Horvátország csatlakozott a határrendészeti intézkedéseket egységesítő Schengeni Információs Rendszerhez (SIS), amelynek bevezetése növeli a biztonságot az Európára veszélyt jelentő emberek kiszűrésével - közölte az Európai Bizottság kedden
A három nagy párt mellett a DK és az LMP jutna be a parlamentbe egy most vasárnapi szavazás esetén - derült ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából.
Új jelentést készített a Doing Business összeállításáért felelős Világbank és első eredményeit kedden nyilvánosságra is hozta. Bulgária, Magyarország és Románia néhány városában vizsgálták meg a vállalkozás indításának...
A multikulti dugába dőlt, a nyugati országok pedig már szabadulnának a migránsoktól, ezért akarják szétosztani őket, mondta Orbán Viktor, aki szerint Soros György egy kiterjedt maffiahálózatot irányító spekuláns, aki a betelepítéssel Európa és Magyarország jövőjét veszélyezteti.
Olaszország történetének legnagyobb tőkepótlásával, mintegy 17 milliárd euró ráfordítással, szanálás révén mentik meg a múlt hét végére csődbe ment két regionális olasz bankot – derült ki vasárnap éjjelre. A tőzsdén nem jegyzett Banca Popolare di Vicenzát, illetve a Veneto Bancát az egyes mutatók szerint a legnagyobb olasz bankcsoport, az Intesa S
Két súlyos történelmi kérdés feszegeti ma Európa egységét - jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő "Álljunk ki Magyarországért!" országjáró rendezvénysorozata keddi záróeseményén, en.
Ezt jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz-frakciónak a nemzeti konzultációt kísérő "Álljunk ki Magyarországért!" országjáró rendezvénysorozata keddi záróeseményén.
Annyira csodálom Lölőt, ahogyan játszik! Olyan hihetetlen érzés látni azt, ahogyan felfedez, ahogyan rácsodálkozik valamire, ahogyan örül valaminek. Ami, lehet, hogy ugyan csak egy teásdoboz, de abba éppen belefér a lila kislabdája. Most még tényleg nem a méregdrága a jó játék, naná, hogy nem!
Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.
Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független...
Félmilliárd forintot nem sokallt a kormányközeli Civil Összefogás Fórum támogatására az MVM, de arra már nincs kerete az állami cégnek, hogy az LMP társelnöke által kért közérdekű adatokat kiadja.
Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón
Üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat a Dinasztia Wellness Kft., ezért mintegy 22,5 millió forint bírságot szabott ki a cégre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A magyar lakosság szerint az időjárás okozta nehézségek jelenthetik a legnagyobb kihívást az agráriumnak a következő években, de a technológiai korszerűsítés és az utánpótlás hiánya is komoly probléma lehet; az élelmiszeriparnak a laktóz- és gluténmentes étrend erősödésére érdemes felkészülnie a fogyasztók szerint - derül ki a K&H reprezentatív fel
Egyhangúlag elfogadta a takarékszövetkezeti integráció új, 2021-ig szóló stratégiáját a Takarékbank rendkívüli közgyűlése kedden, a stratégiában a bank nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, és jelentős növekedést tervez...
Elzárják a lakosok és turisták által is kedvelt köztéri kutakat Rómában a kánikula és szárazság okozta vízhiány miatt, és az éjszakai víznyomást is csökkentik az olasz fővárosban - jelentette az olasz sajtó kedden.