2017. június 18. vasárnap

jún. 18
11:51
Halálos betegséggel riogatta pácienseit az őrült kísérletező orvos (Ripost)
Pácienseinek azt mondta, hogy sugárfertőzést kaptak, bár sosem jártak olyan helyen, ahol ilyet kaphattak volna.
jún. 18
11:54
Az Úr napját ünneplik a katolikusok (Gondola)
A katolikus egyház ma ünnepli az úrnapját, amely az oltáriszentség, vagyis Jézus kenyér és bor általi maradandó jelenlétének ünnepe - mondta Gájer László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki titkára az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában
jún. 18
11:57
„Egy női vezetőnek kétszer annyit kell letennie az asztalra” (vg.hu)
A főváros egyik legszebb dunai panorámájú irodájában, a Google elegáns fürdők világát idéző magyarországi főhadiszállásán vagyok, lassan hét éve lesz, hogy Heal Edina irányítja. A legbefolyásosabb nők listáján szereplő vezető szerint a gyengébbik nem képviselőinek még mindig kétszer többet kell letenniük az asztalra, ha sikeresek akarnak lenni. Bes
jún. 18
11:59
Nincs menekvés az adótraffipax elől (vg.hu)
Márciustól május végéig mintegy 120 előre bejelentett helyszínen végzett ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az adótraffipax nemcsak a nyugtaadás gyakoriságát és a könyvelt bevételt, de a bejelentett alkalmazottak számát is növelte – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, a NAV vezető
jún. 18
12:03
Harmincnyolcmillióval zárult az ökumenikusok adománygyűjtése (ProfitLine)
Harmincnyolcmillió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor elnevezésű adománygyűjtésén.
jún. 18
12:03
Összekaptak a migránsok miatt az osztrákok (hirado.hu)
Vita robbant ki Ausztriában a földközi-tengeri útvonal teljes lezárásáról.
jún. 18
12:03
Varga megismételte a legfontosabb feladatokat (HírTV)
A kormány továbbra is a családok megerősítését és a munkát vállalók megsegítését tartja a legfontosabbnak.
jún. 18
12:06
Jordán Tamás balesetet szenvedett a POSZT-on (Alternatív Energia)
Az újraválasztott színházigazgató kórházba került.
jún. 18
12:08
Ujhelyi: Polt Péternek nincs helye az Európai Unióban! (Alternatív Energia)
"A Fidesz-kormány ideje alatt súlyosabb az uniós források nettó ellopása, mint bármikor."
jún. 18
12:09
Így döntenék meg Orbánékat - Újfajta tüntetés lesz délután (ATV)
A Tettek Ideje néven ma délután fél hattól rendezvényt tartanak a budapesti Március 15. téren. A kezdeményezés nemcsak a tüntetést mint tiltakozási formát, hanem az állampolgári részvétel formáit is megújítja terveik szerint.
jún. 18
12:09
Szaúdi határőrök iráni halászhajókra nyitottak tüzet, egy ember meghalt (ATV)
Szaúdi határőrök tüzet nyitottak két iráni halászhajóra, egy halász halálát okozva - közölte szombaton a félhivatalos iráni Tasznim hírügynökség.
jún. 18
12:09
Vita robbant ki Ausztriában a földközi-tengeri útvonal teljes lezárásáról (USAracing)
Belpolitikai vitát váltott ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter ötlete, amely szerint le kell zárni a földközi-tengeri migrációs útvonalat. Christian Kern osztrák kancellár populistának minősítette az ötletet, és hiányolta a tervezet konkrét lépéseit – számolt be a Kurier című osztrák lap vasárnapi száma.
jún. 18
12:09
Fájdalmas részletek derültek ki a magyar zenészlegenda haláláról (Ripost)
A Hobo Blues Band régi gitárosa egy ideje nem tartotta a kapcsolatot a zenészekkel.
jún. 18
12:12
A siket nő leteszi cipőjét a színpad mellé. Amikor megfordul, a közönség sírni kezd! (videó) (Blikk)
Ilyet még soha nem láttak.
jún. 18
12:12
Kiderítenék, mennyire biztonságosak a panelházak (Infostart)
Az Európai Baloldal nevű párt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez fordul a hazai panelek tűzbiztonságának felülvizsgálata miatt.
jún. 18
12:12
Ököllel esett neki a buszsofőrnek egy etesi férfi (Blikk)
Etes - Egy férfi ököllel akart megütni egy buszsofőrt az egyik etesi buszmegállóban.
