- Elhunyt Falvy Zoltán, az MTA Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, volt igazgatója életének 89. évében, 2017. június 15-én - tudatta az intézet a honlapján szombaton.
Kajak-kenuban idén egyelőre Takács Tamaráról és Kopasz Bálintról szól itthon a gyorsasági kajak szakág. Takács továbbra is veretlen a hazai mezőnyben, hiszen a májusi rangsoroló után pénteken ő nyerte meg az első válogatót K-1 500 méteren a szegedi Maty-éren.
Amikor nyaraláshoz vesszük meg a szükséges kellékeket, vagy a havi nagybevásárlást végezzük, akár tízezreket is megtakaríthatunk, ha betartunk néhány alapvető szabályt. Persze sok spórolós technika rengeteg időnket felemészti, ezért...
Cristiano Ronaldo távozni akar a Real Madridtól, de nem lesz egyszerű: a klub nem szívesen engedi el, aki pedig szerződtetni akarja, futballtörténeti összeget kell letennie a portugál csatárért.
A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 17 és 23 fok között alakul, ami jó 5 fokkal elmarad az ilyenkor szokásos értékektől. A Kiderül mai napi előrejelzéséből megtudjuk: pár órás napsütés is várható a felhőátvonulások mellett. Záporok és zivatarok több helyen is előfordulhatnak, leginkább keleten kell rá számítani. Akár intenzív zivatar is kialakulh
Míg mások csupán képeken láthatják az atomkatasztrófa után kihalt Csernobilt, addig egy magyar csapat napokat töltött az elátkozott városban. Az Urbex Hungray már évek óta járja az érdekes, elhagyatott helyeket, a pripjatyi kalandról többrészes sorozatot forgatott a csoport hat tagja.
A kajakos Takács Tamara és a kenus Devecseriné Takács Kincső pénteki, egyesbeli győzelme után szombaton párosban is győzni tudott a kajak-kenusok első Európa- és világbajnoki válogatóján, Szegeden.
Horvátország továbbra is népszerű úti célja a magyaroknak nyáron, és Görögország iránt is átlagot meghaladó az érdeklődés - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatornán szombaton.
A napokban jelent meg Sinkovits-Vitay András színművész Elmaradt vezeklés című, két CD-s szavalóalbuma, amelyen Döbrentei Kornél és Szentmihályi Szabó Péter verseit mondja el.
Ismét bizonyíthatnak élvonalbeli focicsapataink az európai kupaporondon. Az elmúlt idények sorozatos kudarcait követően a Bajnokok Ligájában ezúttal a Honvéd, az Európa-ligában pedig a Videoton, Vasas, Ferencváros trió igyekszik maradandót alkotni.
Három szervezet, az Iszlám Állam, a Hamász és Népi Front Palesztina Felszabadításért (PFLP) is jelentkezett annak a jeruzsálemi támadásnak az elkövetőjeként, amelyben pénteken meghalt egy izraeli rendőrnő, Izrael közlése szerint viszont a merénylők nem tartoztak semmilyen fegyveres csoporthoz
Az online kiskereskedőknek meg kell érteniük vásárlóik „digitális DNS-ét”, ha versenyképesek akarnak maradni – állítja a Roland Berger új tanulmánya. A fogyasztók ott szeretnek vásárolni, ahol személyre szabott termékajánlásokat kapnak, ezért a kereskedőknek tisztában kell lenniük a fogyasztói preferenciákkal. Ezek megértéséhez a közösségi média ad
Gyakran panaszkodunk arra, milyen magasak az árak Magyarországon európai összehasonlításban, ehhez képest az Eurostat friss adatai szerint csak az uniós árszínvonal hatvan százalékát érjük el. A kimutatás szerint a háztartási elektronikai...
Két győzelemmel bejutott az elődöntőbe, majd ott vereséget szenvedett, így a bronzéremért vívhat utolsó pástra lépése alkalmával a magyar férfi kardválogatott a grúziai Európa-bajnokság zárónapján.
Wakui Masashi éjjel járta végig a japán főváros utcáit, és egészen karakteres fotókat készített. Hétköznapi életképek, amelyeknek azonban megvan a maga varázsa, és egyből megjött a kedvünk egy tokiói utazáshoz.
Öt motorcsónakból és egy csónakból összesen 908 ázsiai és afrikai migránst mentettek ki a Földközi-tengeren péntek hajnalban a líbiai parti őrség egységei, és vissza is vitték őket Líbiába - mondta el szombaton az észak-afrikai ország haditengerészete.
A kismamák számára a terhesség sok lemondással is jár, ezt kár lenne tagadni. A kávé, a tea és az alkohol is tiltólistára kerül, hiszen ez így van rendjén. Vagy esetleg mégsem? Talán a koffein, vagy az alkohol is megengedhető ésszerű keretek között?
A csatlakozási okmányok átadásával és az első tőkerészlet átutalásával Magyarország csatlakozott az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a pekingi székhelyű nemzetközi pénzügyi intézmény Koreában zajló éves közgyűlését követően.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a kőbányai vasútállomáson mintegy hétezer doboz adózatlan cigarettát találtak, amit két férfi egy kis furgonnal akart elszállítani.
‒ Már nemcsak a versenypályákon, hanem a közutakon is lehet találkozni Tassi Attila (18) túraautó-versenyzővel. A Michelisz Norbert (32) M1RA nevű TCR-csapatában szereplő Tassi évek óta rója a köröket a különböző sorozatokban, de csak múlt hétfőn tudta le forgalmi vizsgáját, ami a jogosítványához kellett.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet tartott en, a Hősök terén, ahol 1206 rendőr tiszthelyettes tett ünnepélyes esküt szombaton. Facebook-oldalán is megemlékezett a jeles alkalomról:
Tervezet még nincs, de zajlik egy együttgondolkodás a szakmával a tanév meghosszabbításáról - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Nyári szünet idején...