Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte...
Egy idegen járókelőnek köszönhető, hogy Kimberly Felder (45) lánya még életben van. Az anya meztelenre vetkőztette a 11 éves gyereket, homokot szórt a szájába és a szemeibe és harapdálni majd fojtogatni kezdte.
Hivatalosan egy súlyos, ritka esetben végzetes alvás közbeni légzészavar végzett decemberben Carrie Fisherrel, a boncolás viszont azt is kimutatta, hogy kokain, heroin, ecstasy, illetve egy, a morfinnal egyező hatású opioid, metadon is volt a szervezetében halálakor.
Emmanuel Macron köztársasági elnök szociálliberális táborával egyértelműen abszolút többséget szerzett a francia parlamenti választásokon, szabad utat kapott reformelképzeléseinek megvalósításához. Az AFP hírügynökség pontokba szedve adott áttekintést a tervekről.
Több ezer diáknak tartozhat az a diákszövetkezet, amelyik Czeglédy Csaba, MSZP-s politikus és ügyvéd érdekeltségébe tartozik. Czeglédy Csaba múlt héten került előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint tagja volt egy olyan bűnszervezetnek, amelyik több milliárd forint adót csalt el. A diákszövetkezetnek dolgozó tanulók általában a májusi fizeté
A Fiat tulajdonában lévő Abarth-tól nem szokatlan, hogy különböző különleges, akár limitált szériás példányokat dobnak piacra, amelyek alapját legtöbbször az olaszok legnépszerűbb modellje, az 500-as adja. Így történt ez most is: az Abarth 695 Rivale a luxusjachtokkal foglalkozó olasz cég, a Riva tiszteletére készült el, és az alapváltozatok mellett rögtön megkapta a 175th Anniversary különkiadást…
Modern társadalom ide vagy oda, tegnap meglepően csattintotta fel a telefonom, vagyis azon belül egy alkalmazás, hogy bizony június 18. nem más, mint az édesapák napja. Ebből az alkalomból persze – most már – ildomos megajándékozni az apukákat is (vagyis legalább az apukáknak saját magukat), amire az autómárkák számos remek ötletet nyújtanak. Lássuk hát, mivel lehet meglepni a benzingőzt inhaláló…
Elsősorban a technológiai szektor képviselői húzzák az amerikai részvénypiacot hétfőn, de a bankokra sem lehet panasz. Az olajba megint beleadtak 2017.06.19 20:37A WTI hordónkénti ára 1,2%-ot esett, ez héthónapos mélypontot jelent. A hírek...
Az Európai Unióban a szélenergia a negyedik legjelentősebb energiafajta, 2016-ban az Európai Unió áramtermelésének mintegy 10 százalékát fedezte szélenergia. Tavaly Dániában volt a legmagasabb az unión belül az áram-előállításon belül a szélenergia aránya - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
Rövidebb meccsekről és a labdarúgás sosem látott mértékű reformterveiről számolt be a nemzetközi sajtó. A Magyar Labdarúgó Szövetség egyelőre nem kommentálta az értesüléseket. Hrutka János, a magyar válogatott korábbi védője szerint csak a most kezdődő uborkaszezon lehet az oka a találgatásoknak. További részletek a videóban.
Az indiai Tata Group mérlegeli annak lehetőségét, hogy bevezesse a tőzsdére a Jaguar Land Rover papírjait - írja a Bloomberg. A céget 2008-ban 2,4 milliárd dollárért vették meg az ázsiai befektetők a Fordtól. A hírügynökség forrása...
Emmanuel Macron francia államfő azt kérte az egy korábbi ingatlanfejlesztési ügy miatt ügyészi vizsgálat alá került Richard Ferrand területfejlesztési minisztertől, hogy lépjen a ki kormányból és a nemzetgyűlési választásokon abszolút többséget szerzett elnöki mozgalom, a Köztársaság lendületben (LREM) frakcióvezetője legyen - közölte hétfő este az
Az iraki erők megadásra szólították fel a Moszul óvárosát felügyeletük alatt tartó dzsihadistákat, az ott élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon - derült ki hétfői médiajelentésekből.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően - közölte a francia elnöki hivatal.
Carrie Fisher, a Csillagok háborúja karácsonykor elhunyt sztárjának szervezetében háromféle drog, kokain, heroin és metiléndioxi-metamfetamin (MDMA, népszerű nevén ecstasy) nyomait mutatta ki a boncolás - írta a BBC hírportálja.
A Politico című lap szerint Donald Trump amerikai elnök egyáltalán nem bízik kormányzatának hivatalnoki karában, s ezért személyes tájékoztatókat kér egyes munkatársaitól
Az idei első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra vonatkozóan is felfelé, 3,8 százalékra módosította a korábbi 3,6, illetve 3,4 százalékról növekedési előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató Zrt.
Egymás után érik a sok finom gyümölcs: málna, sárga- és őszibarack. Legjobb, ha frissen, a fáról szedve fogyasztjuk, de lekvárok, finom sütemények is készülhetnek belőle.
Szeretném igénybe venni a nők számára biztosított lehetőséget, de egy régi, fizetés nélküli szabadság miatt van problémám. Kérem, segítsen értelmezni az alábbi mondatot! A nők kedvezményes nyugdíjba vonulását magyarázó cikkeben találtam: jogosultsági időként nem vehető figyelembe ..az 1998 jan 1-jét megelőzően ....igénybevett fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napja. Ez…
Az alacsony vércukorszint leggyakoribb oka gyermekkori cukorbetegségben az intenzív testmozgás, amennyiben ezt nem előzi meg a szénhidrát-, és energiabevitel növelése, illetve az inzulin adagjának csökkentése.
Los Angeles - Oliver Stone szerinte Vlagyimir Putyin "mentális hatalmat gyakorol" az Egyesült Államok felett, legalábbis egy orosz lapnak adott interjúja szerint.
A magyar női kosárlabda-válogatott 12 ponttal kikapott az ukránoktól Királyváradon (Hradec Kralove) hétfőn a csehországi Európa-bajnokság harmadik fordulójában, ezzel csoportharmadikként jutott a keddi nyolcaddöntőbe
A májusi elnökválasztás, illetve a mostani parlamenti választások nyomán a pártrendszer alakult át Franciaországban és nem a politikai rendszer - mondta Soós Eszter Petronella politológus az MTI-nek adott hétfői interjújában