jún. 18
12:15
Nógrádi: Magányosan halt meg, aki a legtöbbet tette Európa egységéért (hirado.hu)
Helmut Kohlt halála után mindenki ki akarja tüntetni, de „életében kellett volna foglalkozni vele” – mondta el a biztonságpolitikai szakértő.
jún. 18
12:21
Rejtélyes eset: nyoma veszett két diplomatának Afganisztánban (Infostart)
Eltűnt két Afganisztánban állomásozó pakisztáni diplomata, akik autóval útban voltak hazájuk felé - közölte a pakisztáni külügyminisztérium.
jún. 18
12:21
"Soha nem fogom elfelejteni a sikolyaikat" - a műsorvezető őszintén vallott (Ripost)
A műsorvezető a leégett londoni torony szomszédságában lakik. Szemtanúja volt a tragédiának.
jún. 18
12:21
Párbeszéd: 3 hónap fizetett szabadságot az apáknak (HírTV)
Kapjon minden apuka 3 hónap fizetett szabadságot abban az időszakban, amikor az édesanyák igénybe veszik a gyedet – ezt szeretné a Párbeszéd.
jún. 18
12:27
Várható időjárás - Vasárnap, 2017.06.18. (Háziállat)
Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, a középső, valamint keleti, délkeleti országrészben elszórtan kialakulhat záporeső, a keleti határszélen egy-egy zivatar.
jún. 18
12:27
Stefan Svitek csapatvédekezéssel semlegesítené az ukránok klasszisát (m4sport.hu)
A magyar szövetségi kapitány szerint a nyolcaddöntőben jobb lenne Szlovákiával találkozni.
jún. 18
12:30
28 napig csak vízen élt a kövér fiatal srác: Ha meglátod, mi történt vele, te is ki akarod próbálni (Blikk)
Hihetetlen módon megváltozott!
jún. 18
12:32
Semmit nem evett a terhessége alatt: elképesztő, ami történt (Blikk)
Úgy gondolta a gyereke majd táplálkozik a szeretetéből!
jún. 18
12:33
Több mint egymillió ember költözne el itthonról (ATV)
Közvetlenül Orbán Viktor, illetve a kormányzat gazdaságpolitikája miatt mennek külföldre tömegek 500-700 ezer ember dolgozhat külföldön, és mintegy 1,5 millió ember vágyik el.
jún. 18
12:33
Juncker az EP-ben búcsúztatná Kohlt (hirado.hu)
Az első "európai állami temetés" részletei ugyanakkor még nem tisztázottak.
jún. 18
12:33
Kitört a pánik a bevásárlóközpontban, robbanás volt a mosdóban (Ripost)
Három fiatal nő életét vesztette a robbantásban.
jún. 18
12:34
Katonai diéta. Naponta 1 kilótól szabadulhatsz meg, és csak addig kell csinálnod, amíg eléred a célod (Blikk)
Ha már számos diétát kipróbáltál, és mégsem voltak hatásosak, akkor próbáld ki ezt a katonai diétát! Napi mínusz 1 kg, garantált siker.
jún. 18
12:36
Ezt a nőt saját apjának spermájával termékenyítették meg. Te is ezt csinálnád a helyében, ha tudnád az okát (Blikk)
Erre biztos nem gondolnál.
jún. 18
12:39
Óriási a veszély az M7-esen - Állami segítséget kérnek (Alternatív Energia)
Kinek a felelőssége a balesetek számának növekedése? - Egymásra mutogatnak.
jún. 18
12:39
Először került nő a dél-koreai diplomácia élére (hirado.hu)
Először került nő a dél-koreai diplomácia élére a 62 éves Kang Kjung Va hivatalba lépésével vasárnap.
jún. 18
12:39
Egy ex-CIA-ügynök is Montenegróban volt a 2016-os puccskísérlet idején (444.hu)
Tovább bonyolódik az évszázad kémbotránya, az amerikai Kongresszus is válaszokat követel.
jún. 18
12:39
Nikolics megszerezte 13. gólját a Chicagóban (m4sport.hu)
A magyar csatár együttese már kilenc mérkőzés óta veretlen.
jún. 18
12:42
Háború dúl az amerikai piacon – egymásnak esnek a kiskereskedők? (Privátbankár)
Az Amazon után most a Wall-Mart is felvásárlási lázba kezdett.
jún. 18
12:45
Egyre több áldozata van a tomboló erdőtűznek - képek (Infostart)
Ötvenhét ember életét vesztette, ötvenkilenc pedig megsérült egy rendkívül heves erdőtűzben a Portugália középső részén található Leiria térségében szombaton - közölte Joao Gomes portugál közigazgatási államtitkár.
