Pekingi látogatásának második napján, pénteken Kövér László megbeszélést folytatott Jü Dzseng-senggel (Yu Zheng Sheng) a Kínai Népi Tanácskozó Testület elnökével és Csao Paj-kö asszonnyal (Chao Pai Ge), az Országos Népi Gyűlés Kínai-Magyar Baráti Tagozatának elnökével – tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.
A júniusban beindult nyári szezonban megduplázták-megtriplázták a járőrök számát a dél-balatoni településeken, készenléti rendőröket vezényeltek a térségbe, és Siófokon beindítottak egy új, gyorsreagálást biztosító eligazítási rendszert - mondta Piros Attila, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pénteken.
Egyre népszerűbbé válik az ATM-es készpénzbefizetés - írja közleményében a K&H Bank. A szolgáltatás indulása óta több mint 200 milliárd forintot fizettek be a bank 140 erre alkalmas automatájába az ügyfelek. A jövőben még több...
A norvégiai Oslo nyerte el a 2019-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek közt azzal az átfogó megközelítésű programmal, amely a biodiverzitás megőrzését, a társadalmi befogadást, illetve a tömegközlekedés és az egészségügy fejlesztését is magában foglalja – tudatta pénteken az Európai Bizottság.
Ennél szerencsésebb napja még sosem volt Borisz Istvánnak! Aznap, amikor reggel kikaparta a Blikk Nyár 25 ezer forintos vásárlási utalványát, megszületett a kisebbik lánya!
Az ENSZ meteorológiai szervezetének (WMO) becslése szerint az évszázad végéig 0,3 Celsius-fokos többletemelkedést jelenthet a globális felmelegedésben Donald Trump amerikai elnök döntése arról, hogy az Egyesült Államok visszalép a párizsi...
Mesteri sajtófőnök a havi 2,4 milliós fizetést húzó Bentzik Réka. Véletlenül elárulta, hogy a Békemenet szervezői természetesen a kormány tudtával és jóváhagyásával kaptak tőlük 508 milliót.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern uniós kiírástechnikai okok miatt törölte a Paks II projekt keretében az atomerőművi ötös és hatos blokk turbinacsarnoka fő és kiegészítő berendezéseinek gyártására és szállítására szerdán kiírt tendert.
Keresztrejtvényt fejt a fontos meccsek előtt, felért a csúcsra a Szolnok Bajnokok Ligája-győzelmével, 2020-ban abbahagyja a vízilabdát, de addig minden meccset meg akar nyerni, a budapesti világbajnokságon is - Nagy Viktor volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége.
A nemzeti összetartozás napjára emlékeztek ma a nagytétényi országzászlónál, ebből az alkalomból külhoni magyarok tették le magyar állampolgársági esküjüket.
Soros György hadüzenetet küldött Magyarország számára, állítja Orbán Viktor. A miniszterelnök szokásos rádióinterjújában azt is kifejtette, ehhez a milliárdosnak egy egész ügynökhálózata is van: azok, akik magukat civilnek mondják, valamint az egész baloldal, élén Botka Lászlóval. Az MSZP elnöke az ATV Híradójának azt mondta, mindennek semmi köze a
Összesen 650 millió forintos támogatást kapnak a magyar kormánytól a gyimesi csángómagyarok egyházi és oktatási intézményei – jelentette be pénteken az erdélyi Gyimesbükkön Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Munkakeresés kisgyermekes nőként, túlterheltség, munka és gyermeknevelés összeegyeztetése: a Coca-Cola Magyarország közvéleménykutatása szerint ezek ma a magyar nők legnagyobb kihívásai. Minden második nő családbarátnak tartja a munkahelyét, bár több segítséget szeretne kapni a férfiaktól és a családtagjaitól. Noha az édesanyák kevésbé vakmerők, az
A Fülöp-szigeteki hadsereg pénteken visszautasította az Iszlám Állam bejelentését, amelyben a terrorszervezet jelentkezett a manilai kaszinó elleni támadás elkövetőjeként.
A Fülöp-szigeteki hadsereg pénteken visszautasította az Iszlám Állam bejelentését, amelyben a terrorszervezet jelentkezett a manilai kaszinó elleni támadás elkövetőjeként.
Egyetlen szereptől sem félek, és attól sem, hogy kiégek, csak attól, hogy megunom magam. Szerencsére, annyira érdekes vagyok, hogy ez kizárt! – kacagott a KrizShow vendégeként Stohl András (50), de azt sem szégyellte bevallani, hogy egy szerep a mai napig rettegéssel tölti el.
A kedvezményes elővételes jegyek már el is fogytak a Sipos Peti 5.X Rockfesztivál nevezetű kétnapos rendezvényre, amely három nappal az Irigy Hónaljmirigy frontemberének kerek születésnapja előtt, augusztus 17-én kezdődik a Barba Negra Trackben. Sipos Péter (49) más nagy dobással is készül.
A kormányzat 2022-ig mintegy 4000 milliárd forintot fordít a magyarországi vasúti és közúti infrastruktúra bővítésére, elsődlegesen a gazdasági folyamatok hatékony kiszolgálása és a versenyképesség fokozása érdekében, de a mindennapi...
Nem vetett be vegyi fegyvert a saját népe ellen Bassár el-Aszad szíriai elnök, a civilek tömegével végző (április 4-i) támadás provokáció volt – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
A nemzeti összetartozás napjára emlékeztek ma a nagytétényi országzászlónál, ebből az alkalomból külhoni magyarok tették le magyar állampolgársági esküjüket – számolt be az M1 aktuális csatorna péntek délután
Harminc fok feletti kánikula lesz a hétvégén, de az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szombatra hat dunántúli megyére adott ki figyelmeztetést felhőszakadás veszélye miatt.
Az Állami Számvevőszék, mint az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve, küldetése - összhangban a stratégiájában megfogalmazottakkal.
Továbbra is a kormányzó Konzervatív Párt győzelmét várja a jövő csütörtöki brit parlamenti választásokon a londoni fogadóipar, és ennek megfelelően - a konzervatívok támogatottsági előnyének jelentős apadása ellenére - ez a fogadási lehetőség kínálja a legcsekélyebb pénznyereményt.
Sydney, Ausztrália - Kanálisba esett egy kenguru, életét az állatvédők mentették meg. A bevetésükre azért volt szükség, mert a dagály miatt a vízszint folyamatosan emelkedett, az állat pedig képtelen volt kiugrani szorult helyzetéből.
Húsz kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök Röszkén egy autóban elrejtve. A két montenegrói drogfutár ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendelt el nyomozást – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-t.
A külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezeteket érintő magyar szabályozás jogszerű célokat tűz ki ugyan, de túlzott kötelezettségeket és aránytalan szankciókat helyez kilátásba - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett előzetes véleményében.
Továbbra is úgy véljük, hogy az EKB-nak véget kellene vetnie annak a példa nélküli monetáris politikájának, amely az irányadó kamatlábakat és a rövid futamidejű államkötvény-hozamokat már több mint öt éve nulla közeli szinten tartja.