-kiképzőközpontok lehetnek.
A rendelkezésre álló szárazföld szűkössége Szingapúrban erősen korlátozza a napenergia hasznosításának lehetőségeit. Az úszó napelemek alkalmazása azonban életképes alternatívát kínálhat a vízzel övezett városállam számára is. Az úszó napelemek akár 11%-kal is hatékonyabbak lehetnek, mint az értékes termőföldre telepített társaik. Az innovatív t
Kedd estétől bérkövetelésük teljesítéséért sztrájkolnak a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai, a június 20-án este hat órakor kezdődő, határidő nélküli munkabeszüntetésben a szakszervezet közlése szerint a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, ami miatt a gyártás teljes leállásával kell számolni - írta az MTI.
A nők mindössze 49 százaléka dolgozik vagy keres munkát világszerte, míg a férfiaknál 27 százalékponttal magasabb ez az arány - derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb jelentéséből.
Jó az esély arra, hogy határidőre, már a jövő hónap elején elfogadják az atomfegyverek betiltásáról szóló nemzetközi szerződést, mert már több mint 130 ország támogatja a kezdeményezést - jelentette ki csütörtök este az ENSZ genfi székhelyén a szerződéstervezetet tárgyaló konferencia elnöke.
Főhajtással és katonai tiszteletadás mellett tartott koszorúzással emlékeztek Nagy Imrére, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökére és mártírtársaira péntek reggel Budapesten, a Vértanúk terén, az egykori kormányfő szobránál
Héthónapos mélypontra, messze 45 dollár alá süllyedt csütörtökön az olaj árfolyama, és bár péntek reggel pozitív korrekció jelei mutatkoztak, a piaci hangulat nem nevezhető bizakodónak a kilátások kapcsán. A nap folyamán az árfolyam...
Nem csökkentek idén sem a munkabalesetek, a tavalyi adatokhoz hasonlóan az idei első negyedévben 4646 munkabalesetről érkezett bejelentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkavédelmi főosztályához - írja a Magyar Idők.
Július 1-jétől három hónapon át Ausztráliában bárki büntetlenül beszolgáltathatja a hatóságoknak illegálisan tartott fegyverét - jelentette be pénteken az ausztrál igazságügyi miniszter.
Háromszázmillió forint kárt okozott az államnak a gyanú szerint egy vagyonvédelemmel foglalkozó cégláncolat, amelynek tagjai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t
A legtöbb cég számára fontos a folyamatos szakmai fejlődés. A PaintCocktail az ehhez szükséges growth mindsetet hívja elő, így a kollégák könnyed keretek között ismerhetik fel: egy kis erőfeszítéssel bármire képesek. Erre az önismereti tudásra pedig bátran alapozhatnak majd a szakmai munkájuk során is.
A minap fogadott el az Európai Parlament baloldali többsége, több tucat hozzájuk tartozó néppárti elvtársuk szavazatával megtámogatva egy újabb Magyarország elleni határozatot.
Héthónapos mélypontra, messze 45 dollár alá süllyedt csütörtökön az olaj árfolyama, és bár péntek reggel pozitív korrekció jelei mutatkoztak, a piaci hangulat nem nevezhető bizakodónak a kilátások kapcsán. A nap folyamán az árfolyam...
Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy ma az innovációt a bankszektorban a szabályozók nemhogy nem akadályozzák, hanem sokszor egyenesen ők mozdítják elő. Nehéz is lenne ezt elvitatni az új uniós pénzforgalmi irányelvtől (PSD2), illetve...
Az orosz védelmi tárca ellenőrzi azt az értesülést, amely szerint az orosz légierő csapásával május végén a szíriai Rakka déli elővárosában megölték Ibrahim Abu-Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezérét – közölte pénteken Moszkvában a minisztérium.
A köztársasági elnök szerint nem befolyásolja a parlamentben kedden elfogadott törvény a 7,2 millió forintnál több külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét, csupán további adminisztrációs kötelezettségük keletkezik, ezért Áder János aláírta a jogszabályt.