jún. 18
12:45
Fürednél nem gond plusz 150 millió, Fűzfő egy fillért sem kap (HírTV)
Épphogy elkészül a balatonfüredi mélygarázs a vizes vb kezdetére, ráadásul drágább is lesz.
jún. 18
12:45
Ismét René Rast a pole-ban! (m4sport.hu)
A duplázót a sorozat kétszeres bajnokai, Wittman és Ekström követik a rajtrácson.
jún. 18
12:47
Újabb újpesti igazolás (m4sport.hu)
Nagy Dániel visszatért nevelőegyesületéhez.
jún. 18
12:48
Ne tarts az éjszakai meztelenkedéstől: Íme az okok, amik miatt NE aludj ruhában (Blikk)
Az emberek meglepően magas százaléka alszik pizsamában, hálóingben vagy alsóneműben. Pedig a kutatk állítják: a meztelen pihenés rengeteg pozitívummal rendelkezik!
jún. 18
12:48
Sokat kell beszélgetni a gyerekekkel a reklámokról (Infostart)
Reklámmentessé vált az M2 gyermek- és ifjúsági csatorna abban az idősávban, amelyben a legkisebbeknek szóló műsorok láthatók. Pap Szilvia, a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság főosztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: ez egyéni vállalás, ugyanis a gyerekcsatornákra külön nincs reklámtörvény.
jún. 18
12:48
Így lesz tökéletes a meggyleves: ha ezt teszed bele, egyszerűen nem tudod elhibázni! (Blikk)
A meggyleves egy igazi nyári különlegesség, amit főleg hidegen szeretünk fogyasztani. Bár nem bonyolult elkészíteni, sokan azonban mégsem tudják mi is a titka. Mi most eláruljuk!
jún. 18
12:50
Felejtsd el a citromos vizet! Próbáld ki ezt a csodalét, jobban fogyaszt, mint bármi más... (Blikk)
Ezt neked is ki kell próbálnod!
jún. 18
12:51
Nagyon alacsony a részvétel a francia választáson (444.hu)
A jogosultak 18 százaléka sem adta le a szavazatát délelőtt, ez még az előző fordulón mért részvételnél is rosszabb szám.
jún. 18
12:51
Sportosba vágták a Honda Jazzt (Autónavigátor)
Itt volt az ideje, hogy a Honda apró egyterűjét összekapják, most friss arcot és hozzá új felszereltségi szintet is kap, sportos kiegészítőket és modern vezetéstámogató rendszereket hoz.
jún. 18
12:51
Tönk­re­te­szi a lá­tást a mobil: Ve­szély­ben a gye­re­kek! (Ripost)
A szá­mí­tó­gép, de kü­lö­nö­sen a mo­bil­te­le­fon kis kép­er­nyője tönk­re­te­szi a lá­tást. Kü­lö­nö­sen nagy ve­szély­ben van­nak a gye­re­kek, akik ma már jó­sze­ré­vel mo­bil­lal a ke­zük­ben szü­let­nek. Egy ala­pít­vány a lát­sze­ré­szek szö­vet­sé­gé­vel ak­ciót in­dí­tott: egy­előre ezer hát­rá­nyos hely­zetű gye­rek­nek biz­to­sí­ta­nak
jún. 18
12:51
A Ponyvaregényt ilyen ügyesen még nem lopta el senki (Player)
Kreatív tisztelgés jön!
jún. 18
12:57
Nikolics trükkös gólt lőtt - nézze meg! (Infostart)
Nikolics Nemanja, a Chicago Fire magyar válogatott csatára a New England Revolutionnel szemben 2-1-re megnyert mérkőzésen megszerezte idénybeli 13. gólját az észak-amerikai labdarúgóligában (MLS).
jún. 18
12:57
Juncker szerint az Európai Parlamentben kellene megtartani Helmut Kohl búcsúztatását (USAracing)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Helmut Kohl volt német kancellár európai szintű búcsúztatását az Európai Parlamentben kellene megtartani két héten belül, de a részletek még nem tisztázottak – mondta el a brüsszeli testület egyik szóvivője.
jún. 18
13:03
Ennyi szőlőt termel Magyarország (ProfitLine)
Szőlőtermesztés Magyarországon (1990-2015) betakarított összes termés, ezer tonna
jún. 18
13:03
Katasztrofális pénzügyi döntések: csőd lesz a vége, ha fiatalon nem vigyázol (Pénzcentrum)
A harmincas éveiben sokan megtalálják, hogy mivel szeretnének foglalkozni életükben, de sajnos erre az életkorra sok olyan pénzügyi döntés is jellemző, amelyek hosszútávon nyomorba döntenek. Természetesen nem mindegy, hogy mibe fektetsz...

Keresés